Határon „inneniek” és határon túliak

Határon „inneniek” és határon túliak

A határátkelők minket, Szerbiában élőket valami különös szorongással töltenek el.

Útlevél-ellenőrzéskor sokunkban van gyomorideg, még akkor is, ha nincs is nálunk semmi illegális (mert kivételesen még egy üveg jó kis házi pálinkát sem viszünk a pesti haveroknak), ráadásul már magyar útlevéllel kelünk át, de az a fránya idegesség mégis ott van. Vagy dühöngünk a feltorlódott kocsisorok meg a várakozás miatt, s a kérdésre, hogy mikor érkezünk, csak annyit válaszolunk, hogy reméljük, még az idén. Ez főleg a szerb—magyar határra értendő, a horvát határon már csavarjuk is jobbra a kormányt, hiszen tudjuk, mivel szerb rendszámú autóval közlekedünk, biztosra vehető, hogy még az összegyűrt papír zsebkendőnket is át fogják nézni. S amíg várunk a tengerről álmodozva, suhannak el mellettünk az osztrák rendszámok, s úgy néznek ránk, mint valami országos bűnözőkre. Vagy sajnálkozva. Mindkettő megalázó tud lenni. Szóval ez az érzés valamiért rögzült bennünk, hiszen vízumokkal, tartózkodási engedélyekkel tanultuk végig az egyetemet, vagy dolgoztunk Magyarországon, álltunk sorba, hogy megkapjuk a szlovák/osztrák, egyéb vízumokat, ha vendégségbe indultunk.

Ma már azonban ez nem így van... Vonaton ülök. Már egy órája állunk a szabadkai állomáson, arra várva, hogy ellenőrizzék az útlevelünket. Fel is szállnak a határőrök, néhány sorral mögöttem járnak, amikor a következő beszélgetésnek leszek fültanúja: — Gde idete? (Csend.) Pitam, gde idete. (Még mindig csend.) Do you speak English? — Yes — hangzik a válasz. — We go to Italy, we are students there (Olaszországba utazunk, ott tanulunk). A határőrök kérik az olaszországi tanulmányokról szóló igazolást. A megszólítottaknál nincs ilyen dokumentum. — Razumeš, šta ti pričam? Halo!!!Malo razumem — érkezik a válasz, s ezzel az egy mondattal, úgy látszik, el is árulják magukat szegények, már szállítják is őket lefelé. Két bús képű fiatal — az is lehet, hogy illegális bevándorlók, az is, hogy nem. Nem tudom felmérni. Rájuk üvöltenek, hogy tegyék le a mobiljukat. Egy picit remegve adom át egy hangos Jó napot! kíséretében az útlevelemet. — Hova utazik? (Valamiért már nem merem azt mondani, hogy Olaszországba.) — Budapestre látogatóba — makogom. — Alkohol, cigaretta?Semmi. — Jó utat!

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Mennyit ér egy élet?
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink