Járművek ég és föld között (1.)

Járművek ég és föld között (1.)

Az első repülést számtalan baleset előzte meg, voltak emberáldozatok is nagy számban, de ez egyáltalán nem riasztotta el az újabbnál újabb, hajmeresztőnek nevezhető tervekkel előrukkolókat.

Mindig akadtak olyanok, akik a fizika törvényeit egyáltalán nem vagy csak részben tisztelték, és megpróbálták azt másképp megmagyarázni, bebizonyítani, hogy így is működik a dolog, de sajnos nem volt igazuk, és az életükkel fizettek tudatlanságukért. 1783-ban elkészült az első hőlégballon, mely sikeresen a levegőbe emelkedett. Az eredményes kísérletek után divatba jött a jómódúak körében.

A zeppelinek váza könnyű alumínium volt, melyre a borítás került. Ezen belül helyezkedtek el a gáztartályok. Az üzemanyaguk hidrogén volt, de mivel ez nagyon gyúlékony gáz, sürgősen találni kellett egy másfajta anyagot, mely jobban működik, és biztonságosabb is. Ez lett a hélium. Szerkezetileg a zeppelineknek háromféle típusa terjedt el: merev falú, félmerev és nem merev falú. Legkedvezőbb légellenállása a merev falú léghajónak volt. Előrehaladásáról általában motor által hajtott légcsavar gondoskodott. Hátránya, hogy gyors közlekedésre képtelen volt, a le- és felszálláshoz különleges kikötés szükségeltetett, az időjárási viszonyoknak nehezen tudott ellenállni. Az előnye viszont a csendes motorjárat, nagy rakomány szállítására ideális volt, és ami a lényeg, a levegőben maradáshoz minimális energiát igényelt. Ezekkel a léghajókkal lehetővé vált Európa és Amerika között az Atlanti-óceán feletti utasszállítás is. Viszonylag rövid ideig tartott a fénykoruk, a Hindenburg elnevezésű léghajó katasztrófája végleg megpecsételte a létezésüket. Ezek a járművek ezután eltűntek a levegőből, és helyüket a repülőgépek vették át.

A repülés története tehát a repülőgépekkel folytatódik, mégpedig 1903. december 17-ével, amikor a levegőbe emelkedett a történelem első gépe, melyet egy amerikai testvérpár, Wilbur és Orville Wright épített meg, többéves kitartó kísérletezés tapasztalatai nyomán. A gép a Flyer I nevet kapta, és sikere új korszakot nyitott. A fivéreknek nem volt semmilyen felsőfokú végzettségük, egyszerűen érdekelte őket az élet minden rejtélye. Kezdetben nyomdát alapítottak, majd újságírásba kezdtek, később pedig kerékpárgyártásból szereztek maguknak tekintélyes vagyont. A kísérleteikhez szükséges kiadásokat ebből fedezték. A kerékpárműhelyben született meg a többi közt a háromtengelyű vezérlés gondolata vagy a szárnyhajlítás technikája, illetve itt készült el az első légcsavar vagy propeller, melynek alapanyaga még fa volt. A repülőgépek fejlődése az 1910-es évekre felgyorsult, amiből a hadipar is kivette a részét. Erre az időre jellemző az első léghűtéses, négyhengeres motor megalkotása, nagy részben a Wright testvérek segítségével. Az I. világháborúban jelentős fejlődésen ment át a technológia.

A háború után a kiselejtezett bombázókból megszülettek az első személyszállító repülőgépek. Az utasok a gép nyitott fedélzetén foglaltak helyet. Ahogy megindult a polgári közlekedés, úgy születtek meg a híres gépek, a polgári igényeknek megfelelően. Ekkor jelentek meg az olyan nagy nevek, mint a brit de Havilland, az olasz Caproni, a francia Breguet, a német Junkers, Fokker és a többi gyártó, mely a későbbi piac meghatározó fejlesztője volt, mint a Boeing és a Douglas. 1919-ben nagy hangsúly helyezkedett a hétköznapi életben is alkalmazható modellek gyártására, fejlesztésére. Tervbe vettek egy új járművet, mely a vízre is képes leszállni, a vízi repülőgépet és repülőcsónakot, melynél a nagyméretű úszótalpakban helyezték el az utastereket, és a szárny közepére került a pilótafülke. A tengerek, óceánok feletti szállítás kizárólag a repülőcsónakok feladata lett. Fénykorukat az 1930-as években élték. Az új navigációs berendezések lehetővé tették a pontos helymeghatározást, az erősebb motorok pedig a hosszabb útvonalak megtételét eredményezték. A gépek sebessége még mindig csak 300 km/h volt. A ’30-as évek végén a Pan American egy új repülőhajó-típust dobott piacra, a Boeing 314-et, ez viselte a Jumbo Jet megjelenéséig a legnagyobb repülőgép címet.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A kerékpár
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2019.03.21.
  • LXXIV. évfolyam 11. szám
Hamarosan indul a Formula—1
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2019.03.12.
  • LXXIV. évfolyam 10. szám
Facebook

Támogatóink