* A harmincöt év nem kerek évforduló. Úgy voltatok vele, hogy egy bizonyos idő után már az „ötöket” is meg kell ünnepelni?

– Igen, mint az osztálytalálkozók esetében. (Nevet.) De nem mindig jubileumhoz kötjük a nagyobb koncerteket, volt például Csalóka 21 is. Mi ugyanis elsősorban nem koncertező zenekar vagyunk, hanem táncegyütteseket kísérünk, s egy bizonyos időnek el kell múlnia ahhoz, hogy összejöjjön egy koncertnyi anyag. Rengeteg zenekari szám készült, melynek egy része már megjelent CD-n is, ideje volt ezeket megmutatni a közönségnek. Általában olyan rendezvényekre készítünk új számokat, mint az Örökségünk Óbecsén vagy a magyarkanizsai Kukoricafesztivál. Nemrég csatlakozott hozzánk Rózsa Levente, Tibi fia is, így a mostani koncerten olyan számot is játszottunk, amellyel ő a KNV-n szerepelt.

* Emlékezzünk egy kicsit a kezdetekre, hogyan is alakultatok?

– Ötödik osztályos voltam, amikor a Nikola Tesla Általános Iskolában elkezdtem az iskolazenekarban mandolinon zenélni. Borsodi Árpád, a nagybőgős kollégám szintén. Viszont ő már akkoriban citerázott is, és az ő invitálására elmentem megnézni a Csörgő Citerazenekar próbáját, s ott is ragadtam. Sihelnik Pista bácsi, Faggyas Pista bácsi vezette. Közben Árpival csináltunk egy duót is, jártunk különféle megmérettetésekre: Szólj, síp, szólj!, KMV, rengeteg helyen felléptünk. Bácskossuthfalván volt egy táncháztalálkozó 1989-ben, ahol felléptünk. Mivel mindketten néptáncosok voltunk, adódott egy lehetőség és ötlet, hogy tanuljunk meg vonós hangszereken játszani. A Batyu zenekar szervezett egy egyéves hétvégi tanfolyamot szintén Bácskossuthfalván. Én akkor még citerára jelentkeztem, de már kacsintgattam a brácsa felé. Rózsa Tibi úgy került képbe, hogy mivel ő is táncolt, s egy korosztály is vagyunk, ismertük egymást. Ő klasszikus hegedűre járt, a két bátyja népzenét játszott, s elhozták magukkal erre a tanfolyamra. A vége az lett, hogy ott találtuk magunkat a Bratstvo, azaz a mai Kodály Zoltán Művelődési Egyesület próbatermében, ahogy vonósnépzenét játszunk. Tehát ennek a tanfolyamnak köszönhető a megalakulásunk.

* Megalakultatok, és nem volt megállás.

– Nem igazán. És nagyon gyorsan történt minden. Akkoriban nem nagyon volt aktív zenekar rajtunk kívül. Jártuk a táborokat, tanfolyamokon vettünk részt, és persze a Cirkalom minden próbáján ott voltunk, a táncosok élő zenére rophatták, mi pedig tudtunk gyakorolni. Felléptünk Mohácson, amit az Újvidéki Rádió és a Kossuth rádió szervezett, s ennek kapcsán adódott a lehetőség, hogy egy éven keresztül Szentendrére járjunk képzésre, ahol minden fizetve volt. Szombati, vasárnapi napokon tanultunk, péntekenként pedig az Óbudai Népzenei Iskolában, olyan tanároktól, mint például Csoóri Sándor, Havasréti Pál vagy Molnár Miklós. Itt teljesen összerázódtunk, már nemcsak szerettünk zenélni, hanem tudtunk is. (Nevet.)

* A Csalóka név rögtön megvolt?

– Nem. És nem is mi találtuk ki. Mivel együtt nőttünk fel a Cirkalom Táncegyüttes tagjaival, és mindig együtt lógtunk, Faragó Csaba a névadó. Ő kezdte mondogatni. Lehet, hogy egy kicsit csalókán szóltunk, már nem emlékszem, miért mondta, de rajtunk ragadt.

* Két lemezetek van eddig, készülőben a harmadik.

– Egy CD, egy lemez mindig egy lenyomat, mely megmarad, és mutatja, hogy az éppen akkor aktuális időpontban hogyan szólt a zenekar. Az első önálló CD-nk viszonylag későn készült, a 2000-es évek elején. Ez a Sej, haj, zörög a levél, mely kultikus lemez lett. A zenekarnak volt egy hároméves, székelyudvarhelyi létezése, az Udvarhely Néptáncműhelynél, hivatásos táncegyüttesnél voltunk hivatásos zenészek. Amikor onnan hazatértünk, Horváth Lacinak, a Fonó igazgatójának köszönhetően nyertünk 50 órányi stúdióanyagot a Hagyományok Házában. Ezt kihasználva feljátszottunk olyan számokat a lemezre, amelyeket Erdélyben személyesen ismert, idősebb zenészektől tanulhattunk meg, s itt meg kell említenem Kóré Gézát, aki nemrég sajnos elhunyt, tőle sokat tanultunk. Kalotaszegen Neti Sanyi bácsival játszottunk együtt, tehát valóban sok helyen megfordultunk. Ennek a lemeznek az egyik része erdélyi muzsika, a másik hazai anyag, ami nekünk szívügyünk. És rajta van a Sej, haj, zörög a levél című szám, mely a Székely sorsképek című táncszínházi produkcióhoz készült, ez a székelyudvarhelyi Udvarhely és a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes közös produkciója volt. Ez a dal egy feldolgozás, s a CD megjelenése után, mondhatni, sláger lett. Mi egyébként nem szoktunk feldolgozásokat kiadni. Talán még a Tanyaszínház János vitéz című előadásához készített zenei anyag volt ilyen. A második önálló CD-nk is a Hagyományok Házában készült, Duna menti lakodalmas címmel, Gombos és Doroszló énekes hagyományaiból. Egy lakodalom elejétől, a párválasztóktól a végéig. Tematikus lemezt akartunk, vajdasági népzenével. Bodor Anikóval nagyon jó kapcsolatunk volt, és akkor már készült a Vajdasági magyar népdalok 3. című könyv, mely lakodalmas dalokat tartalmaz, s ő ajánlotta, hogy csináljuk meg ezt. Rengeteg időt töltöttünk Anikónál, ő válogatott, és elmondta, melyik dal melyik után illik, magyarán ő állította össze a CD zenei anyagát. Nagy élmény volt vele dolgozni, soha nem fogjuk elfelejteni. Óriási tudást szereztünk tőle.

