home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Jönnek a robotok!
Tóth Péter
2017.12.10.
LXXII. évf. 49. szám
Jönnek a robotok!

A davosi Világgazdasági Fórumon hangzott el a tanulmány, mely szerint a vészesen közelgő 2020. évig a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntet meg a világ tizenöt gazdaságilag fejlett országában.

Ennek súlyát csak növeli, hogy a vizsgált tizenöt ország foglalkoztatja a világ teljes munkaerejének 65 százalékát. Már nem a termelősorok mellett dolgozók megélhetését veszélyeztetik a robotok és az automata gépsorok. Az említett tanulmány szerint a feleslegessé váló munkaerő kétharmada az állami hivatalokban és az adminisztratív területeken dolgozik. Megfigyelhető azonban, hogy nemcsak az említett munkahelyeken, de például az orvoslás, a gyógyítás területén is forradalmi átalakulásról beszélhetünk. Azt hihetnénk, az elöregedő társadalmakban sokak számára ad munkalehetőséget az idősek, a betegek ápolása. Ennek mond ellen, hogy a nyugati orvoslás területén az egyik legdinamikusabban fejlődő trend a telemedicina-rendszerek fokozatos térnyerése. Ezek lehetővé teszik, hogy csak indokolt esetben kerüljön sor az orvos-beteg interakcióra, magyarán, csak amikor közvetlen fizikai beavatkozásra van szükség. A beteg szakszerű távoli kezelésének feltételeit igyekeznek megteremteni az otthonokban. Ez ezen a területen is a hatékonyság növelését eredményezi. Csökkenti az orvosok és a betegek terhelését, miközben sok esetben a telemedicina a megelőzés leghatékonyabb eszközévé avanzsál. Az egészségügy mellett az energetika és a pénzügyi szolgáltatások területén szűnik majd meg a jövőben a legtöbb munkahely. Egy másik tanulmány azt vizsgálta, hogy inkább a jellemzően női vagy férfiak által betöltött pozíciók vannak megszűnőben. A mesterséges intelligencia és a robotizáció több olyan munkahely megszűnéséhez vezet, amelyet nők töltenek be.

A gépesítés munkahelyek megszűnésével jár. A felismerés nem újabb keletű, a folyamat már az első ipari forradalommal elkezdődött. Erre lényegében pozitív folyamatként tekinthetünk, hiszen az csakis jó hírnek számít, hogy a jövő embere már mentesülhet a monoton munkafeladatok elvégzése alól, a felszabaduló idejét pedig kreatív és hasznos tevékenységekkel töltheti ki. Manapság azonban a technológia már olyan fejlettségi fokra jutott, hogy nemcsak rutinszerű, mechanikus feladatok elvégzésében tudja felváltani az embert, hanem a bonyolultabb tevékenységek is gépesíthetőek. Ez az, ami már belátható időn belül is forradalmi átrendeződést okoz a munkaerőpiacon. A bonyolultabb munkafeladatok megoldásához már úgynevezett mesterséges intelligenciára van szükség. A fogalom nem számít újnak, a tudományos-fantasztikus filmekben általában félelmetesnek, az emberre veszélyes jelenségnek festik le. Pedig a robotok nem a helyettesítésünkre kellenek, hanem arra, hogy könnyebbé tegyék az életünket.

Ha a jelenlegi trendek megmaradnak, az emberiség húsz-harminc év alatt akkora fejlődésen megy át, mint az elmúlt háromszáz évben. A technológia fejlődése már nem lineáris, hanem exponenciális. A robotok pedig valóban elveszik sokak munkáját, ehhez nem férhet kétség. A robotika hatalmas lehetőség a vállalkozásoknak, ennek számos mélyreható társadalmi következménye lesz. Amit viszont mégsem lehet automatizálni, annak az értéke rendkívül meg fog ugrani. Külön téma lehetne, hogy a gyors fejlődés magában hordozza a generációs csapdák kialakulását is. A nemzedéki jegyek nemcsak a tudásban, de számos egyéb tulajdonságban, például a hozzáállásban is megjelennek, ezek pedig mind hatással vannak a munkahelyi megértésre és az együttműködési készségre.

Mindez azonban egészen biztosan nem azzal kell hogy járjon, hogy haszontalanokká, munkanélküliekké fogunk válni. A kevésbé mechanikus, kreatívabb munkák felé fordulhatunk. Ehhez viszont folyamatos tanulásra van szükség. Erre egészen biztosan nem mindenki lesz képes, ami további társadalmi feszültségek forrása lehet — akár már a közeljövőben is.


Nyitókép: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..