A piacon bóklászva azon kapom magam, hogy sárga rózsát keresek. Természetesen, erre nem jöttem rá azonnal, csak miután néhányszor elsétáltam a virágárusok asztalai előtt és kíváncsian fürkésztem a kínálatukat. Otthon könyveket lapozgatok. De nem egy-két véletlenszerűen leemelt kötetet. Tudatosan nyúlok éppen azok felé, amelyekre áhítozom. Anélkül, hogy ezt így megfogalmaznám magamban. Érzem, szükségem van rájuk, a bennük található gondolatokra. Annyiszor elolvastam, sőt idéztem is már ezeket a sorokat, mégis újnak tűnnek. Jelek ezek, figyelmeztető jelek. Egy évforduló közeledik. Pontosabban az Évforduló. Éppen a tizedik. Nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne, hiszen számunkra ugyanolyan fájdalmas és szomorú volt mindegyik. A harmadik éppen annyira, mint a hetedik. Mégis: egy évtizede nincs közöttünk a barátunk, Keszég Károly. És a Naplója. Mert végül már szinte csak az övé volt, haragszanak-e ezért a megfogalmazásért egyesek, vagy sem. Meg még néhányunké, de ez most már nem fontos. Rajtunk kívül senkinek.
A jelenlegi helyzetet boncolgatva valaki ismét felvetette, hogy bezzeg a Karesz már mikor kitalálta és leírta a ,,Schengen csúszva' szókapcsolatot. Én pedig elhatároztam, most már tényleg megkeresem, melyik vezércikkében, esetleg szövegében szerepel ez az elhíresült mondása, mert az én emlékeimben is él ugyan, de nem tudom, hol található. Először a Közegellenállás című kötetének a lapjait forgattam, aztán elővettem a régi Napló-kötegeket. Bevallom, nem jutottam eredményre. Mert olyan izgalmas volt ez az időutazás a közelmúltunkban, hogy végül már el is felejtettem, miért kezdtem hozzá. A sárga, helyenként foszladozó oldalakon fiatal(abb) és lázadó(bb) önmagunkkal szembesültem. Jó lecke volt. De a fentebb emlegetett kifejezés továbbra is olyan legenda marad, mint a ,,Halkan járj, tovább élsz!”, esetleg a ,,Ne zavarj, harapok!” feliratok egyike az ajtón, amelyet általában lapzártakor tett ki. És az ,,Úgy járkálsz itt, mint Radnótiban a halálraítélt!”. Vagy amivel akadékoskodó, húzódozó munkatársait noszogatta: ,,Akkor most vagy elmész Satrincára, vagy a pi...ba!” Soha nem magyarázta meg, miért éppen ez a párosítás jutott az eszébe. Remélem, senki sem tart kegyeletsértőnek, hogy az utóbbit is benne hagytam - hosszas vívódás, többszöri törlés és visszaírás után - ebben az alkalminak készülő jegyzetben. De nekünk ez volt ő. Vagy inkább ez is.
Ezek a soraim nagyon lassan születtek meg. Délutánról estére, estéről éjszakára, éjszakáról reggelre, a leadás időpontjának utolsó pillanatára halasztottam a megírásukat. Mert a nyilvánvalót a legnehezebb megfogalmazni. Hogy valaki mennyire hiányzik nekünk. Hűvös, borús májusi délelőttön rovódtak a mondataim. Odakünn a sárga futórózsáimat cibálta a szél. Lehulló szirmaik széthulló szőnyegként sodródtak az udvarban. Ez ellen (is) küzdöttünk. A magatehetetlen, céltalan sodródás ellen. Sokáig vele és együtt. Most már külön-külön, szétszóródva, mindenki a saját világában. Amelyek csak néha, különleges alkalmakkor találkoznak. Mint ez az Évforduló is.
Tíz éve ment el tőlünk kedves barátunk, Keszég Károly, a Napló utolsó főszerkesztője. Tisztelettel meghívunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy ott a helye, a róla elnevezett Emléknapra, amelyet május 26-án (szombaton) rendez meg Padén a helybeli Takáts Rafael Magyar Kultúrkör.
16.00 - Szentmise a kápolnában Keszég Károlyért, utána koszorúzás
17.00 - Látogatás a családi háznál
18.30 - A padéi fúvósok vendégvárója
19.00 - Művelődési műsor és a Közegellenállás című riportpályázat díjátadása