* Mi az, ami nem változott ez alatt a harmincöt év alatt?

– A barátság. Voltak ugyan passzívabb és aktívabb korszakaink, de ez soha nem változott. Mondhatom, hogy ez több is az egyszerű barátságnál. Ha nem mondunk semmit, akkor is tudjuk, mit gondol a másik. És ha hosszabb ideig nem találkozunk, akkor is ugyanott tudjuk folytatni. Ez szerintem soha nem is fog változni. S közben mi is igyekszünk fejlődni, modernizálódni, amennyire időnk, energiánk engedi. Hál’ istennek, most itt van Levente, aki fiatal, fiatalosan is zenél, és húzza a zenekart, nem hagyja, hogy elpunnyadjunk.

* Ekkora rutinnal a hátatok mögött mi tud még kihívást okozni?

– Mindig van, ami tud. Akármennyire is népi a zenénk, s azt gondolnánk, hogy csak a régi hagyományokat követjük, azaz lemuzsikáljuk, amit régebben az idős zenészek lemuzsikáltak, ez nem csak erről szól. Ez is ugyanúgy fejlődik, mint a többi zene. Elég csak arra gondolni, hogy ma már jobb minőségű hanganyaghoz lehet hozzájutni. Régebben kazettáról kazettára másoltuk. Most azonban már minden digitalizálva van, és a hangszerek is jobbak, melyeket tudni kell kezelni. A fiatal zenészek technikásabbak, a Zeneakadémián is egy kicsit más módszerrel tanítják a népzenét, mint ahogyan mi tanultuk annak idején. Több klasszikus gyakorlat és szemlélet kerül be a vonós hangszerek oktatásába. Hogy ez jó vagy rossz-e, azt majd az idő megmutatja. Szerintem önmagában nem rossz, de meg kell találni az arany középutat. Emellett folyamatosan kerülnek elő új zenei anyagok is, olyanok, amelyekről korábban még nem hallottunk. Ezekkel például egy-egy tanfolyamon találkozhatunk, ahol olyan előadók tanítanak, mint dr. Árendás Péter, akit Juhász Gábor minden évben meghív a Vajdasági Népzenei Találkozóra. Ő olyan anyagokat is hoz magával, amelyekről korábban azt sem tudtuk, hogy léteznek. 

* Ha már hangszer, mesélj a te hangszeredről is. Ez a brácsa, mely egy kísérő hangszer. Azt gondolná az ember, hogy „csak” kísérni unalmas.

– Egyáltalán nem unalmas. Kísérő hangszer, igen, nagy szerepe van abban, hogy a zenekar megszólaljon, hiszen harmóniák nélkül üresen szólna a zene. Én több hangszeren is játszom, citerán, tamburán és zongorán is, de soha nem vágytam másik hangszerre, a zenekarban én a brácsás vagyok, soha nem akartam prímás lenni. S valahogy érzem a harmóniákat. Nem tudom, hogyan. A családomban nem volt zenész, állítólag Kelemen nagyapám trombitázott, jó hallása volt, és sokat énekelt nekem. Gyerekkoromban kaptam egy szintetizátort születésnapomra, s már akkor a harmóniák izgattak. Nem nagyképűségből mondom, de nekem ezek a fejemben vannak. Ha megszólal egy ismeretlen dallam, le tudom kísérni. Lehet, hogy elsőre nem tökéletesen, de harmadjára már igen.

* Nem búcsúkoncert volt ez a mostani, úgyhogy biztosan tele vagytok tervekkel. Készül-e például új lemez?

– Igen. Jó lett volna, ha erre az alkalomra már megszületik, de nem sikerült befejezni. A zeneszámok legnagyobb része már fel van véve, most következnek a finomítások, és még néhány hangszert fel kell játszani. A lemez nincs egy meghatározott téma köré fűzve, olyan zeneszámok kerülnek rá, amelyeket mi szeretünk, amelyeket az utóbbi időben készítettünk, valamint Levente számai is. Egy afféle best of lesz. Volt egy olyan elképzelésünk is, hogy a Cirkalommal közös munkáinkból is válogatunk, hiszen sokat zenélünk neki, és nagyon jó koreográfiák születtek, melyekben a zene is fontos szerepet kapott. Itt mindenképp megemlíteném Furik Ritát, aki nagyon igényesen dolgozott a zenével is, de Kis Istvánt is a szászcsávási és a vajdaszentiványi koreográfiák kapcsán. Úgyhogy ezekből is kerül az albumra néhány. Hogy mikorra készül el? Reményeink szerint decemberre. Amit még nem tudunk, hogy milyen formában jelenjen meg, hiszen CD-lejátszója már szinte senkinek nincs. Lehet, hogy végül bakelit lesz, meglátjuk. 

Fotók: a Csalóka zenekar archívumából