home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Jó nekünk itt!
Kőművesné Nyáry Márta
2018.07.29.
LXXIII. évf. 29. szám
Jó nekünk itt!

Szajánban tartották meg a Nagybecskereki egyházmegye nyári hittantáborát tizenkét—tizenhat évesek számára.

A négynapos rendezvényre száz magyar anyanyelvű hittanos gyerek érkezett Nagybecskerekről, Szentmihályról, Magyarcsernyéről, Hetinből, Tóbáról, Törökbecséről, Magyarittabéről, Szerbittabéről, Törökkanizsáról, Hódegyházáról, Csókáról, Padéról és természetesen Szajánból.

A részvevők többségét a szentmihályi cserkészeknek a templomkertben felállított sátraiban helyezték el, s ott lebegett a cserkészcsapat zászlaja is.

A táborvezetést Mellár József atya, Szabó M. Cecília nővér, Mészáros Attila diakónus, Kátity Enikő hitoktató, Micsik Béla, Jenován Flórián, Kéri Nikoletta, Tóth Imre Dániel, Gulyás Viktória, Törköly Viola és Horváth Lenke vállalta.

Kátity Enikő, a tábor házigazdája elmondta, tanítványaival együtt még a tavasz folyamán nagy örömmel fogadták a hírt, hogy Szajánban tartják meg az észak- és közép-bánáti hittanosok táborát. Már akkor megkezdődtek az előkészületek — önkéntes munkával. A hitoktató sikeresnek értékelte a tábort, hiszen a száz hittanos lelkesen dolgozott tízes csoportokban. Mint mondja, öröm volt megtapasztalni a gyerekek aktív részvételét a kreatív műhelyekben, és jó volt hallgatni, amikor egyszerre imádkoztak, különösen annak tudatában, hogy a szajáni Móra Károly Általános Iskolának már mindössze 57 diákja van. Enikő hozzátette, nagyon hálásak dr. Német László SVD püspök úrnak, valamint ft. Bőviz László atyának és ft. Fiser János atyának, akik matracokkal segítették az összejövetel létrejöttét.

A hittanosok táborára gazdag programot láttak elő a szervezők. A napi szentmisén, a közös imádkozáson, az esti áldáson és a sportolási lehetőségen kívül a részvevők bibliai jeleneteket dramatizáltak, melyeket az esti tábortűznél el is játszottak. Emlékezetes előadást tartott ft. Elias Ohoiledwarin SVD atya, a tábor koordinátora, aki a Kik vagyunk? Hol vagyunk? Miért vagyunk? Mi a feladatunk? Miért jó nekünk itt? kérdésekre kereste a választ. Az utolsó kérdés volt egyúttal a tábor mottója is. A kézműves-foglalkozáson kavicsból, csigából és krepp-papírból a zsinati logót készítették el, valamint gyöngyöt is fűztek. Volt íjászat, a gyerekek megtekintették a Délibáb tájházát, majd ellátogattak az önkéntes tűzoltók egyesületébe. A hittanosok a tábortűznél fogadták a helyi egyesületek, intézmények képviselőit, valamint Tóth Zoltán polgármester urat, és megajándékozták őket a saját készítésű emléktárgyaikkal. A programban szerepelt az Ismerjük meg a falunkat! elnevezésű helyszínkutató verseny és Csiszér László koncertje is.

Elias atya szerint a tábor kiváló lehetőséget nyújtott az Istennel való találkozásra, emellett az elmélkedés az önmagunkkal való találkozásra és az egymással való ismerkedésre is kiterjedt. Az együttlét a személyiség fejlődéséhez és a belső én kibontakozásához is nagymértékben hozzájárult. A fiatalok itt valóban érezték, hogy Isten gyermekei, és hogy az ő egyházához tartoznak.


Kátity Enikő felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..