Személyes kötődéssel kezdeném: He-Man, Skeletor és a többiek gyerekkorom hősei voltak. Amikor a szüleim szerint még „100 márka volt” egy ilyen „maszterszes akciófigura” – amit ennyi évtized távlatából enyhe túlzásnak érzek –, mindig arra vágytam, hogy a rajzfilmek, majd az 1987-beli, Dolph Lundgren főszereplésével készült mozi után nekem is minél több ilyen kigyúrt, szörnykinézetű és elképesztően hülye nevű figurám legyen.
Ebben a kétrészes sorozatban a régi, illetve főként a legújabb He-Man-filmet – és érintőlegesen az animációs sorozatokat is – szeretném bemutatni. Elsősorban azoknak, akik a ’90-es években voltak gyerekek, de azoknak is, akiket érdekel, mi is ez a sci-fit és fantasyt ötvöző, nosztalgiával átitatott univerzum. Nos, kedves olvasóim, mindenekelőtt egy rendkívül jól felépített üzlet. Beast Man, Mer-Man, Hordak, Fisto, Man-At-Arms, Mekaneck, Blast-Attak, Tung Lashor, Grizzlor, Evil-Lyn, Ram Man, Scare Glow, Tri-Klops, Trap Jaw és Teela (magyarul sajnos sosem volt hivatalos nevük, úgyhogy maradnak az angol elnevezések) mind-mind a Mattel célzottan fiúknak szánt játékuniverzumának hősei – és gonosztevői – voltak. A ’80-as években a Mattel megpróbálta a Barbie-lázat a fiúkra is kiterjeszteni, ezért megalkotta a Masters of the Universe világát, majd elkészítette a szombat reggeli rajzfilmsorozatot. A cél egyszerű volt: minél több akciófigurát eladni. A stratégia pedig annyira bevált, hogy a ’80-as években szinte minden gyerek He-Man-lázban égett. A ’90-es évek Jugoszláviájába – ahol, ugye, elvileg „100 márka volt” egy figura – azért csak-csak eljutottak ezek a különleges ereklyék. Ahogyan ma is, akkoriban is léteztek piaci, „nem originál” változatok, de például a szabadkai Gubec Máté utcában működő amerikai boltban eredeti figurákat is lehetett kapni. Ezekhez mindig járt egy-egy kis képregény is. Kincsként őriztük, miközben rongyosra is olvastuk őket.
Az elmúlt évtizedek során aztán a brand fokozatosan megkopott. Az aranykor véget ért, helyét más játékok vették át, pedig a Mattel folyamatosan próbálta újrapozicionálni és megújítani a He-Man-figurákat. A Barbie-mozi sikere után azonban csak idő kérdése volt, mikor érkezik egy újabb He-Man-film. Ez az idén nyáron végre meg is történt: az alkotás előbb a mozikba került, majd nem sokkal később már az Amazon Prime Video kínálatában is elérhetővé vált. Az első, Frank Langella és a már említett Dolph Lundgren főszereplésével 1987-ben készült film enyhén szólva nem azt nyújtotta, amire a rajongók vártak: a rajzfilmsorozatból ismert karakterek jelentős része egyáltalán nem szerepelt benne. Persze hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az új figurák felvonultatásával a Mattelnek ugyanaz volt a célja, mint korábban a rajzfilmekkel: még több akciófigurát – például Saurodot vagy Blade-et – értékesíteni. A film fogadtatása meglehetősen hűvös volt. Egyes kritikusok egyszerűen Conan – Star Wars hibrid utánzatnak nevezték, sőt, olyan is akadt, aki odáig ment, hogy még a gyerekek is jobb történeteket találnak ki a saját akciófiguráikkal, mint amilyet Gary Goddard filmje kínál.
A legtöbben tehát egyszerű termékbemutatóként tekintettek rá, és ebben nem is nagyon tévedtek. Valóban furcsa döntés volt, hogy a szereplők egy, a Masters of the Universe világában addig nem létező Kozmikus Kulcs után kutatnak, ráadásul nem Eternián, hanem a Földön. Az is sok rajongónak okozott csalódást, hogy a történet középpontjában nem is igazán He-Man állt, hanem egy fiatal, földi szerelmespár, mely a gyakran valóban unalomba fulladó cselekmény során leginkább futott, sikoltozott és meglehetősen gyenge alakítást nyújtott. He-Man kardja is jóval kisebb szerepet kapott, a jelmezek pedig szintén nem tudták visszaadni annak a világnak a hangulatát, amelyet a rajongók egyszerűen csak MOTU-ként – a Masters of the Universe rövidítéseként – emlegetnek.
Frank Langella viszont Skeletorként rendkívül szórakoztató volt. A színész a szerepet elsősorban a kisfia kedvéért vállalta el, aki akkoriban hatalmas He-Man-rajongó volt. Mindez azonban önmagában még nem menthette meg a filmet – ezt végül megtette helyette az idő. A mozi pénzügyileg is csalódást okozott: Észak-Amerikában mindössze 17,3 millió dolláros bevételt ért el, messze elmaradva a várakozásoktól. Emiatt a tervezett folytatást is törölték. Az elmúlt csaknem negyven év során azonban jelentősen megváltozott a film megítélése. Bár a kritikusok ma is többnyire gyengének tartják, a ’80-as évek rajongói mára nosztalgikus kultfilmként tekintenek rá. Csak idő kérdése volt, mikor próbálja meg valaki helyreállítani a MOTU-univerzum becsületét.
(Folytatjuk)
Nyitókép: You Tube