Felemás érzésekkel és hatalmas elvárással vágtunk neki a Csallóköz központjába, a Dunaszerdahelyre vezető útnak. Egyrészt a szombat hajnali indulás ellenére sem voltunk biztosak abban, hogy idejében megérkezünk célállomásunkra, hiszen a szerb—magyar határátkelőn szinte minden hétvégén bolondokháza van, másrészt nem tudtuk, hogy a mérkőzés hangulata élőben vajon valóban olyan lesz-e, amilyennek mi a televízióban hétről hétre látjuk. Nos, nem kellett csalódnunk! A határon tömegnek nyoma sem volt, a magyar vámos pedig, miután elmondtuk neki, hogy hova tartunk, egy Hajrá, magyarok! felkiáltással köszönt el tőlünk. A mérkőzés ugyan nem a szánk íze szerint alakult, a körítés azonban — a szombaton véglegesen átadott MOL Aréna látványa, illetve az impozáns létesítményben tapasztalható hangulat — még a legmerészebb elvárásainkat is felülmúlta.

A MOL Aréna három órával a kezdés előtt

Mintegy ötórás autózás után, a szlovák Fortuna Liga 19. fordulójának rangadója, a Dunaszerdahely—Slovan-összecsapás előtt négy és fél órával érkeztünk meg a 22 000-es városba. Járművünket a lehető legjobb helyen, a stadiontól mindössze öt percre levő Szent István téren parkoltuk le, ahol már gyülekeztek a más-más országokból érkező, de egy nemzethez tartozó szurkolók. Ez a nap ama ritka kivételek egyike volt, amikor a fradisták és az újpestiek is jól megfértek egymás mellett, valamint találkoztunk székelyföldi, pontosabban csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi szurkolókkal is. A stadion melletti kávézóban — egyszerű családi házban lett kialakítva, és a mérkőzés napján dugig volt — oromi és adorjáni szurkolókkal találkoztunk, a topolyai Blue Betyarsz szurkolótábor tagjaival viszont nem, habár tudomásunk szerint ők is jelen voltak a mérkőzésen. Néhány üdítő elfogyasztása és a délvidéki magyar labdarúgó-válogatott zászlójával való fényképezkedés után stadiontúrára indultunk. Az első és a második helyen álló csapat rangadóját felvezetve egész napos programsorozat várta a városba látogatókat.

Gyülekeznek a szurkolók

A MOL Aréna parkolójában reggel óta több sertést is leöltek, éppen folyt a disznótoroskáposzta-főző verseny, a sátorokból ínycsiklandó illatok szálltak tova, egy kis kóstolóra csábítva a meccsre érkezőket. Nem engedtünk a csábításnak, inkább betértünk a szurkolói boltba, mely össze van kötve a klubmúzeummal. A fan shopban rengetegen vásároltak, itt már mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, bánta is a pénztárcánk rendesen. A múzeumban az 1904-ben alapított egyesületről készített fotók, újságcikkek, serlegek ejtették ámulatba a nézelődőket.

Felsorakoztak a csapatok

A sárga-kékek (a sárga szín a Csallóköz gabonaföldjeinek termésére utal, a kéket pedig a Duna folyó miatt választották) az 1984/85-ös idényben megnyerték a Szlovák Nemzeti Ligát, 1987-ben a csehszlovák kupában diadalmaskodtak, a KEK-ben a Bayern Münchent láthatták vendégül, a szlovák kupát 1987-ben hódították el, 1993-ban és 1995-ben pedig döntőt játszhattak. A folyó (2019/20-as) idényben a pozsonyi Slovan mögött a 2. helyen állnak, így jó mérkőzésre számíthatott a stadionba kilátogató 12 135 szurkoló.


Látványos koreográfia a mérkőzés elején

A kezdőrúgást Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó végezte el, majd felhangzott a magyarság határokon átívelő összetartását hirdető himnusza, a Nélküled című dal, melyet ezúttal nem az Ismerős Arcok zenekar, hanem a Pokolgép együttes énekese, Tóth Attila adott elő, szimfonikus kísérettel.

A kezdőrúgást Hosszú Katinka végezte el

Az első lehetőségre a 15. percig kellett várnunk, ekkor a tízszeres szlovén válogatott Andraž Šporar fejelt a hazai kapura, de Martin Jedlička a helyén volt. A hazaiak a 21. percben veszélyeztették először a Slovan kapuját, amikor Vida Kristopher ollózása után Dominik Greifnek kellett bemutatnia tudását. A 40. percben újra Vida lőtt ballal, de a vendégek egyetlen szlovák játékosa, Greif vetődve megfogta a bal alsóba tartó labdát. Három perccel később Tretyakov egy kevéssel pörgetett a jobb kapufa mellé, a hazai szurkolók már gólt láttak, majd a 45. percben Kenan Bajrić fejelt alig fölé. Ekkor a mellettünk ülő szlovén kolléga — aki a Slovan szlovén játékosai miatt utazott el Ljubljanából az összecsapásra — ugrott fel egy pillanatra. A második 45 perc óriási Slovan-ziccerrel indult: a marokkói Mohammed Rharszalla szemtől szembe került a dunaszerdahelyi kapussal, de a labda elakadt Jedličkában. A 61. percben lesgólt lőtt a Slovan, a 77. percben azonban már szabályos találatot értek el a pozsonyiak, miután Cesar Blackman a saját tizenhatosában kézzel ért a labdához. A játékvezető továbbengedte az akciót, és Šporar ziccert hibázott, a bíró azonban a kihagyott lehetőséget látva úgy döntött, hogy inkább büntetőt ítél a Slovannak. Šporar köszönte szépen, és a tizenegyest értékesítve megszerezte az idénybeli tizenhatodik gólját. Két perccel később, Holman Dávid beívelt szabadrúgása után a DAC korábbi játékosa, Marin Ljubičić a felső lécre fejelte a labdát, így a Slovan nem duplázta meg előnyét. Az utolsó tíz percben állva szurkoló hazai közönség előtt megcsillant a remény az egyenlítésre, amikor a pozsonyiak csapatába a magyar válogatott Guzmics Richárd állt be. Be is kiabáltak neki, hogy Ricsi, ahogy a válogatottban szoktad!, de a Szombathelyen született játékos ezúttal nem adott gólpasszt az ellenfélnek, így a találkozó 1:0-s Slovan-győzelemmel ért véget. A mérkőzés után látványos tűzijáték következett, a hazai közönség pedig a vereség ellenére győztesként ünnepelte kedvenceit.

A Slovan tizenegy pontra növelte előnyét a Dunaszerdahellyel szemben, de a csallóköziek szerint a bajnokság még nem lefutott, hiszen az alapszakasz után következik a rájátszás, ahol a többi közt a Slovannal is megmérkőznek majd két alkalommal.

Vereség ide vagy oda, örök élményekkel és kellemes emlékekkel hagytuk el Csallóköz központját. Magunk is megbizonyosodhattunk arról, amit a dunaszerdahelyi szurkolók szívesen hangoztatnak: náluk minden magyar otthon érezheti magát, érkezzen a Kárpát-medence bármely részéről is.