A gyár jelképes kulcsának átadása: a szerbiai pénzügyminiszter é Thomas McCoy

A zentai dohánygyárat két évvel ezelőtt még be akarták zárni. Akkor nem volt gyártási engedélye, többmilliós adósság terhelte a felvett kölcsönök miatt, a folyószámlája zárolva volt, a munkásokat hónapokon át nem fizették ki, a termelők többször blokád alá vették az épületet. Most viszont minden jel arra mutat, hogy sikerült jó áron, megbízható kezekbe adni a vállalatot. A dohánygyár, amely 1956. május 9-én alakult, éppen az ötvenedik születésnapján éledt újjá.
A Japan Tobacco International és a zentai dohánygyár május 8-án írta alá az adásvételről szóló szerződést, amelynek értelmében a JTI az eladásra kínált részvényeket tizenegy munkanapon belül köteles kifizetni, és minden egyes részvényért bruttó 253 eurót ad. A G17 Plusz helyi szervezetében nem mulasztották el felhívni a közvélemény figyelmét, hogy az utóbbi néhány év egyik legjobb magánosítási törekvése tőlük indult el. Ők kérték fel ugyanis Mlaðan Dinkiæ pénzügyminisztert, mérje fel a gyár helyzetét, és találjon valamilyen megoldást. Azt szerették volna elérni, hogy ne zárjon be az üzem, a mintegy nyolcvan állandó munkásnak maradjon meg a munkahelye, a háromszáz idénymunkásnak továbbra is legyen téli kereseti lehetősége, és a környék majdnem ötszáz dohánytermelője továbbra is dolgozhasson. Úgy tűnik, mindez sikerül is! A pénzügyminiszter közbenjárására az állam felvállalta a kölcsönök visszafizetését, és kidolgozott egy programot, amelynek alapján értékesítésre bocsátották a vállalatot.
A zentai dohánygyár 58,55 százaléka állami tulajdonban van, a többi a kisrészvényeseké. Egy részvényes átlag 50-60 részvénnyel rendelkezik, és 57 930 egyéni részvényt kínáltak eladásra. A privatizációval a város is jól jár, hiszen azon kívül, hogy az emberek készpénzhez jutnak és új munkahelyek teremtődnek, a társadalmi tőke eladásából a községi költségvetés is kap öt százalékot. A Művelődési Házban megtartották a kisrészvényesek közgyűlését is. Ezen az adóhivatal illetékesei arra figyelmeztették az érdekelteket, hogy az eladott részvényekért adózniuk is kell. Az összeg kézhez vétele után, 15 napos határidőn belül mindenki köteles befizetni az eladott részvények összértékének 20 százalékát.
Az aláírás ünnepélyes aktusa, amelyet Belgrádban ejtettek meg, egyben azt is jelenti, hogy a Japan Tobacco International (JTI), amely a világ harmadik legnagyobb dohányipari multinacionális vállalata, tulajdonosi minőségben is megjelent Szerbiában. Ez számukra a többségi részvénycsomagot hozta, a Tisza menti városban viszont a meglévők mellett még legalább száz új munkahely nyitásában reménykednek -- a pályázatokat várhatóan féléven belül kiírják. Aztán itt van még az ígéret a legalább 2,5 millió eurós befektetésre, és egy év múlva a saját cigarettamárkák (Camel, Winston, Monte Carlo) gyártására elsősorban a hazai piac számára. A JTI 50%-a egyébként a japán kormány tulajdonában van, a másik felével különböző magánbefektetők rendelkeznek. A jelenlegi üzlet értéke 27,5 millió euró (ebből 16 millió jut Szerbiának, a többit a kisrészvényesek teszik zsebre), megkötésével a japán fél a dohánygyár vagyonának 98,45 százalékához jutott.
Ami a zentai gyárat illeti, 2004-ben a köztársaság 47,5 százalékkal a többségi tulajdonosa lett azáltal, hogy magára vállalta a 2,4 millió eurós adósságát. Az állam részéről részvényes volt még a szerbiai részvényalap 5,8 és a szerbiai nyugdíjalap 5,2 százalékkal. A kormány felhívására a mintegy ötszáz kisrészvényes is eladta az értékpapírjait. A számítások szerint átlagban több mint 16 ezer euró üti a markukat, de a legnagyobb részvényes 68 ezer eurót kap.
Népünnepély balkáni módra
A zentai dohánygyárat valóságos népünnepély keretében adták át az új tulajdonosnak. Ökröt sütöttek, több bográcsban főttek az ínycsiklandó étkek, ingyen csapolták a sört, szólt a tamburazene és Zvonko Bogdan szórakoztatta a több száz egybegyűltet. Az eseményre a dolgozók mellett meghívást kaptak az idénymunkások és a dohánytermelők is. Miközben az udvarban felállított hosszú asztaloknál ülők vidáman beszélgettek, sorban álltak a sörcsapnál, a nyárson forgó ökörnél vagy valamelyik bográcsnál, esetleg már ebédeltek, a színpadon álló rangos vendégek vázolták a gyár fél évszázados történetét, amelynek voltak jobb és rosszabb időszakai. Ki emlékszik már például arra, hogy létezett egy Vojtabak, amelynek valamennyi vajdasági dohányfeldolgozó vállalat a tagja volt, vagy a ljubljanai kötődésre, az inflációs évekre... Paul Patrick, az adriai régió vezérigazgatója néhány, tört magyarsággal elmondott mondattal lepte meg a jelenlévőket (a Hogy vagy? és a Köszönöm szépen! egész jól ment neki), felszólalt Mlaðan Dinkiæ szerbiai pénzügyminiszter, Tadashi Nagai Japán nagykövete Szerbiában és Montenegróban (azon már meg sem lepődtünk, hogy a gondolatait szinte tökéletes szerbséggel foglalta össze), Juhász Attila, a város polgármestere, Vojin Guzina, a gyár igazgatója. Thomas McCoy-t, a JTI ügyvezető igazgatóját a látvány, a boldog arcok s a zene esküvőre emlékeztette, amikor összegyűlik a család. Az egybekelő mennyasszony és a vőlegény ugyan már nem fiatal (a JTI több mint száz évre tekint vissza), de ez a ,,házasság' remélhetőleg nemcsak hosszú és boldog lesz, hanem gyümölcsöző is az egész térség számára. Jómaga fényes jövőt ígért, miközben hangsúlyozta, mindig a mag elvetése a legnehezebb. Miután közösen elhintették, együttesen kell munkálkodniuk azon, hogy minél gazdagabb termésük legyen.
A szalag átvágása után a gyár jelképes kulcsát Thomas McCoy Mlaðan Dinkiætől vette át. A gyárcsarnokok megtekintése közben a pénzügyminiszter úr az újságíróknak elmondta, biztos abban, hogy a japán befektetések láncolata indul el Szerbiában. Hozzátette, jómaga ugyan nem dohányos, és nem is szeretne senkit erre a káros szenvedélyre biztatni, de azt állíthatja, hogy egyes híresztelésekkel ellentétben az itt termelt dohány jó minőségű és megfelel a felvásárló igényeinek.
A sok biztató kijelentés között elhangzott: a japánok lépése nemcsak a város hírnevét öregbíti, de remélhetőleg jó példa lesz másoknak arra, hogy ezen a vidéken is merjenek befektetni. De vajon megéri-e, érdemes-e leküzdeni az ország helyzete miatti fenntartást és félelmet? Erre, minden optimizmusunk ellenére sem tudunk azonnal egyértelmű és kedvező választ adni, hiszen Zentán is egyelőre csak elvárások vannak. Az önkormányzatnak, a munkásoknak, a termelőknek és az új tulajdonosnak egyaránt. És ezek egyik fél részéről sem kicsik.