„Így odafönn, a híd kapujában, az ég, a folyó és a hegyek között nemzedék nemzedék után megtanulta, hogy ne sajnálja túlságosan azt, amit a zavaros víz elragad magával. Itt költözött beléjük a kasaba tudat alatti bölcsessége: hogy az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis tovább tart, és szilárdan áll, ’mint a híd a Drinán’.”
(Ivo Andrić: Híd a Drinán)

A Drina folyón átívelő tizenegy lyukú visegrádi híd 1571 és 1577 között épült Mimár Kodzsa Szinán, a kor egyik legkiemelkedőbb építészének felügyeletével. A klasszikus oszmán architektúra jegyeit magán viselő kőpalló építtetése viszont Szokolovics Mehmed pasa (1505—1579) nagyvezír nevéhez fűződik. Egy vérbeli diplomatáéhoz, akinek rátermettsége, főként pedig szerencsés csillagzata révén tizennégy esztendeig, három szultán uralkodása idején át is volt szava és tekintélye a fényességes sztambuli portán.
Mehmed pasa több keresztény szerb fiútársával együtt a devsirme, azaz a hírhedt véradó révén került el még kicsi gyermekkorában Sokolovići szülőfalujából — a mai Boszniai Szerb Köztársaság területén keresendő Rudo városka vonzásköréből — testi és lelki átnevelésre, ahol a múlt már csak csalóka álomkép formájában tűnhetett fel. Vagy talán már úgy sem. Noha a Szokolovicsok az Oszmán Birodalom egyik leghatalmasabb katonai és politikai családjává nőtték ki magukat, nevüket tulajdonképpen Mehmed pasa e kelet-boszniai kasaba küszöbén építtetett kőhídja tette halhatatlanná. Az az építmény, amellyel a hatvanhatodik életévébe lépő nagyvezír a szülőföldje és vér szerinti családja előtt kívánt tisztelegni. Partot a parttal, embert az emberrel összekötni.
Ezt az alapmottót ragadta meg Ivo Andrić írófejedelem is, aki 1961-ben a Híd a Drinán c. regényéért Nobel-díjat érdemelt ki. Egyébként Bosznia-Hercegovina egyik legöregebb hídjának fennállása mintegy négy és félszáz esztendeje alatt nemcsak a háborúk borzalmaival, hanem néhány pusztító árvízzel is szembe kellett néznie. Feljegyezték, hogy az 1896-os nagy áradás idején a Drina vize 1,60 méterrel a híd korlátja fölött hömpölygött. Nagyjavítást, illetve felújítást 1664 körül, 1875-ben, 1911-ben, 1939—40-ben, illetve 1949-ben és 1952-ben végeztek el rajta, 2007-ben pedig az UNESCO Világörökség listájára is felkerült. Napjainkban a Híd a Veszélyeztetett emlékmű cím viselője. A helyszínen tapasztaltak alapján ehhez viszont azt is hozzá kell adnunk: sajnos, csak elvileg!