Hát a szeráj mint téma roppant izgalmas egy közép-kelet-európai ember számára, egyből fölcsigázza az erotikus fantáziáját. Azt kevesen tud(hat)ják, hogy századokkal ezelőtt európai ember be nem tehette oda a lábát. Csak a szultán kasztrált eunuchjai. Következésképp felmerül bennem a kérdés: hogyan lehet akkor egy ilyen filmsorozatot hitelesen megalkotni? Hát sehogy! Kb. három perc után ez már nekem is világos, amikor meglátom a főszereplőnőt, Hürremet. Mi tagadás, Hürrem valóságos, történelmi személy. Roxalana néven ejtették foglyul 14–17 éves korában az oszmán katonák a mai Ukrajna területén. A háremben a Hürrem (Vidám) nevet kapta. Nem volt igazi szépség, de eszével és vonzerejével gyorsan rabul ejtette a padisah szívét. Több gyermeket is szült neki, s noha rabnő volt, Szulejmán mégis feleségül vette (egyes feljegyzések szerint császárnővé is koronáztatta!), sőt az anyaszultánnő halála után ő lett a válide, a szeráj minden hatalommal felruházott egyeduralkodója. Meg is öletett mindenkit, aki útjában állt, hogy megvalósítsa álmát: a saját gyermekét ültesse trónra. Kimódolta Ibrahim nagyvezír, majd az elsőszülött utód, Musztafa kivégzését… Tény, hogy Szulejmán annyira ragaszkodott hozzá, hogy halála után a Szülejmánije mecset kertjében temettette el. Szirupos történet. A becstelenségtől és ármánykodástól kezdve a gyűlöletig és agresszióig a negatív érzelmi skála minden hangját megüti a rendező. És mi ezzel „neveljük” magunkat, csiszoljuk lelki világunkat, tanítjuk a „történelmet” gyermekeinknek… Még jó, hogy elment az áram. (Lehet, hogy ragályos fertőzést kaptam volna?!)

Elalvás előtt eszembe jutott a nyolcvanéves Piroska néni egykori megjegyzése, amikor az első magyar „valóságsó” idején még Évike és Renato szerelmi jelenetén csámcsogott minden tévénéző. „Hát ezek hülyék! Az egész világ előtt gyaknak? De mi is hülyék vagyunk, tata, hogy ezért képesek vagyunk este tizenegyig fennmaradni.”