home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Járművek ég és föld között (5.)
Lábadi Loránd
2018.11.30.
LXXIII. évf. 48. szám
Járművek ég és föld között (5.)

Eddigi írásainkban megemlítettük a repülők több fajtáját, azok alcsoportjait modellektől függően, illetve hogy milyen kategóriába sorolják őket.

A nagyoktól a kis, mindössze három-négy ülőhelyes gépekig megismertük ezeknek a járműveknek a főbb jellemzőit. Most foglalkozzunk a helikopterekkel, melyek a szokatlan alakjuk ellenére igen fürgék a levegőben, és motor segítségével forgatott szárnyakkal tudják felemelni önmagukat.

A repülési magasságot és az irányt a forgó szárnyak állásszögének változtatásával szabályozzák. A helikopterek hátránya, hogy drágák, a fenntartásuk is költségesebb, mint a merev szárnyú rokonaiké, a teherbírásuk is kisebb, de ez azért nem minden típusra jellemző. Vannak olyan változatok, amelyeknél ez követelmény. Gondoljunk csak az erdőgazdaságban vagy a hadseregben használtakra, melyek tonnákat emelnek a levegőbe, és elszállítják őket több száz méterre is, ha kell. A helikopter képes egy helyben függeszkedni, hátrafelé haladni, és ezenkívül függőlegesen egészen kis helyen is le-fel szállni. Egy érdekesség, melyet sokan nem tudnak, hogy a földről nézve a francia, az orosz és az ukrán gyártmányúak rotorja az óramutató járásával ellentétesen forog, az olasz, a brit és az amerikai gépeké viszont az óra járásával megegyezően. A felhasználásuk meglehetősen széles skálán mozog. Az említett két területen kívül még nagy segítséget nyújtanak a tűzoltásban, a sebesültek szállításában, civil és rendőrségi megfigyelésben, valamint a mezőgazdaságban, ezen belül a nagybirtokok növényvédelmében. A legnagyobb gyártó az Eurocopter Group, azaz az Airbus Helicopters SAS, mely vállalat a minőség és a megbízhatóság terén elért sikerek sokasága révén a világ minden pontján ismert. Borsos ára miatt csak kevés magánember engedheti meg megának azt a luxust, hogy birtokoljon egy ilyen légi járművet, de azért akadnak szép számban helikoptertulajdonosok, főleg a gazdag nyugati országokban, elsősorban az Egyesült Államokban. Itt a farmerek használják a marhaállomány megfigyelésére és terelésére. Afrikában is gyakran igénybe veszik a vadállatok követésére és összeszámolására.

*

A sárkányrepülő is a légi járművek egy típusa, melynek két fajtáját használja az ember: a vitorlázó sárkányrepülőt és a motoros változatot. Az elsődleges célja a leszálló űrkabinok biztonságos földre juttatása volt. Ez a fajta repülési mód a veszélyes kategóriába tartozik, a tragédiával végződő balesetek száma elég nagy. Az ok nem mindig tisztázott. A többórás és a minden apró részletet érintő oktatás megoldás lehetne erre a gondra, így talán halálos baleset sem következne be.

*

A vitorlázó repülőgépek hajtómű nélküli, merev szárnyú légi járművek, melyeket siklórepülésre használnak. Tervezésük során figyelembe veszik a légköri áramlatok teljes kihasználását. A fő szempont a légellenállás leküzdése, ezért e járművek törzse sima és keskeny, szárnyai vékonyak és hosszúak. A mai gépek anyaga szénszálas vagy műanyag, ezért a siklószám, vagyis az 1 kilométer magasból egyenes siklással és optimális sebességgel megtett út hossza rendkívüli mértékben megnövekedett. Mivel a vitorlázó repülőgépnek nincs hajtóműve, vontatással jut a levegőbe, majd amikor elérte a megfelelő magasságot, kioldják a kábelt, és megkezdi a szabad repülést. A tapasztalt pilóták órákat tudnak a levegőben manőverezni, majd pedig biztonságosan földet érni.

Öt héten át kísérhettük figyelemmel az ég és föld között közlekedő járműveket, de sajnos nem tudtuk az összeset bemutatni. Vannak, akik félnek, sőt, rettegnek a repüléstől, de rögtön tegyük hozzá, hogy repülőgép-katasztrófákról szerencsére ritkán hallunk. Manapság a légi közlekedés a legbiztonságosabb utazási mód. Aki tehát még nem próbálta, milyen ég és föld között szárnyalni, az semmiképp se hagyja ki!

(Vége)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..