Palicsi származású, 1992-ben ment ki Angliába nyelvet tanulni, és ott ragadt. A kezdetekben itthoni egyetemi diplomával takarított, ma már adjunktus a Chichesteri Egyetemen. A gender, azaz a társadalmi nem érdekli, ez által vizsgálja az óvodapedagógusok szakmáját, helyzetét, fizetését és azt, hogy ez még mindig mennyire női foglalkozásnak számít. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon az angol óvodapedagógiáról tartott előadást karácsony előtt, akkor beszélgettünk vele.

* Miért éppen Anglia?

— Újvidéken diplomáztam a természettudományi kar földrajz szakán. Be szerettem volna iratkozni a Debreceni Egyetem mesterszakára, de Magyarországon ehhez akkoriban az kellett, hogy az ember beszéljen egy nyelvet, az én angolom viszont nagyon gyér volt, a szerbet meg persze nem fogadták el. Így mondtam anyunak, hogy akkor elmegyek Angliába. Az Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában tanítottam, és az akkori igazgató jóváhagyta, hogy három hónapra kimehessek. A három hónapból egy év lett, az egy évből pedig kettő, és azután már huszonhat.

* Milyen volt a kezdet Angliában, hogyan sikerült a beilleszkedés?

— Mivel nem azért mentem ki, hogy beilleszkedjek, csupán a nyelvtanulásra összpontosítottam. Esténként éttermekben dolgoztam és takarítottam, napközben pedig iskolába jártam. Nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy ott maradjak. Ahogy telt-múlt az idő, itthon a háború egyre inkább elhatalmasodott, és anyám folyton azt mondogatta, hogy lányom, ne gyere még haza. Pontosan emlékszem arra az órára, amikor eldöntöttem, hogy Angliában maradok. Csak úgy csorgott a könnyem… Döbbenetes volt belegondolni, hogy már nem jövök vissza… Nagyon-nagyon szerettem Szabadkát és Palicsot, nagyon szerettem tanítani, nagyon szerettem a diákjaimat. Ez egy igazi nehéz, nagy döntés volt. De amikor elhatároztam, hogy ott maradok, nagyon gyorsan el kellett ám döntenem, hogy mit fogok csinálni — éttermi munkás maradok-e, vagy pedig elindulok egy másik irányba. A sors úgy hozta, hogy az étteremben már a számvevőségen dolgoztam, de hát az nem az én világom volt. Megismerkedtem a férjemmel, majd megszületett a két gyermekem, és éppen emiatt akadtam meg az óvodapedagógiánál. Nagyon nehéz volt számomra a gyerekekre egyedül vigyázni, és ahogy növekedtek, elkezdtem segíteni az óvodáknak, újra befejeztem a középiskolát és az egyetemet. A földrajz szakkal Angliában semmit nem kezdhettem, engem történetesen a homok érdekelt, a homok mozgása, Palics… Angliában pedig az esőzés és a tenger a fontos. Így kezdődött. 

* Miben és mennyit változott azóta Anglia?

— Hú… Huszonhat év… Sokat változott! Ha a gazdaságot nézzük, akkor Anglia a lehetőségek országa — volt. Ahogyan Jugoszlávia is annak idején. Ha mi most úgy érezzük itt, hogy a gazdaság romlott, akkor tudni kell, hogy Angliában is ugyanolyan mértékben romlott. Persze a megélhetés még mindig jobb ott, mint itt, de rosszabb, mint, mondjuk, húsz évvel ezelőtt volt. 

* Nagyon sok vajdasági magyar dolgozik Angliában. Találkozik-e velük? Ápolják a kapcsolatot?

— Amíg Londonban laktam, igen. Egy magyar óvodában dolgoztam. Nem azért volt magyar ez az óvoda, mert Magyarország pénzelte, hanem mert a tulajdonosa magyarországi származású volt, és az óvónők többsége is. Romániai, vajdasági magyarok. Én ezt az intézményt vezettem úgy tizenöt évvel ezelőtt. A gyerekeink nagyon szépen beszélnek magyarul, kapcsolatban álltam a magyar iskolával is, minden második héten el tudtam menni velük a szombati magyar iskolába, melyben magyarországi tanárok tanítottak, és melyet Magyarországról pénzeltek és pénzelnek a mai napig. De amióta elköltöztem Londonból, megszakadt ez a kapcsolat, mert ahol most lakok, ott eléggé homogén a közösség. A Chichesteri Egyetemen dolgozom 2010 óta, tehát nyolc és fél éve, azelőtt pedig Londonban egy főiskolán. 

