Isten mindig annyit ad, amennyire szükségünk van

Isten mindig annyit ad, amennyire szükségünk van

Amikor megérkeztünk Tóthfaluba, a Jézus Barát Gyalogtúra elnevezésu tábor helyszínén sok-sok színes, üres sátrat találtunk.

Balcsák Szilárd atya, a szabadkai székesegyház káplánja, a tábor vezetője azonban már várt bennünket, és elmondta, a részvevők reggel elindultak az Oromhegyesnél levő Csákó-halomhoz, ott érhetjük őket utol. Ezt később, a rekkenő déli hőségben meg is tettük, de előtte még megkértük az atyát, meséljen a rendezvényről.


Szilárd atya

A Jézus Barát Gyalogtúrát lelkes pap- és szerzetesnövendékek hozták létre 2003-ban azzal a céllal, hogy igényes kikapcsolódást nyújtsanak a kamasz gyermekeknek, és hozzájáruljanak a lelki fejlődésükhöz. Elsősorban azokra számítottak, akiknek nincs lehetőségük tengeren nyaralni vagy drága táborokban részt venni. Az eseménynek azóta minden évben más-más, főleg bácskai — horgosi, csantavéri, bajmoki, pacséri, bácskossuthfalvai, zentai, óbecsei, bácskertesi stb. — plébánia ad otthont.

— Az ötlet Erdélyből származik. A jezsuita szerzetesek által szervezett Márton Áron Imatúrán jártunk néhány fiatallal, és arra gondoltunk, miért ne hozhatnánk létre ugyanezt itthon is, kicsiben, általános és középiskolás gyermekek számára. Az első alkalommal csak tízen jöttünk össze, de azóta évről évre egyre többen vagyunk, az idén is két váltásban mintegy négyszáz érdeklődőt fogadunk — ismertette a tudnivalókat Szilárd atya. — Sokan megkérdezik tőlem, mi a titka ennek a tábornak. Szerintem az ingyenesség. A konyhások és a csoportvezetők nem kapnak pénzt a munkájukért, nálunk ugyanis az önkéntesség és a szeretet a legfontosabb. A tábort több mint egy évtizede a jó szándékú bácskai emberek adományaiból tartjuk fenn. Érdekes, hogy mindig annyit kaptunk, amennyi kellett, hiányt sohasem szenvedtünk, ha maradt az élelemből, odaadtuk a Lurkóházaknak vagy a Caritasnak. Hogy ez vakmerőség vagy bátorság-e részünkről? Egyik sem, mert Isten mindig adott annyit, amennyire szükség volt, se többet, se kevesebbet. Isten ezzel is bizonyítja, hogy jó hozzánk, szereti a gyerekeket, a mi Bácskánk pedig tele van segítőkész emberekkel. Az idén először nyertünk a Bethlen Gábor Alap pályázatán, a támogatásból hangosítást, sátrakat, felszerelést vásároltunk. Ahogyan a neve is mondja, a rendezvényünk istenközpontú. A csoportvezetők, akik főleg egyetemista fiatalok, a vallásukat nap mint nap megélik és gyakorolják. A táborba azonban nem csak vallásos, hittanra járó jelentkezőket várunk, mindenki felé nyitottak vagyunk. A programunk kiemelkedő része a napi próbatétel, vagyis a túrázás. Visszagondolva, én is rájöttem, hogy kiskamaszkoromban milyen fontosak voltak a kihívások, éppen ezért mindennap legalább tíz kilométert gyalogolunk. Ma például a Csákó-halomhoz látogattak el a csoportok, ez a táv egy irányban tíz kilométer. Ez a kis szenvedés összekovácsolja az itt levőket, a tábor végén pedig büszkék lehetnek magukra, hogy teljesítették a követelményt, és gazdagabbak lettek egy tapasztalattal. Ezek a gyerekek és fiatalok remélhetőleg az életben is könnyebben küzdik majd le az akadályokat és a megpróbáltatásokat. Útközben sokat beszélgetnek, barátkoznak, a témafelvetés pedig a vezetőik felkészültségétől és kreativitásától függ.


Érkeznek a túrázók

Az első váltás (július 20—24.) 190 részvevője főleg bácskai településekről érkezett, emellett pedig Muzslyáról, Nagybecskerekről, Hódegyházáról és a magyarországi Zákányszékről is jöttek. A második turnusban (július 30. — augusztus 3.) szintén ennyien lesznek. Ekkora tömeget megmozgatni nem kis feladat, ezért a szervezés és a csoportvezetők felkészítése már hónapokkal előbb megkezdődik.

— Januártól minden hónapban egy hétvégén találkoztunk a csoportvezetőkkel. Az összejövetel szentmisével, szentségimádással, elmélkedéssel kezdődik, a másnapi szakmai részben pedig pedagógusok, szociális munkások, pszichológusok segítenek a fiataloknak. A csoportvezetők más-más településekről érkeznek, melyeken egész évben foglalkoznak a gyerekekkel, majd meghívják őket a táborba. Nem titkolt szándékom, hogy neveljem a középiskolásokat és az egyetemistákat is. A Jézus Barát Gyalogtúra lehetőséget nyújt nekik, hogy a szeretetről ne csak beszéljenek és halljanak, hanem a gyakorlatban is megéljék. A táborban előadás is készül, mindegyik csoport feldolgoz egy-egy bibliai jelenetet, melynek bemutatójára a helyi lakosságot is várjuk.


Az emlékhelynél

Mi persze a könnyebb módot választottuk, kocsival mentünk ki a Csákó-halomhoz, pontosabban azt a kombit követtük, amely az elemózsiát szállította a tikkadt túrázóknak. A gyermekek egy része már ott ücsörgött az emlékhelyen, mások éppen érkeztek, némely csoportokat pedig a távolban láttuk, a kukoricaföldek és a learatott gabona után maradt szalmabálák között.


Hajnal Emese és Bozsity Tímea

Hajnal Emese bajmoki csoportvezető az Újvidéki Egyetem abszolvense, kémiát tanul.

— Úgy érzem, ez a feladat nekem való, a Szentlélek küldött a gyerekek közé, éppen ezért a jövőben is szeretnék fiatalokkal foglalkozni. Második alkalommal veszek részt a tábor munkájában, az idei csoportom tagjai az őszre nyolcadikosok lesznek, megtaláltam velük a közös hangot, nagyon nyitottak a beszélgetésre.

Emese azt is elmondta, hogy terveiben munkahely, férj és családalapítás is szerepel, ám mindenképpen itthon akar maradni, akkor is, ha nem a szakmájában sikerül elhelyezkednie.

Bozsity Tímea, a szabadkai Teológiai-Katekétikai Intézet leendő negyedéves hallgatója szintén másodszor vállalt csoportvezetői feladatot a Jézus Barát Gyalogtúra táborban.

— Az idén a szabadság a téma, ezen belül az érzésekről beszélünk. A mai napon például a jókról, holnap pedig a rosszakról. Én magam is sokat fejlődök és tanulok a gyerekektől, de ők is változnak az itt töltött négy nap alatt, hiszen sokkal nyitottabbá válnak egymás és a hit iránt.

Miután a jelenlevők a közeli gyümölcsfák hűvösébe vonultak, hogy erőt gyűjtsenek a táborba való visszatéréshez, jó étvágyat kívántunk nekik, és elköszöntünk tőlük.


A szerző felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pap tanár egy életen át
Képmás
Facebook

Támogatóink