A XXIV. Európai Filmek Palicsi Fesztiválján mindenki egy picit úgy érezheti magát, mint egy filmsztár, vagy mint egy filmofil, aki legszívesebben mindegyik alkotást megnézné. És ebben az egy hétben még az is elmegy moziba, aki eddig nem járt. Bevonul a vörös szőnyegen a nyári színpadra, és tátott szájjal (vagy éppen legyintve) nézi az elmúlt év legjobb európai alkotásait.

Én is így tettem, hiszen végre, végre, végre egy kis időre nem a blockbustereké volt a főszerep, hanem a művészfilmeké. A mozik vezetőségének egyébként nem kellene attól félnie, hogy üres terem várná a mozigépészt, ha például Szabadka egyetlen művészmozija, a Lifka Sándor Art Mozi havonta egyszer európai filmet tűzne a műsorára. Eléggé szomorú, hogy év közben alig látunk európai filmet a városban. Pedig itt élünk. Nem Amerikában. (És most nem minősítem egyik térség filmes felhozatalát sem, csak a tényekről beszélek. Egyik is, másik is lehet jó is, rossz is.)

Viszont Kostyál Márk Kojot című alkotása egészen olyan, mint egy amerikai produkció — magyar/európai üzenettel és arcokkal, illetve itteni gondokkal. A képi világa azonban kétségtelenül felveheti a versenyt a tengerentúl akciófilmjeivel. Én imádtam. És a szabadkai Kovács Frigyes az egyik főszereplője. A történet nem bonyolult, viszont a műben felvázolt gond megoldása nagyon is az a főszereplő számára. Misi (Mészáros András) Tűzkőre érkezik. Itt élt nagyapja, aki nemrég halt meg, s egy pici, rozoga viskót hagyott unokájára, egy kevés földdel, itt, a semmi közepén. Más ember azonnal pénzzé tenné az ingatlant, Misi azonban éppen válságban érzi magát, nem találja helyét a világban, s úgy gondolja, nem véletlenül éppen most örökölte meg a házikót: szerinte ugyanis ez fogja őt megmenteni. Elkezdi hát a ház felújítását, mert úgy érzi (és jól érzi), hogy ennek segítségével visszatalál saját magához. De ez nem megy ilyen könnyen, hiszen egy nála sokkal gazdagabb ember, Szojka Pál (Kovács Frigyes) is szemet vetett a földre. Ő a gonosz földesúr a történetben, akit Kovács Frigyes zseniálisan alakít. Misi nem adja a házat, a helyzet eldurvul, megkezdődik a háború. Nemcsak a földért, hanem az elvekért is harc dúl, mindeközben pedig Misi észrevétlenül csiszolódik, keményedik, kérgesedik, illetve megtalálja a helyét. A film képi világa és a nyelvezete is lenyűgöző. Aki teheti, nézze meg!

Az idén is színvonalas volt a fesztivál versenyprogramja, viszont a nyitóesten csak versenyen kívül nézhettük meg a Berlinben fődíjat, azaz Arany Medvét nyert Testről és lélekről című magyar alkotást (mely egyébként Palicson is elvitte a közönségdíjat). Enyedi Ildikó alkotása egy nagyon érzékeny és finom anyag, még a durva jelenetek ellenére is. A helyszín egy vágóhíd, ide érkezik meg a valószínűleg autista minőségellenőr, Mária. Egy lopás következtében pszichológiai teszt alá vetnek minden dolgozót, majd kiderül, hogy Mária és az egyik kezére béna főnöke, Endre ugyanazt álmodták az előző éjjel. Mégpedig azt, hogy szarvasok voltak, a hó alatt élelmet kerestek, majd egy kis tó vizéből ittak, és összeért az orruk. A szarvasos álmokat a vágóhíd nyers valóságát bemutató snittek ellenpontozzák. A földre puffanó halott tehéntestekkel, a vérrel és a hús feldolgozásának folyamatával. Az állatok kivégzésének hangja, a lánccsörgés, a gépek zúgása, majd ismét a havas, erdei táj, néma csend. A hím szarvasnak és párjának minden lélegzete látszik, nyugalom van, és élet. A két ember között is lassan bontakozik ki egy finom vonalú kapcsolat, a ridegségből szerelem, a télből tavasz lesz. Meglepő fordulat, amikor a mindenben csalódott Mária — felvágott ereiből bugyogó vérrel — üldögél a kádban, majd megcsörren a telefonja, és a megmentője, Endre hangja szólal meg.

Az új magyar filmek kategóriájában vetítették Sopsits Árpád igaz történeten alapuló pszichothrillerét, A martfűi rémet is. Az ’50-es és a ’60-as években ugyanis Martfűn évekig tartotta rettegésben a lakosságot egy sorozatgyilkos, aki nőket ölt, majd meg is erőszakolta a friss holttesteket. Kovács Péter teherautósofőr egy argentin film (melyben egy férfi erőszakoskodik a női főszereplővel) hatására maga is ellenállhatatlan vágyat érez, hogy valami hasonló dolgot tegyen a kielégülése érdekében. Ekkor támadja meg első áldozatát, Szegedi Margitot. A történetet még izgalmasabbá teszi, hogy a börtönbe egy ártatlan ember kerül a gyilkos helyett, aki viszont öt évvel az eset után újra tevékenykedni kezd. A hasonlóság miatt egyre gyanúsabbá válik az ügy. A történet hátborzongató, nem kell sok, hogy a mozinézők minden idegszála megfeszüljön. Technikai okok miatt sajnos nem tudtuk végignézni a filmet, ezért hazarohantam, és gyorsan megtekintettem az utolsó húsz percet. Hiszen nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor éppen egy pszichothriller végét nem láthatjuk.

És következzen most egy orosz is: a Nelyubov, mely magyar fordításban talán Szeretetnélküliség lehetne. Rendezője Andrey Zvyagintsev. A történet egy éppen válófélben levő házaspárról szól, mely egyik éjjel azon veszekszik, méghozzá nagyon durván és hangosan , hogy kinél legyen a gyerek, merthogy egyikük sem szeretné maga mellett tudni. Ezt a beszélgetést hallja meg a kisfiú, aki másnap elszökik otthonról. A szülők csak néhány nap után veszik észre, hogy eltűnt, majd megkezdődik a keresés. A film innentől kezdve a gyerek felkutatásáról szól. De a végén mégsem kapunk elégtételt, nem hagyjuk el boldogan a mozitermet, és nem is azzal a konklúzióval, hogy a gyermek mégis fontos volt a szüleinek, hiszen a fiú nem kerül elő. A film egyik csúcspontja a hullaházas jelenet, amikor is a szülőknek azonosítaniuk kell egy ismeretlen, halott kisfiút. Itt összeomlanak, de azt mondják, nem az ő fiuk fekszik ott. Múlnak az évek, a keresés alábbhagy, mindkét szülőnek új kapcsolata lesz, mi pedig elgondolkozunk, hogyan talán mégis az ő fiuk feküdt a hullaházban...

Még sok-sok filmről lehetne írni, voltak jobbak és kevésbé jobbak is, engemet viszont ez a négy gondolkodtatott el leginkább.