Hideg böjti szél

Hideg böjti szél

„Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek.” Szeretem ezt a népdalt. Már régóta a kedvenceim közé tartozik. Mert van mondanivalója. Súlyos, csontig hatoló igazsága, mely úgy hasít belénk és csal időnként könnyeket a szemünkbe, mint a süvöltő szél. Mint az, amelyik nemrégiben is rángatta kabátunkat, sálunkat, kifújta házunkból, lakásunkból a meleget. Pedig mennyi pénzt költünk a jól záródó ajtókra, ablakokra, szigetelésre. Majd a fűtésre még többet.

A kilencvenes években sokat énekeltük ezt a dalt, mert minden szavának megvolt a külön értelmezése. Igaz, akkoriban semmilyen szél nem jelentett jót. Még a langyos, illatos, arcot simogató, rügyet, virágot fakasztó tavaszi sem.

Milyen keserűen hangzottak szánkból a sorok. Olyan időket éltünk, amikor a dalokkal tudtuk leginkább kifejezni az érzéseinket. Mert másként gyakran nem is lehetett. A rádióban egy-egy riport, beszélgetés után olyan zenét terveztünk be, amely még jobban alátámasztotta az elhangzottakat. Egészen addig, amíg meg nem született a lista azokról a dalokról, amelyeket tilos volt lejátszani a rádióban. Micsoda kordokumentum lenne, ha valaki megőrizte volna. Nem hiszem, hogy a Hidegen fújnak a szelek felkerült rá, hiszen a lista inkább a háborúellenes, a békevágyat tükröző zeneszámokat tartalmazta. Mi is akkor értesültünk a létezéséről, amikor a lemeztárban közölték velünk, hogy egyik-másik korongot nem adhatják ki a műsorhoz. Mert akkor még nagylemezekről sugározták a zenét a rádióban. Ebből is látszik, mindez milyen régen történt.

Hogy most miért idéztem fel? Egyrészt azért, mert a múltkori időjárás eszembe juttatta a népdalt. Hazafelé jövet a kocsiban dúdolni kezdtem, miközben a heves széllökések még az autót is megmozgatták. Másrészt, mert több mint húsz éve várom, hogy úgy énekelhessem ezeket a sorokat, hogy ne jelentsenek számomra semmi mást, csak azt, amit valójában kifejeznek.

A hidegen fújó szelek sajnos ismét rosszat jelentenek. Össze-vissza kuszálják az életünket. Arra késztetnek sokakat, hogy a kezükön, lábukon feszülő lakatot, a szülőföld béklyóját ledobják, és útra keljenek. Koszovóból az albánok, Vajdaságból a magyarok, a szerbek és a többi, itt élő náció tagjai. Az ismerőseink, a szomszédjaink, a barátaink, a gyerekeink indulnak útnak. És a mi generációnk ezt már nem először éli át. Egy anyuka mondta, hogy a harmadikos kislánya osztályában már csak 15 gyermek van, pedig az elsőt 19-en kezdték. A következő iskolaévtől pedig ismét csökken a létszám, mert vannak, akik csak a tanév végét várják. Ez egyetlen példa. Vajon hány van még?

Ha szerencsénk van, akkor azt mondjuk, kedvező a hátszél vagy jó a széljárás. Az érkezőket gyakran fogadjuk azzal a kérdéssel, hogy mi szél hozta őket. Ha valakit útra bocsátunk, akkor szélnek eresztjük. Mivel hetilapunk új száma éppen hamvazószerdán, vagyis a nagyböjt kezdetén jelenik meg, a böjti szelek is eszünkbe juthatnak. Kimondva baljós jelentést tulajdonítunk ennek a szókapcsolatnak, pedig az emberek általában jót remélnek tőle, elsősorban a sok esőtől felázott föld száradását. A termést. Az újjászületést. A jelképes negyven nap gyors elmúlását.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink