home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hol vagytok, emberek?
Szerda Zsófi
2018.05.11.
LXXIII. évf. 19. szám
Hol vagytok, emberek?

Nem is olyan régen elhoztam Vajdaságba egy dokumentumfilmet.

Egy olyan alkotást, amelyet Budapesten egy házi vetítés alkalmával láttam, s amelyet ott egy többórás, véget érni nem akaró beszélgetés követett. Ez volt a Kanzoli (Hajdu Szabolcs és a Látókép produkciója, de erről már írtam). Vagyok én néha úgy dolgokkal, hogy szeretném őket mindenkinek megmutatni, mert valamiért azt érzem, ne csak nekem legyen jó. (Ezért sem szeretek például egyedül utazni, mert nincs, akinek elmondhatnám: nézd azt a gyönyörű balkont ott fent. Ha nincs kinek mutogatnom dolgokat, hiányérzetem marad — én már csak ilyen mutogatós típus vagyok, no.)

Azt gondoltam tehát, hogy megmutatom a Kanzolit is, mert mindenkinek látnia kell ezt a rendhagyó dokumentumfilmet, mely olyan problémaköröket és témákat feszeget, amelyek a színésztől a kőművesig, a tejes nénitől a kasszás kisasszonyig mindenkit érdekelhetnek. Az alkotás ráadásul vicces és szórakoztató is.

Elhoztam hát Szabadkára, Magyarkanizsára, Szegedre, és hoztam vele a főszereplőt is. Úgy hittem, tolongani fognak az emberek, s a film után megint órákat beszélgetünk majd, mert mindig van kérdés, nem is kevés. Azt gondoltam: hú, ez egy szuper szombati és vasárnapi program mindenki számára. De aztán szembesültem a sötét valósággal.

Szabadkán tizenhárom-tizennégy (nagy taps mindenkinek, aki eljött), a másik két helyszínen pedig egy-egy ember jelent meg… Ha most egy filmben volnék, egy hosszú szünet következne, és csak néznék a kamerába…

Szóval az érdeklődés (azaz inkább a hiánya), hogy is mondjam, lesújtó volt… Persze meghallgattam a magyarázkodásokat, ki miért nem jött el, és természetesen mindegyik elfogadható kifogás volt — de kifogás. S azt is értem, hogy a dokumentumfilm szó annyira rémisztő, mintha azt mondtam volna, hogy zombitámadás. De ennyire?

A fő baj, hogy nem csak ezeken a vetítéseken voltak kevesen. Biztosan mindenki unja már, amikor azt mondom: emberek, menjetek színházba, moziba, koncertre, akárhová, mert ha nem teszitek, egyszer csak már nem lesz színház, mozi… Szóval, unjátok csak nyugodtan, én akkor is tovább unalmaskodom. Akinek pedig nem inge…

Most persze mindenki azt gondolja, hogy nem inge. De azért nézzünk mélyen magunkba, hiszen nagy ritkán még nekem is ingem. Nagyon-nagyon ritkán, de igen.

Nem akartam erről írni. Valóban nem. Mert kudarcként éltem meg, viszont mégis kikívánkozott. Mert akármikor rágondolok, gombóc van a torkomban. Nem az a porcukros szilvás, hanem az a nehezebben lenyelhető. Remélem, kiírhatom magamból, mert lenyelni nem tudom.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..