Azt hiszem, életemben egyszer tettem újévi fogadalmat, és azt sem a legmegfelelőbb körülmények között: élő, egyenes rádióadásban fogadtam meg, hogy az év végéig megtanulok zongorázni.
Nos, továbbra sem adok koncerteket, de még a szekrény tetején porosodó szintetizátorról sem tudom, elővettem-e azóta. Ebből már sejthető, mennyire vagyok jó újévi fogadalmakban...
A gond az, hogy szerintem nem feltétlenül újévkor kell fogadkozni. Mindannyian ismerjük a mondást: „Ember tervez, Isten végez.” Hát én nem tervezek. Én próbálkozom. Ha tegnap elrontottam valamit, ma megpróbálom jóvá tenni. Ha tegnap megbántottam valakit, ma bocsánatot kérek. Kis dolgok? Igen. Sokat számítanak? Még annál is többet. De ami még fontosabb: megpróbálok szelektálni. A barátok közül kiszűröm a „barátokat”, a bevásárlólistáról a nem feltétlenül fontos tételeket (ezt nevezhetjük takarékoskodásnak is).
De igyekszem nem spórolni olyasmin, ami boldoggá tesz. Persze hiába tenne boldoggá egy hawaii nyaralás, ha nincs rávalóm, de egy tábla csokoládét vehetek magamnak, ha a hosszú téli estéken úgy érzem, csökken a szervezetemben a boldogsághormon szintje. És igen, ha néha nem lesz kedvem főzni, készételt fogok vásárolni. Sőt, az is lehet, hogy beülök egy gyorsétterembe! És ha úgy érzem, egy forró fürdő megnyugtatná a lelkemet, nem gondolkozom azon, hogy magasabb lesz a vízszámla egy százassal, hanem igenis megtöltöm a kádat. Apró dolgok? Igen, azok. De ezeket betarthatom, ezek nem fogadalmak. Vagyis inkább nem újéviek. Mert azokat nem szeretem, és sosem tartom be.
De törekedhetek rá, hogy boldogabb legyek 2017-ben. Hogy az életet ne csak feketének és fehérnek lássam, hanem felfedezzek még sok száz árnyalatot. Hogy ne bosszankodjak olyasmi miatt, amihez semmi közöm, vagy amin nem tudok változtatni. Ha mindenki csak ennyit fogadna meg 2017-ben, máris szebb lenne a jövő...
