home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hibriditás zenével
Szerda Zsófi
2016.01.02.
LXX. évf. 52. szám
Hibriditás zenével

Bemutatták a Symposion új számát a szabadkai Raktár klubban. Több érzékszervünkre is ható kiadványról van szó, melynek bemutatóján Sirbik Attila szerkesztő és szerző, Nemes Z. Márió, a kiáltvány kikiáltója és Berényi Emőke vett részt. Ő volt a kötet lektora, illetve az est moderátora.

Sirbik Attilának valamiféle erős és tudatalatti vonzódása lehet a Balatonhoz, hiszen a kötetben olvasható szövegében éppen ott vesz fel két hippi stopposlányt, a beszélgetésen pedig elmesélte, hogy Nemes Z. Máriót is egy nyári táborban ismerte meg a Balaton mellett, mely utazást mindketten jutalomként kapták. De milyen kiáltványról, azaz manifesztumról is van szó ebben az új számban? Márió elmondása szerint újabban leginkább egy olyan stílusban írja le gondolatait és jeleníti meg képzeletének szülötteit, amely forma igazából nem is új, csak még nincs annyira elterjedve, sokkal inkább használatos, mondjuk, forradalmak „felforrási pontja” előtt. Ez pedig a kiáltvány. Mint a tizenkét pont. Csak esetünkben ez most nyolc. És címe is van: Szerveshulladék-kiáltvány.

Fenyvesi Áron a lap bevezetőjében így ír róla: „...van benne hús, nacionalizmus, Hajas Tibor, tájköltészet, fekete rokokó, fehér ember, Canova, pornográfia, transzhumán-poszthumán, replikáns, fenséges és köpet.” De miért is olyan fontos ez a kiáltvány? Azért, mert a kötet szövegeit nyolc szerző ennek a kiáltványnak a nyolc pontjából kiindulva írta, az illusztrációkat pedig nyolc képzőművész az elkészült szövegekre reflektálva alkotta meg, így kap az olvasó a kezébe egy izgalmas, nyolcpontos kötetet, mely medúzaszerűen körbeússza majd. Minden Symposion-szám különleges a maga módján, a mostaninak a hátára ragasztva egy CD-t találunk, a zenekar neve Ж. A CD nyolc számot tartalmaz, melyek Nemes Z. Márió kiáltványának pontjaihoz hasonlóan íródtak. A beszélgetés után meg is hallgathattuk a dalokat Brestyánszki Bernadett (cselló, vokál), Brestyánszki Dina (hegedű, vokál), Gyüdi Sándor (nagybőgő) és Antal Attila (elektronikus gitár, basszusgitár) előadásában. A kiáltvány egy-egy pontjára további nyolc képzőművész reagált. A szabadkai Raktárban az ő munkáik voltak láthatóak. A kiállító alkotók pedig: Verebics Ágnes, Stark Attila, Vidák Zsolt, Győrffy László, Szabó Levente, Kovács Lehel, Mihael Milunović, Ricz Géza, Mathieu Desjardins, Davor Gromilović, Lea Vidaković és Oláh Dóri.

„8. Pornográf nemzet szeretnék lenni, libidómban idegen létformák utaznak ezer éve. Elveszetten a klasszikus tömegsírban a rossz igazságot keresem, hogy mutánsaimmal együtt megtérhessünk keltető odúinkba, ahol egész nap szó a fekete rokokó. De nem fogunk álmodni, hiszen nincsen a tudatunk alatt semmi, csak a medúzaszerű szépség alkonyán a mocsárba ragadt kentaur, amint a lóra szállás nehézségeiről mesél.” Nemes Z. Márió

Nekünk ne legyen nehéz a lóra szállás, és ne ragadjunk mocsárba sem, keressük a Symposion új számát, azaz a hybrid realmot. Miután elolvastuk, meghallgattuk, illetve elmerültünk az illusztrációkban, a könyvespolcon is nagyon jól mutat, mindig szem előtt lesz, és újra meg újra elővehető.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..