Hogyan állítsunk szobrot?

Hogyan állítsunk szobrot?

Újabb zentai csata, ezúttal egy köztéri emlékhely körül — Most már szinte biztos, hogy Zentán lesz mellszobra Stevan Raičković (1928—2007) szerb költőnek, akadémikusnak. Az erre vonatkozó döntést — miután a témát egyszer már levették napirendről — a községi képviselő-testület a legutóbbi ülésén hosszas vita után hozta meg, de az emlékhely javasolt helyszínét nem fogadta el. Hogy hova kerül majd Aleksandar Zarin köztéri alkotása, az még a jövő titka, a lokációt ugyanis a tervbizottságnak a 2015. évi szoborállítási program részeként kell kijelölnie.

A magánkezdeményezésre készített szobor és emléktábla egyébként már több éve várja, hogy határozat szülessen a sorsáról.

Mivel a szobrok, az emlékhelyek, de még az emléktáblák is nagyban hozzájárulnak egy-egy település arculatának alakításához, felmerül a kérdés, kinek a feladata meghatározni, milyen köztéri alkotásokat helyezzenek el falvainkban, városainkban. Persze, tudom, mindenhol vannak szakemberekből álló bizottságok, melyek ezzel foglalkoznak, de az is nyilvánvaló, hogy a szobrok felállítását még legalább két tényező: a pénz és a politika befolyásolja. Az utóbbi is megérne egy misét, de most hagyjuk, maradjunk inkább az anyagiaknál. A jelenlegi gazdasági helyzetben a legtöbb önkormányzati kasszából nyilván nem jut szobrok rendelésére, ezért minden bizonnyal örülnünk kellene annak, ha valaki ilyesmit ajándékoz a városnak. Az ötlet megszületése és realizálása között azonban nem ártana konzultálni az illetékesekkel, áttekinteni a terveket, elképzeléseket, megnézni, ki az, aki már nagyon régóta megérdemelné, hogy bronzba öntsék a képmását, mert munkásságával, tetteivel hozzájárult környezete fejlődéséhez, gyarapodásához, hírnevének öregbítéséhez. Ez az én szerény véleményem, melyre bárki mondhatja, hogy mindenkinek jogában áll arra költenie a saját pénzét, amire akarja. Ha ruhát, cipőt, autót, házat vásárol, akkor igen. De egy szobor esetében is?

Kellő tisztelettel vagy háttal a nyilvánosságnak?

A zentai községi képviselő-testület ülésén egyébként — egy felszólalótól eltekintve — nem az volt a dilemma, hogy szükség van-e Stevan Raičković mellszobrára, hanem hogy miként és hova helyezzék el.

Predrag Popović a művelődési bizottság képviseletében fordult a jelenlévőkhöz. Fotókkal alátámasztott, szuggesztív, már-már kiselőadásnak számító beszédében többször kiemelte, Raičković mindenképpen megérdemli, hogy szobrot kapjon Zentán, de semmiképpen sem úgy, ahogyan azt az ötletgazdák elképzelték. A beterjesztett látványterv ugyanis ellentmond a szoborállítás legalapvetőbb követelményeinek. A javaslat adói az irodalmár egykori iskolája előtt, pontosabban a járda és az úttest közötti keskeny szakaszon, az ott lévő több évtizedes hársfák között kívánták kialakítani az emlékhelyet, melyhez virágtartók és padok is tartoznának. Ha ez így történne, a szobor hátat fordítana a járókelőknek, és nem kaphatná meg a kellő tiszteletet.

Popović szerint nem ez lenne az első alkalom, hogy a Tisza-parti városban az esztétikai követelmények semmibevételével állítanak fel egy szobrot, hiszen több rossz példa van, míg a jók között csak Stevan Sremac mellszobra említhető. Hozzátette, a köztéri emlékművek a környezetük nemesítésén kívül turisztikai vonzerővel, gazdasági értékkel is bírnak, majd dr. Ormos Imre egyetemi tanár gondolatait idézte: „Ahhoz, hogy valamely szobor művészi értékei hozzáférhetőek legyenek a szemlélő számára, sőt, hogy a lehető legjobban érvényesüljenek, a felállításának gonddal és körültekintéssel kell történnie. Művészi rangja szerint magas értékű szobor is rossz hatású lehet, ha helytelenül van felállítva, és gyenge szobor is sokat nyer ügyes felállítás révén.”

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség tanácsnoka, a községi képviselő-testület egyetlen ellenzéki tagja viszont arra mutatott rá, hogy Stevan Raičković nem zentai származású, és csupán öt évet élt a Tisza-parti városban. Megjegyezte, a neves szerb költő helyett akadna több olyan személy is, aki régóta megérdemli, hogy szobra legyen, például Dudás Gyula történész, tanár, közíró. Felszólalásában hangsúlyozta: annak ellenére, hogy Zenta lakosságának túlnyomó többsége magyar, a település központjában több neves szerb személyiség szobra található, mint magyaré. Más a helyzet a város külterületén, ahol a magyar és a szerb emlékhelyek aránya fordított. Szerinte ez egy fontos politikai kérdés, a magyarság kiszorítását jelzi a település központjából. Azt is ajánlotta, hogy a költő szobrát inkább a Tisza-parton emeljék fel, mivel a folyóról több verset is írt, és ez az egyetlen kötődési pontja ahhoz a helyhez, ahol ifjúkorának néhány évét töltötte.  

Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja kilátásba helyezte, hogy a jövő évi keretprogramba két szobor felállítása is be fog kerülni, de ezeket a javaslatokat a művelődési bizottság az önkormányzattal egyeztetve teszi meg, most viszont egy magánkezdeményezésről beszélnek, melyben a város vezetősége partner lesz.     

Sok vagy kevés?

Zenta város területén, a teljesség igénye nélkül, az alábbi köztéri szobrok és emlékművek találhatóak.

Nepomuki Szent Jánosnak, a halászok és a vízimolnárok védőszentjének szobrát, Tóth István zentai születésű szobrász alkotását 1914-ben állították jelenlegi helyére, a hídfeljáró közelébe. A másik egész alakos szobor, a Révész a Tisza-parti sétányon található. 2006 szeptemberében, Zenta szabad királyi várossá válásának 500. évfordulóján avatta fel Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök és Boris Tadić akkori szerb államfő.

A zentai származású neves szerb prózaíró, Stevan Sremac (1855—1906) Tiszavirág sétányon látható mellszobra 1950-ben készült, Jelena Jovanović szobrász alkotása. Ugyanezen a sétányon áll az újvidéki és a belgrádi Szerb Nemzeti Színház magalapítójának, a jelenlegi szerb himnusz szerzőjének, a Zentán született Jovan Đorđevićnak (1826—1900) a mellszobra is. Szilágyi László szobrászművész alkotását 2006-ban, a jeles szerb író és közéleti személyiség születésének 180. évfordulóján leplezték le. A helyszín meghatározásakor szintén voltak viták, melyekről a Magyar Szó 2006. november 1-jei számából értesülhettünk. „Nem válik hasznunkra, ha egy ilyen jeles jubileum kapcsán még azt sem tudjuk eldönteni, hol akarunk szobrot állítani egy zentai nagyságnak. A közeljövőben szeretnénk több olyan köztéri szoborral gazdagítani városunkat, amely az itt élő nemzeteknek üzenetet ad át. A zentai magyarságnak is el kellene gondolkodnia azon, kik azok, akiknek emléket állítanának” — mondta Juhász Attila akkori polgármester.  

Szintén a belvárosban, a Szép utca végén van a szerb kultúra jeles támogatójának, a századforduló ismert helyi közéleti szereplőjének, Joca Vujićnak (1863—1934) a mellszobra is, azzal szemben pedig a zentai származású Tóth István (1912—2002) világhírű szobrászművészé. Gombos Gábor (1851—1894) városépítő polgármester mellszobrát 2011-ben emelték a Posta utca elején. Az utóbbi kettő alkotója — csakúgy mint a Révészé — Dudás Sándor vajdasági származású, jelenleg Magyarországon élő művész. 

A felsorolásból ne maradjon ki az egykori zsinagóga helyén álló emlékmű, a Felsővárosi temetőben az 1849. és az 1944. év ártatlan áldozatainak emlékoszlopa, a Tisza-parti kopjafa, szintén az 1944. évi vérengzések mementójaként, valamint a zentai csata emlékhelye.

Ezt a füzért teszi majd teljesebbé az újabb mellszobor is. Stevan Raičković 1928-ban született a Kučevo melletti Neresnicában, és 2007-ben halt meg Belgrádban. Zentán 1935-től 1940-ig járt általános iskolába, a szülei ugyanis tanítók voltak, és ezekben az években Zenta több általános iskolájában is oktatták a diákokat. 

Raičković kiérdemelte a legjelentősebb költői díjakat, és számos társadalmi elismerésben is részesült. 1997-ben Zenta Község Plakettjével tüntették ki, melynek az átadására nem jött el. Zentán is bemutatták a Tiski cvet és az újvidéki Forum közös kiadásában megjelent Tisza című kötetét. A Tisza I. (1956), Tisza II. (1960) és Tisza III. (1970) című verseket magyar nyelvre Fehér Ferenc költőbarátja fordította. Ugyanebben a kötetben található az 1966-ban írt próza is Umesto četvrte Tise (Negyedik Tisza helyett) Ács Károly fordításában.

Egyébként a leggyakrabban emlegetett három Tisza-vers után Stevan Raičković még egyet írt, méghozzá 2000-ben, az emlékezetes ciánmérgezés után. A költemény Pap József fordításában jelent meg a Híd folyóiratban. 

A mellszobor és az emléktábla, melyet a volt szerb iskola épületén kívánnak elhelyezni, Matija Bećković, az 1938-ban Zentán született költő, akadémikus ajándéka. Mint ismeretes, Matija Bećković 2010-ben megkapta Zenta város díszpolgári címét, és ez a döntés igencsak megosztotta a közvéleményt. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A hagyományőrzés jegyében
Riport
  • Mór Gábor
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink