home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hóhérok egymás között
Talpai Lóránt
2013.04.30.
LXVIII. évf. 18. szám
Hóhérok egymás között

A balkáni háborúk kapcsán nemrég napvilágot látott egy megdöbbentő feltételezés. Domagoj Margetić horvát újságíró szerint a háborúk két irányítója, Slobodan Milošević és Franjo Tuđman több tíz milliárd eurót mosott tisztára különféle nemzetközi bankokban. Így történhetett meg az, hogy a tulajdonképpen a semmiből előtérbe került két vezér és családja néhány év leforgása alatt országának a leggazdagabbjává vált.

Minden Cipruson kezdődött

A közös bankszámlák és az eurómilliók esete Zoran Đinđić kormányzása alatt került napvilágra. Đinđić választási ígéretet tett Milošević vagyonának felszámolására. Pontosabban azt ígérte meg, hogy az országból kimentett pénzeket visszahozza az állami költségvetésbe. Mlađan Dinkić egykori pénzügyminisztert, Borka Vučićot, a Belgrádi Bank egykori igazgatónőjét és Velimir Ilićet Ciprusra küldték hát Milošević bankszámláinak átvizsgálása érdekében. Dinkić azt állította, hogy a számlákon csekély összegeket találtak, a későbbiekben azonban felmerült a gyanú, hogy az egykori miniszter nem mondott igazat, és eltitkolta a valós tényeket a nyilvánosság elől. A horvát újságíró azt állítja, hogy közvetlenül Borka Vučićtól értesült róla, hogy a számlákon valójában eurómilliárdok voltak. Még döbbenetesebb azonban az a feltevés, hogy ezek a számlák valójában közösek voltak. A két balkáni hóhér, Milošević és Tuđman a vérontás, a pusztítás és a tömegsírok árnyékában tonnaszámra hordta ki a pénzt a térségből. Margetić szerint Horvátországból mintegy 50 milliárd, Szerbiából pedig 35—50 milliárd eurónak megfelelő összeget vittek ki.

Hol van a pénz?

Felmerül a kérdés, hogy hol van jelenleg ez a bizonyos összeg. Ahhoz, hogy ezt megtudhassuk, le kell ásnunk a történet legmélyére. A kilencvenes évek elején a két elnök államosította a londoni Anglo-Yugoslav Limited bankot és a párizsi Franco-Yugoslav bankot. A két bankban közös számlákon őrizték az állami pénzeket, körülbelül 50-50 százalékos részesedésben. A Franco-Yugoslav bankot például maga Bora Milošević, Slobodan Milošević testvére irányította. Milošević azt állította, hogy a nemzetközi embargó miatt mentette ki egykor az ország vagyonát Ciprusra, azaz az ország jövőjét szerette volna ily módon biztosítani. A ciprusi számláról eurómilliárdok vándoroltak tehát a horvát DD Bank Zagreb titkos számláira, a zágrábi bankból pedig a pénzek a már említett Anglo-Yugoslav és Franco-Yugoslav bankba. Miután a hágai törvényszék megkezdte a balkáni háborúk, illetve a népirtás ügyében vizsgálatait, a két egykori államfő a Hypo Grouphoz csoportosította át a titkolt összegeket. A horvát újságíró, Domagoj Margetić, aki a fentiekben vázolt elméletet a nyilvánosság elé tárta, éhségsztrájkba kezdett annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen a szőnyeg alá söpörni a balkáni háborúk legmegdöbbentőbb eseményeit.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..