A csókai gyár a harmincas években

Beköltöztünk ebbe a gyönyörűen felújított épületbe, amelyet a helybeliek Korhecz-házként emlegetnek, és rájöttünk, milyen keveset tudunk a történetéről - mondja Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület elnöke. Szerencsére vannak közöttünk olyanok is, akiket érdekelnek az ilyesfajta kutatások, mint Lévai János, a gyűjtők szakcsoportjának vezetője, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tagja. Már van is egy szinte kész szövege a csókai Léderer-kastélyról és gazdáiról, de más témákkal is szeretne foglalkozni, például a híres csókai családokkal.
- Az utóbbiak közé tartoznak Korheczék is, akik 1933-ban költöztek Csókára, miután a családfő, Korhecz Gyula, megállapodott Léderer Arthúrral és fiával Györggyel a csókai húsfeldolgozó gyár megalapításáról. Nagyon érdekes az 1941-ig tartó időszak, amíg ebben a házban éltek, először csak három fiúcskával, Zoltánnal (1931), Gyulával (1932) és Jánossal (1933), majd még két gyermekkel, Tamással és Rosemarie-val, akinek éppen a Léderer nagyságos asszony, Magda volt a keresztanyja - kapcsolódik be a beszélgetésbe Lévai János. - Érdekel a két család üzleti és baráti kapcsolata, de a gyár alapítása és fejlődése is, mivel az én szakmám is hentes. Azt hiszem, ennek a történetnek egy külön kiadványt kellene szentelni. Jelenleg négy nagyobb témakörön dolgozom, ezek között van a már említett kastély és gazdái, a híres csókai családok, valamint a 200 éves katolikus templomunk, de Csóka történetéről is szeretnék minél több érdekes adatot felderíteni - a legkorábbi időktől kezdve.
- A jövő év elején az összegyűjtött képanyagot szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek, s nagyobb terveink is vannak. Lehet, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, mert nem igazán van benne gyakorlatunk, de úgy gondoltuk, felvállaljuk néhány, Csóka múltjával foglalkozó könyvecske, vagy inkább füzet kiadását. Annál inkább, mivel 1998-ban megjelent a Csókai füzetek első része, amely Móra Ferenc itteni kötődéseivel foglalkozott. Sajnos, ez a kezdeményezés később nem folytatódott, pedig Cs. Simon István is állandóan szorgalmazta. Talán a Móra Ferenc Művelődési Egyesület tagjaiban lesz annyi erő és tettrekészség, hogy némi szakmai segítséggel és anyagi támogatással megjelentessék a Csókai füzetek újabb kiadványát - avat be a tervekbe Erika.
A nagy vállalkozás
Így történt, hogy legközelebb, amikor Bácsfeketehegyre indultak felkeresni az egyik Korhecz fiút, a ma 77 éves Gyula bácsit, én is velük tartottam. Annál inkább, mivel jómagam is csókai vagyok, és úgyszólván a kastély tövében nőttem fel. Annak az épületnek a szomszédságában, amely a hozzáértők véleménye szerint a legjelentősebb bánáti úri lakok egyike volt, jelenleg azonban nincs igazi gazdája. A mezőgazdasági kombinát, amely legutóbb az irodáit, szakszolgálatát működtette benne, rég csődbement, a pincéjében levő szórakozóhely pedig évekkel ezelőtt bezárt. Az utca felőli részét csaknem teljesen eltakarják a hatalmas fenyőfák, ami nem is baj, mert így kevésbé szembetűnő az omló vakolat, a megkopott festék. Talán nem ártana megújítani azt a kérelmet, hogy kapja vissza a község a kastélyt. Igaz, a jelenlegi gazdasági helyzetben, s még inkább az állandó politikai csatározások közepette bizonyára csak púp lenne az önkormányzat hátán.
