A Mattel a ’90-es években már nem tudott átütő sikert elérni Az univerzum védelmezőivel – ráadásul a DC Comics összefogásával megjelent hivatalos képregénysorozat végén még magát He-Mant is megölték – sejteni lehetett, hogy a kor közönsége már nem annyira vevő erre a világra. De a Mattel nem adta fel: új akciófigura-sorozatokat indított, melyek a világűrbe, különféle galaxisokba helyezték át a hősöket/gonosztevőket, de mindez kevés volt a siker megismétléséhez. Aztán jóval később, 2002 és 2004 között egy érettebb, sötétebb hangulatú He-Man-sorozat következett, melyet a rajongók és a kritika is nagyon szeretett. Majd évekkel később a Kinyilatkoztatás című animációs Netflix-szériában inkább Teela lett a főszereplő, alapjaiban megújítva a MOTU koncepcióját. Mondani sem kell, hogy a Revelations nem aratott osztatlan sikert a nézők körében.

Majd jött a meglepetés: 2026 nyarának elején bemutatták Az univerzum védelmezőit, melyet az Amazon készített, és máris elérhető a cégóriás streamingplatformján is. Travis Knight rendezése több szempontból is meglepetés: elsőre talán nem úgy tűnik, de mérhetetlen tiszteletet mutat az eredeti franchise iránt. Rengeteg apró utalás van a MOTU-világra, melyek közül a legtöbbet csak azok fogják felismerni, akik nemcsak hogy ezeken a figurákon és rajzfilmeken nőttek fel, de az eredettörténettel is tisztában vannak. Például azzal, hogy egy Toraknak nevezett barbárról készült rajz volt He-Man eredeti koncepciója. Ebben a filmben pedig egy Torak-figura kezéből veszi ki a kardot az egyébként igencsak felejthető alakítást nyújtó Nicholas Galitzine, aki He-Mant formálja meg. Kár, hogy éppen őt nem sikerült jól castingolni ebben a filmben, miközben például Jared Leto Skeletorja már jóval emlékezetesebb marad. Bizarr, teátrális, szórakoztató, és abszolút hihető róla, hogy velejéig romlott – ez pedig megmosolyogtatóan vicces. Más motivációja nincs, simán csak gonosz, ami Teela szerint abból is látszik, hogy „koponya van az arca helyén”. Galitzine ezzel szemben felejthető, az arca szinte minden helyzetben ugyanolyan, egy kigyúrt szépfiú, aki ugyan valóban hasonlít He-Manre, de valahogy mégis súlytalannak érződik. Külön érdemes kiemelni Man-at-Armst, azaz Idris Elbát, aki annak ellenére, hogy az eredeti karakterhez képest fekete (ezen a nézők egy része fel is hördült), valójában tökéletes erre a szerepre.

Az akciójelenetek jól sikerültek, és bár nem forradalmasítják a műfajt, rendkívül kreatívan koreografálták őket, sőt, a fényképezés is végig élvezetes élményt nyújt. De a film talán legnagyobb erőssége az önirónia – vagyis az alkotók és a Mattel is képes volt röhögni saját magán, illetve például a figuráknak (karaktereknek) adott pihent agyú neveken, például Fistón vagy Ram Manen. Ez a két karakter rendszeresen különféle szexuális jellegű utalásokkal operál, amin valóban hangosan lehet röhögni. Tehát Az univerzum védelmezői nem akar többnek látszani, mint ami. Nem egy komor fantasyeposzt próbáltak kanyarintani belőle, hanem egy könnyed, kalandos, nyári blockbustert, melyet átitat a ’80-as évek öröksége. Persze sem a történetet, sem a mellékszereplőket tekintve nem egy korszakalkotó mű, de meggyőződésem, hogy He-Man karakterét és világát csak így volt érdemes filmre vinni. A Masters of the Universe világa mindig is túlzó, színes, sőt nevetséges volt – ezért is működött a gyerekek körében –, ráadásul még vér sem kellett bele. Megfértek egymás mellett a science fictionökből ismert világűri díszletek és a fantasyk sárkányai, varázslónői.

Hogy mit hoz a jövő a MOTU-nak, az egyelőre kérdéses. Az új He-Man-filmben ismert és kevésbé ismert akciófigurák garmadáját vonultatták fel, sőt, She-Ra, He-Man ikertestvére is megjelenik a végén – azaz bőven lenne alapanyag a folytatáshoz. Kérdés, hogy mennyit látnak ebben a Mattelnél és az Amazonnál. Megkockáztatom, hogy mi, akik a ’90-es években voltunk gyerekek, titkon szívesen elnézegetnénk még ezt a retró parádét.

Nyitókép: You Tube