* Milyen kiugrási lehetőségeik vannak most a kint élő, dolgozó vajdasági magyaroknak?

— A Brexit hatására nem tudom, mit hoz a jövő. Azt rebesgetik, hogy nagyon nehéz lesz… A március 29-én életbe lépő Brexit után — ez csak javaslat — nem fog munkát kapni az, aki nem tud angolul, és legalább — jelen pillanatban azt mondják — 40 000 fontos bruttó összeget kell, hogy megkeressen külföldiként. Ha tudjuk, hogy a minimálbér bruttó 17 000, ez egy irreális összeg, hiszen ennyit nem keresnek az óvodákban dolgozók, a kórházi nővérek, a takarítók, a szociális munkások vagy az általános iskolai tanárok. Ha a saját történetemet nézzük — takarítóként kezdtem, utána étteremben dolgoztam előbb felszolgálóként, majd a könyvelési osztályon, aztán óvodapedagógusként, majd főiskolai, most pedig egyetemi tanárként —, akkor ez egy szép karrier, melyet befutottam. Az egyetem keretében sem csak tanár vagyok, hanem adjunktus, ami nagy felelősséggel jár, és ez egy érdekes momentum, mert végül is ezen a pozíción, ahol én dolgozom, más külföldi nincs. Itt azért látszik, mennyire él még Angliában az osztálykülönbség: az összes főnököm csakis fehér, csakis angol és főleg férfi. 

* Mi áll a kutatói tevékenysége fókuszában?

— A gender. Tudom, hogy ez eléggé meghökkentő lehet. És a feminizmus, de nem olyan értelemben, hogy a nők jogaiért való harc… A gender negyedik hulláma révén vizsgálom az óvodapedagógusok szakmáját, helyzetét, fizetését és azt, hogy ez még mindig mennyire női foglalkozásnak számít, illetve hogyan lehet több férfit bevonni ebbe a hivatásba. Kitérek más olyan munkakörökre is, amelyeket „nőkre szabtak”, mint amilyen például a titkárnő vagy a kórházi nővér. Ez egy nagy gond, mert a nők mindmáig hátrányos helyzetben vannak, és a fizetésük sokkal rosszabb, mint a férfiaké. A férfiak ezeket a foglalkozásokat nem akarják végezni, mert ez a nők munkája, a nőé, aki ezt tudja, akivel ez veleszületett. Hát nem biztos, hogy így van! De ami még érdekel, hogy milyen módszertant használunk a kutatás folyamán. 

* Az MTTK-n az angol óvodapedagógiáról tart előadást. Miben más ez, mint az itthoni?

— Merőben más, a legnagyobb különbség talán az, hogy az óvodapedagógia a 0—5 éves korú gyerekeket foglalja magában. Az óvodák 98 százaléka magántulajdonban van, tehát nem kapnak állami támogatást. Az óvoda magánvállalkozás, és a tulajdonosoknak mi a céljuk? Hogy pénzt teremtsenek. Hogyan tehetik ezt meg? Ha keveset fizetnek. Fontos különbség, hogy ott az óvónőknek nincs szükségük az itthon elvárt végzettségre. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ha például egy óvoda harminc óvodapedagógust foglalkoztat, a harmincból tizenötnek kell hogy legyen középiskolai végzettsége, a másik felének pedig nem. Az óvodaigazgatónak sem kell hogy legyen egyeteme vagy főiskolája, hanem kétéves munkatapasztalata. Erről órákat, napokat mesélhetnék… Az előadásomban a genderkutatással is fogunk foglalkozni, nagyon érdekes, hogy Angliában többé nincs kislány és kisfiú, hanem gyerek van, minden genderfluid lesz, semleges. Semleges nem, semleges toalett, semleges hozzáállás, holott tudjuk, hogy a lányok és a fiúk másként játszanak kint is, meg bent is. 

* Milyen a kapcsolata az MTTK-val?

— Amióta két évvel ezelőtt meghívtak a tízéves konferenciára, azóta nagyon jó, közös munkáink is születtek Raffai Judittal, és most további kutatásokat szervezünk. 

* Milyennek látja Szabadkát, amikor hazajön?

— Évente úgy kétszer járok haza, édesanyám Palicson lakik, próbálok minél több időt vele lenni. Továbbra is úgy érzem, hogy itthon vagyok, amikor hazajövök, és mindig melegséggel tölt el, viszont a kopott házakat, az utcákon a járókelőket, a meggörnyedt nénikéket fájó látni. Más lett a testtartás, és ez szomorú.