home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hűség vagy becsület?
Perisity Irma
2018.07.25.
LXXIII. évf. 29. szám
Hűség vagy becsület?

Ápolt, jól öltözött, intelligens, középkorú nő a beszélgetőtársam, aki azt állítja, véleménye szerint a házasságok többségében manapság is időszerű mindaz, ami az övét megingatta. Viszont kevesen szánják rá magukat, hogy mások előtt is beismerjenek mindent, amit a környezetük már régóta tud.

— A mi házasságunk jó példája a mindmáig megválaszolatlan kérdésnek: ha a házastársak egyike félrelép, akkor a kapcsolat helyrehozására mi az emberibb megoldás, a hűség vagy a becsület? A középiskola negyedik osztályában ismertem meg a férjemet, aki ugyancsak egyetemre készült. Három évvel idősebb, ám a katonaság miatt megkésett az iratkozással. Hamar belefáradt a tanulásba, a második évben már kimaradozott az előadásokról, végül szakmára szánta magát, mert azzal gyorsabban tudott pénzhez jutni. Előtte is udvaroltak, viszont ő volt az igazi nagy szerelem, akinek ugyan az első pillanattól kezdve láttam a hibáit, de úgy gondoltam, hogy a kettőnk kapcsolatából egy harmonikus házasság születik majd. A szüleink dolgoztak, sosem voltak anyagi gondjaink. Az ő apja talán egy árnyalattal szigorúbb volt az átlagnál, mondván: keményebben kell fogni a fiút, hogy jó családfő legyen belőle. A harmadév végén megtartottuk az esküvőt, a diplomavédésre pedig a terhességem nyolcadik hónapjában került sor.

A szülők támogattak bennünket, így elég gyorsan megoldottuk a lakáskérdést. Az első két évben nem dolgoztam, utána viszont munkába álltam. Mondhatom, szépen éltünk, szerettünk utazni, ennek a szenvedélynek is hódolhattunk. Ő műhelyt nyitott, és mindig volt munkája. Én egy kisvállalatban kezdtem dolgozni, ám a cég nagyon szépen fejlődött, és ezzel egyidejűleg én is gyorsan haladtam a ranglétrán. Amíg a férjemnek jól ment a műhely, ez nem is volt gond, viszont ahogy nehezebbé vált itt az élet, úgy morzsolódtak le a kuncsaftok is. Én sohasem kértem számon tőle, mire költi a megkeresett pénzt. El kell ismernem, hogy ő is rendszeresen gondoskodott mindenről, amire a családnak szüksége volt, ám mindketten külön bugyellárisból vettük elő a szükséges pénzt. Közben született még egy fiunk, és úgy éreztem, mintacsalád vagyunk.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem a veszélyt, viszont olyan apró jelek figyelmeztettek, amelyekre úgy éreztem, nem érdemes odafigyelni. Talán azzal kezdődött, hogy egyre kevesebbet aludtunk együtt. Egyszer ő volt fáradt, máskor én. Később időnként megjelentek a barátai, sokan nem szóltak semmit, mások őszintén megmondták, hogy nagyobb összeggel tartozik nekik, olyan is volt, aki rákérdezett, szoktam-e ellenőrizni, mikor jár haza. Ez addig eszembe sem jutott, hiszen számtalanszor megtörtént, hogy valamilyen sürgős munka miatt sokáig a műhelyben maradt. Aztán egyre többször tett megjegyzést a külsőmre, pedig mindig törődtem magammal. Időközben apósom meghalt, és magunkhoz vettük anyósomat, akivel azóta is rendkívül jó a kapcsolatom. Ő volt az, aki először figyelmeztetett. Óvatosan ugyan, de javasolta, nézzek utána, merre jár a férjem. Ezt a megszégyenítő detektívmunkát nem akarom részletezni, még ma is elpirulok, ha eszembe jut. A lényeg, hogy megtudtam: a férjem megcsal, sőt, azt is, hogy kivel — a szemben levő ház kapualjából néztem, ahogy a légyott után búcsúzkodtak az utcán. Az idősebbik fiunk húszéves volt, nem tudtam, mit kezdjek az előállt helyzettel. Meghalt az én apám is, így a családban jelentős gondok adódtak, azt sem tudtam, melyik sebemet nyalogassam. Rettenetesen sokat sírtam, ám a könnyeim sajnos nem oldották meg a bajt.

Amikor a férjem bejelentette, hogy horvátországi táborba megy egy hétre — merthogy küzdősporttal is foglalkozik —, azt mondtam, szuper, én majd kiveszek néhány napot, és legalább együtt pihenhetünk egy kicsit. Zavarba jött, nem tudta, hogyan rázzon le, végül azt találta ki, hogy csak a klubtagok mehetnek. Ekkor mondtam először a szemébe, hogy mindent tudok. Eleinte tagadta, később azonban bevallotta, hogy már három éve eljár ide-oda. Állítólag elege volt abból, hogy mellettem kevesebbnek érzi magát, hiszen nagyobb a fizetésem, és más körökben is forgok, mint ő. Rettenetesen fájtak a szavai. Én rajta kívül nem feküdtem le egyetlen férfival sem, úgy neveltek ugyanis, hogy a család becsülete a hűségen és a tisztességen alapszik. Azt hittem, nekünk az a fontos, hogy ne nélkülözzünk, nem pedig az, hogy ki hozza a több pénzt a házhoz. Szóba került a válás is, de végül meggondolta magát. Viszont azóta már nyitott szemmel nézem a világot. Sok pár számára a félrelépés normális velejárója a házasságnak. Most az író bizonyára felsóhajtana: „ó, idők, ó, erkölcsök”, de én nem teszem. Nem azért, mert álszent vagyok, hanem mert úgy érzem, az ember nem választhatja el a hűséget a becsülettől. Ezért teszek úgy, mintha semmi sem történt volna. És a kölcsön kenyér visszajár eszembe sem jut. Nekem a hűség becsület kérdése, még akkor is, ha a mai társadalomban e kettőnek a különválasztása bevett szokás.


A nyitókép illusztráció: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..