Székelykeve és Hertelendyfalva legfiatalabb mesemondói - JÓNA Natália fotója

A hagyományokhoz híven az idei, sorrendben a tizenharmadik zentai Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen is szép számban voltak jelen a székely mesemondók. A székelykevei Žarko Zrenjanin Általános Iskola alsósait (Dávid Leontina, Falusi Leó -- különdíj, Géber Diana, Nagy Lara, Sebestyén Nóra -- 2. helyezés, és Stoja Natália) Bíró-Mlekov Éva tanítónő, Antalfi Andort (3. díj) és Nagy Izabellát (2. díj), a felsős, illetve a középiskolás korcsoportban induló versenyzőket pedig Joó Gyülvész Margit készítette fel. Ez utóbbi pedagógus a felnőttek kategóriájában mondott mesét és érdemelte ki a szakzsűri második díját. Jóna Natália tanítványa, a hetedikes Kiss Márta, nemcsak a Testvériség-Egység iskolát képviselte, hanem egyben Hertelendyfalvát is.
Eddig a hír, a maga szikár közlendőségében. Mert mintha hiányozna belőle valami, valaki. Igen, a valamikori nagy mesemondó csapat ezúttal nem jött össze versenyezni a tömbbel és egy másik dialektusú szórvánnyal. Sem tőlük, Hertelendyfalváról, sem tőlünk, Torontálvásárhelyről, ahonnan az idén csak egy képviselő érkezett meg. Árkon, bokron keresztül, vagyis igénybe véve az esetenként valóban idegpróbáló ,,transzbánáti” vasúthálózat szolgáltatását. De hát így születik a mese (a hűségért pedig különdíj), a teremburáját!
Menetrenden kívüli motoros vonat robog át a néhai fodor- és borsmenta-ültetvények vidékén, ezüstösen csillogva a szikrázó napfényű pünkösdszombatban. Viszont (és ezt határozottan állítom!) mégsem ez a szerelvény nyűgözte le annyira Ádámkát, barátom kisebbik fiát, hogy közölje ország-világgal: ha egyszer felnő, ő bizony mozdonyvezető lesz. Vagy valami más. Mint teszem azt, jávorfából vonatocska.
Szól a síp (és talán már a nyulak terelik a bognárt a mesében, nem pedig fordítva!), újabbnál újabb fordulattal gazdagítva a történetet. Az ajkakról daloló anyanyelv pedig maga volt a varázsszó, amely sokunknál új tartalmat adott e nívós megmérettetésnek, változtatta azt végre a bennünket egymással, ínséges időkre feltöltő találkozóvá. Mert a tömbi és a szórványi maroknyiságunkban kizárólag csak önmagunkkal és egymásért szabad(na) versenybe szállni. És itt mese nincs!