Korhecz Gyula bácsi Csókáról, a szalámigyárról, a házról szóló cikkeket mutat egy albumba ragasztva, majd előszedi a kisebb-nagyobb méretű, cakkos szélű, helyenként megsárgult fotókat. A ház minden szobájáról, helyiségéről van felvétele, el is magyarázza, melyiken mit láthatunk. Megtudjuk, az a monda járta, hogy a konyhában levő nagy sparheltet maga Rózsa Sándor is használta, amikor menekülnie kellett. Ha ugyanis bebújt az ajtaján, akkor a pincébe jutott, ahonnan alagutak vezettek tovább. Gyula bácsi az alagutakat ugyan nem látta, de a pincében volt egy befalazott mélyedés, rajta egy szabadon hagyott réssel, ami gyermekként nagyon izgatta a fantáziáját. Sőt, mögüle misztikus hangokat is hallani véltek.
- Egy alkalommal János öcsémmel elhatároztuk, felderítjük ezt a rejtélyt. Mivel ő volt a kisebb, én tartottam neki a rablólétrát. Felmászott, és be is bújt a lyukon, de attól félt, nem tud majd visszajönni, ezért elálltunk a kaland folytatásától - mondja, majd arról érdeklődik, hogy a ház renoválásakor megtalálták-e azt a bizonyos falat.
Látunk képeket a szülőkről, a gyermekekről, a két csodálatos dán dogról, Dáriuszról és Dankóról - akiken azért adtak túl, mert az egyik a farkával felborította a kis Jancsit - aztán a Léderer-gyerekekről, majd a gyárról.
Felötlik bennem a gyermekkori történet a gyárból elszabadult bikákról, amelyek időnként megszöktek a markos henteslegények kezéből és végigdübörögtek az utcán. Kislányként arról jegyeztem meg a település központjában terpeszkedő üzemet, hogy időnként förtelmes bűzzel árasztotta el a környéket. Igaz, ekkor már a hatvanas-hetvenes években jártunk.
Az atyának, Korhecz Gyulának igazi nagy vállalkozása volt a csókai gyár alapítása - társtulajdonban a földbirtokos Léderer családdal, de a részvények 51 százaléka mégis az övé volt. Az üzlet virágzott is egészen 1941-ig, de akkor úgy döntött, nem kíván együttműködni a Bánátba bevonuló német sereggel. A családtörténet csókai része itt ért véget.
- Édesapám sikeres hentesmester volt, jól menő gyárral és üzletekkel Szabadkán, amikor Csókára költöztette a családot. Nem bért fizettek neki, hanem kialkudta, hogy ingyen kapja a gőzt, a vizet és a villanyáramot. A gyárban ő volt a főnök, a 250 munkásra mindössze öt tisztviselőt alkalmazott. A háború alatt nem dolgozott a megszállóknak, ezért a gyárat vissza kellett volna kapnia. Az 1947-es nacionalizációig még bizonyára sokat kereshetett volna, de arra hivatkoztak, hogy a vállalathoz a németek is hozzáépítettek. A cég a felszabadulás után valóban virágzásnak indult, össze sem lehetett hasonlítani az 1941-es állapottal. Édesapám kívánságára kitanultam a hentes szakmát, Szabadkán voltam inas. Tagja lettem a November 29. gyár sakkcsapatának, jártunk Csókára is. Az ötvenes években láttam újra gyermekkorom színhelyét, amikor a sakkjátszma után körbevezettek minket. Utána hosszú-hosszú ideig nem jártam ott, csak tavaly, amikor találkoztam az új tulajdonossal is - mesélte többek között Gyula bácsi.
Adatközlők kerestetnek
Úgy tűnik, Kiss Tóth Erika még bízik a nyilvánosság erejében vagy inkább abban, hogy vannak még újságolvasók, mert megkért, írjam meg, jelentkezzenek azok az emberek, akik mesélni tudnának ezekről az időkről, a Léderer családról, a gyárról... Behozhatják a birtokukban levő régi fotókat is.
Lévai János hozzáfűzte, őt Schwáb Károly is érdekelné, akiről nagyon kevés adattal rendelkezik, pedig érdekes személyiség volt. Több mint tíz évig élt Csókán, ő fejezte be a kastély építését és kezdte meg a cifrakert, vagyis a park kialakítását.
És a gyár kéményéről se feledkezzünk meg, mondták. Annyit tudnak róla, hogy a hatvanas években bontották le, de a Korhecz-képen még nincs rajta. Vajon mikor épülhetett? Bizonyára akad valaki, aki ismeri a választ!