Az etno szóról sokaknak talán a népzene jut eszébe, vagy valami, ami népi. Emiatt aztán ha nem kedvelik az etno irányzatot, el is kerülik az ilyenfajta rendezvényeket, pedig az Etnofesten nem vagy nem csak a hagyományos népzene képviselői mutatkoznak be. Sokkal inkább lehetne világzeneként definiálni az uralkodó zenei stílusokat a fesztiválon. Népek zenéinek vegyítése, kísérletezés, jóleső eklektika jellemzi az itt fellépő zenekarokat. S éppen ezért izgalmas évről évre kilátogatni a palicsi Vigadó teraszára, hiszen — bár nem biztos, hogy elsőre minden fellépő neve ismerősen cseng — nem mindennapi koncertélményeket viszünk haza.

A fesztivál azonban a Szabadkai Zeneiskolában kezdődött, ahol az iskola hagyományos ének és etnomuzikológia szakának hallgatói nyitották meg az estet. Őket követte az izraeli Gulaza koncertje. A Gulaza a jemeni zsidó dalok fejlődéstörténetébe adott betekintést, különösen finom hangzású zene, tele misztikával és imaként ható dallamokkal. Őket követte a Klein House social bar színpadán az örmény ördög, David Yengibarian triója. A harmonikaszólókkal tarkított, jazzes, itt-ott a balkáni őrületbe is átcsapó koncertet, illetve magát Yengibariant nem először hallgatom, nagyon nagy rajongója vagyok az energiáinak és a művészetének, most sem kellett benne csalódnom. És ahogy már sokszor, a koncert és néhány pohár vörösbor után tovább muzsikált a bárban levőknek, többen is csatlakoztak hozzá. Volt, aki a széken verte a ritmust, és volt, aki énekelt.

Az Etnofest második napján, immár Palicson, a karibi és a dél-amerikai zenéé volt a főszerep. A Busk Mad Squad DJ-csoport két tagja csípőt megmozgató, forró táncra való zenével nyitotta meg az estét, meg is jegyeztük később, hogy milyen kár, hogy ők indítottak, sok táncos láb ugyanis csak később melegedett be. Ezután a zentai Uprize együttes következett, vele együtt pedig a reggae-hangzás, a „dzsamaiken rasztafarej fíling”, a lötyögés és az ugrálás, a refrének közös éneklése. Az újvidéki Killo Killo DJ/MC zárta a bulit, remek afrobeat ritmusokkal és élő énekkel. Egy egyszemélyes zenekarról beszélünk.

Az Etnofest harmadik napját egy nem szokványos hangszer, a tekerőlant uralta. A magyar népzenében is használatos hangszer Matthias Loibner eszköze. Ő a következőket mondta magáról: „Nem vagyok zenész, én csak megfigyelem az emberi hangulatokat, érzelmeket, és mivel nem bízom a szavakban, és nem tudok festeni, a zenét használom arra, hogy elmeséljem a megfigyeléseim.” Őt a Shira U’tfila zenekar követte, melynek tagjai Szerbiából és Indiából származnak, s a mediterrán, a balkáni és a közel-keleti zene egyedi keverékét hozták el Palicsra. Végül a Rromano Suno az afrobeattel és a latin groove-val forrósította a nyári éjszakát.

Az Etnofest utolsó napján hazai ízeket és ritmusokat tálalt fel a Bakos—Jovančić—Franczia-trió azoknak, akik nem a meccsre voltak kíváncsiak, majd a Patrick Walker-trió tett pontot a világzenei örömünnep végére.

A nyitókép a szerző felvétele