Mottó: ''Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” (Wass Albert)
Nem eladó a ringó bölcsőből szálló dal. Nem eladó az ezeréves szív futama. És nem eladó a hatvan évünk! - harsant a bemondó szava a tavaly április eleji ünnepségen, köszöntve a jubiláló pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet. Fellépett az egyesület Csörömpölő népzenei együttese, a Maroknyi néptánccsoport, a férfikórus, a citerások, szóval mindazok, akiknek a munkájáról (alig egy esztendővel később!) már csak elvétve hallani. Pedig akkortájt szinte fogadalomként csengett sokak fülében a szó. Bizonyítékként, hogy akik önmagukat adták a hat évtizednyi gyümölcsöző munkához, nem tették hiába azt, amit tettek! És a méltó folytatás sem marad el.
Talán. Bízunk benne. Mert pillanatnyilag vészjósló csend honol az egyesület körül. Igaz, nem a szó valódi értelmében, hiszen a Petrohemija vállalat itt üzemelteti a váltakozó sikerrel lapátoló asztaliteniszklubját, és itt edzenek a távol-keleti küzdősportok szerelmesei is. A kisteremben az öregek verik lefőzhetetlenül a blattot, s ha már a főzésnél tartunk, afölött sem lehet csukott szemmel átsiklani, hogy a petőfisek szakácsai évi rendszerességgel nemzetközi porondon is ezüstérmes gulyást remekelnek. Ez év augusztusa óta az irodahelyiségnek, sőt afféle raktárnak is átminősített könyvtárban újra indult a magyarigazolvány-hosszabbítási és vízumigénylési ügyfélfogadás, a nagyterem használatáért pedig lakodalmazók, különböző zenei irányzatot követő együttesek, nyugdíjasok állnak sorba. Továbbá tribünök, lakossági fórumok, időnkénti könyvbemutatók színhelye is a ''kultúrfészek”. Ezenkívül a télen is fűtött társalgóban nemcsak a heti, de a napi magyar sajtótermék kicsit korábban nyomtatott példányaiba is belelapozhat a betérő, figyelemmel követheti a műholdról érkező anyaországi tévéadásokat - egy-két icce, kupica, kávé, tea és egyéb üdítő mellett. A világgal az egyesület szélessávú internet-összeköttetéssel is tartja a kapcsolatot... Éppen csak az utánpótlás biztosítása, a magyar fiatalok toborzása ütközik nagy akadályba.
A vasúton túl, vagyis a külvárosnak titulált Hertelendyfalván még pislákol a magyar anyanyelvű tanítás lángnyelvecskéje (és ott maga a közösség is kompaktabb), ellenben a városban már idestova harminc esztendeje nincs magyar tannyelvű középiskolai oktatás. A dacos öntudat pedig éltető táptalaj nélkül alig több a semminél. Az utóbbi tizennyolc esztendő alatt ,,szép lassacskán” a város ipara, gazdasága is alaposan lerongyolódott, egzisztenciális örvénybe sodorva annak legstrapabíróbb korosztályát is. Aki tehette, vagyis akiknek a hiperinfláció után is maradt némi pénzecskéje, családi magánvállalkozásba kezdett, a ''biznisz” pedig ritkán tűri meg a ''haszontalan” művelődést. Így marad(t) végül a kultúregyesület egy pár elszánt, önmagát nem kímélő nyugdíjas támpillérre, meg néhány későbbi ívású szakcsoportvezetőre. Bár köröttük ördögien vicsorít az örvény, valahogy mégsem adják fel. Ezek a sürgősen orvosolandó gondok kerülnek újabban napirendre a heti rendszerességgel tartott elnökségi gyűléseken a pancsovai Petőfi Sándor ME-ben. Egyelőre, sajnos, kézzelfogható megoldások nélkül.
Rancz Károly, a Petőfi ME elnöke, a fiatalokkal való párbeszéd fontosságát kiemelve hangsúlyozta: kész visszavonhatatlanul lemondani a tisztségéről, ha ez a lépése megoldáshoz vezet(ne) az egyesületben uralkodó válság tartós rendezése ügyében.
- A fiatalok nem akarnak ''öregotthon”-ba járni, és csak ímmel-ámmal akarnak bedolgozni. Hiányzik belőlük a lendület - nyilatkozta borúsan Erdei Ernő, az egyesület ''mindenese”, akinek heti kötelezettségei közé az is beletartozik, hogy műsorról műsorra fordítsa a Magyar Percek adásainak szövegét a más nyelvű tévénézők számára. Egyébként - erről már beszámoltunk egy korábbi interjúban, a Pancsovai Televízió is hullámvölgybe került. Balassa Julianna, a magyar adás szerkesztő asszonya megjegyezte: a tévéház bizonytalan végkimenetelű magánosítás előtt áll. Bár ehhez újabb fél év haladékot kapott, éppen a nemzetiségi stúdiók sorsának rendezését tartva szem előtt, mégsem kizárt dolog, hogy ''becsukják a bolt”-ot. A magyar szerkesztőség jobbára pályázatokból tartotta/tartja fenn magát, de - és ez már közhely - a kifizethető tiszteletdíjért aligha lehet(ett) fiatal, utánpótlást jelentő riportert, operatőrt, bemondót csatasorba állítani. Ráadásul, hiába készül vajúdások közepette a műsor, hiába a felhajtás, amikor a ''termék” műszaki okokból jó, ha egyáltalán eljut(ott) a célközösség töredékéhez.
Az ifjabb generáció képviselőjeként Győrfi Sándor szólalt fel, aki szerteágazó tevékenysége mellett a Silladri elnevezésű Vajdasági Magyar Kamara Népitánc-fesztivál ötletadója is. A kétévente megrendezésre kerülő szakmai bemutatót nagy ambíciókkal helyeztette négy évvel ezelőtt éppen Pancsovára, a Vajdasági Magyar Folklórközpont hathatós segítségével. A fiatal zenekarvezető egyúttal a VMF üzenetét is tolmácsolta, miszerint ez a fesztivál életképesnek bizonyult, és attól még nem szakad félbe, ha a pancsovai magyarság esetleg már nem tud(na) felnőni a vállalt kihívás magaslatához.
Felmérve a reális lehetőségeket, mégis sikerült egy csöppnyi bizakodással gazdagabban zárni az eszmecserét. Bár mindenképpen ''vízválasztó” hónapok elé néz, a harmadízben meghirdetett Silladri eddigi házigazdája egyelőre nem ejti ki kezéből a rendezői pálcát. A délvidéki csapatok mellett a november 8-i szemlére, azaz versenyjellegű rendezvényre az erdélyi, a Bács-Kiskun megyei és holland barátaikat (Kolozsvár, Csátalja, Gara és Zaanstad táncosait, illetve képviselőit) is szeretettel várják. A hullámvölgyből - állítják egyesek - hosszabb távon is létezik kiút, de addig csak felelősségteljes munkával, áldozatkészséggel, mindenekelőtt pedig közös akarattal lehet eljutni. No meg egy picivel hathatósabb, lényegretörőbb, stratégiailag kiforrottabb támogatással. Az anyaországból, a tömbből, meg úgy általában ,,odafönt”-ről.