home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hangulatok, érzések egy értelmetlen háborúban
Tóth Lívia
2016.06.06.
LXXI. évf. 22. szám
Hangulatok, érzések egy értelmetlen háborúban

Történelmi dokumentumfilmet forgatnak Oromhegyesen

1992 májusában Oromhegyesen megkezdődött a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb háborúellenes megmozdulása. A kis településen több mint kétszáz katonai behívót kézbesítettek, ami ellen a közösség sajátos módon tiltakozott. Az egészségházban dolgozó hölgyek kezdeményezésére békegyűlést hirdettek, majd az érintett férfiak azzal az eltökélt szándékkal költöztek be a helyi Zitzer Club vendéglő barakképületébe, hogy onnan őket semmilyen erő és hatalom nem mozdíthatja ki és küldheti az értelmetlennek tartott háborúba.


Balla Lajos — Laci és Császár Gusztáv (A szerző felvételei)

Akkor még ők sem sejtették, hogy a különleges ellenszegülésük több mint 90 napig tart majd. Ez a három hónap, illetve az időközben megalakított Zitzer Szellemi Köztársaság és a béke oázisának is nevezett helyszínen zajló történések itthon, de főleg külföldön hatalmas médiavisszhangot kaptak. Ennek jövőre lesz huszonöt éve.

Az oromhegyesi Zitzer Club háborúellenes jelképpé vált, a számos újságcikk mellett könyvek, kisfilmek születtek róla, most viszont Kovács István, a vajdasági, zentai származású fiatal filmrendező történelmi dokumentumfilmet forgat az akkori eseményekről. Az egész estét betöltő, 72 percesre tervezett produkciót az anyaország a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A múlt héten kilátogattunk a forgatás helyszínére, ahol a stáb a hatalmas délutáni esőzés után az esti órákba nyúlóan igyekezett a magyarországi színészekkel és statisztákkal néhány, az épületben és az udvarban zajló jelenetet rögzíteni. Érdeklődéssel szemléltük az eseményeket, miközben kínosan ügyeltünk rá, hogy ne „lógjunk be” egyetlen képbe sem, és ne zavarjunk senkit a munkájában. Néhány szót váltottunk a szereplőkkel, közöttük a Balla Lajos — Lacit megszemélyesítő Császár Gusztávval, majd magát az oromhegyesi békés polgári lázadás emblematikus figuráját is megszólaltattuk. Aki ismeri Lacit, az tudja, hogy olyat, mint a Zitzer Szellemi Köztársaság, csak ő találhatott ki. Hiszen a formáció úgy létezett, hogy nem volt valóságos, vagyis megfoghatatlanná és üldözhetetlenné vált. A helybeliek a humort és az abszurdot vetették be, mert ezektől, mint számukra ismeretlen fogalmaktól, féltek a hadurak.

— Annak örülök igazán, hogy egy fiatalember, aki a történések idején még gyermek volt, megértette az akkori események jelentőségét, és úgy döntött, film formájában mutatja be az itteni emberek kiállását, bátorságát. Ez azért is fontos, mert a mai politikusok közül sokan nem szeretnének tudni arról, ami 1992-ben történt Oromhegyesen. Mi azonban nem feledkezhetünk meg róla. A Bethlen Gábor Alaptól támogatást kaptunk, hogy az akkori időszakról készült filmeket, videókat kiadhassuk DVD-n, és ezzel kívánjuk megajándékozni a falu lakosságát, illetve mindazokat, akik valamilyen módon aktív részesei voltak azoknak a heteknek, hónapoknak — mondta Balla Lajos — Laci.

Dokumentumfilm fikciós elemekkel

Mivel Kovács István 1992-ben gyermekkora mindennapjait élte, arra voltam kíváncsi, miként támadt az az ötlete, hogy éppen ezt a témát dolgozza fel.


Kovács István rendező és Bálint Klára, a film egyik szereplője

— 1985-ben születtem, tehát hétéves voltam, amikor ez történt Oromhegyesen, és valójában két-három évvel ezelőttig semmit sem tudtam a Zitzer Clubról. A témával a HVG egy cikkében szembesültem, majd Osváth Gábor barátommal, a film koproducerével beszéltünk róla, hogy ez egy igazán jó sztori, melyet érdemes lenne feldolgozni. Megmutattuk Lajos Tamásnak, aki a film producere lett, és úgy döntöttünk, ezzel a témával közösen foglalkozunk. A Mecenatúrában éppen abban az évben indult el a történelmidokumentumfilm-program, és beadtuk a pályázatot. Úgy éreztük, izgalmas dolog születhet belőle, különösen, ha játékfilmes, úgynevezett fikciós elemekkel gazdagítjuk a klasszikus dokumentumfilmes felépítést. Jó alapszituációnak látszott, hogy van egy háború és abban egy kis falu, melynek lakossága úgy dönt, nem engedi el a férfiakat. Számomra így utólag, az idő távlatából visszatekintve, egy kicsit olyan, mint egy Asterix-történet. Az az elképzelésünk, hogy hangulatokat, érzéseket adjunk vissza. Elsősorban nem jeleneteket akarunk rekonstruálni, hanem inkább a cselekmény érzelmi, vizuális szálát próbáljuk megfogni.

* Az akkori „szereplőket” színészek, statiszták játsszák, de a valódi személyekkel is készülnek beszélgetések?

— A film magja egy nagyon elmélyült interjúsorozat, mely azokkal az emberekkel készült, akik kapcsolódnak a Zitzerben történtekhez, és valójában erre épül mindaz, amit látunk. Nagyon érdekes a lassan negyed évszázaddal ezelőtti események emberi háttere, hogy az alanyok miként emlékeznek vissza, hogyan beszélnek ugyanazokról a dolgokról. A fikciós elemekkel viszont megpróbáljuk ennek a történetnek egy kis darabját meg is mutatni. A „külsős” részvevőkkel természetesen ismertettük az akkori történéseket, kaptak egy írott anyagot is, hogy fel tudjanak készülni. Kevesen hallottak korábban róla, de megjegyzem, még Zentán is vannak, akik azt mondják, nem is tudták, hogy a közeli Oromhegyesen ez történt. Egyébként ilyen interjúnk is lesz a filmben, de éppen ez az izgalmas, hogy amíg bizonyos dolgok némelyeknek rendkívül fontosak, addig másoknak fogalmuk sincs róluk. Manapság az internet segítségével a legkisebb hírről is mindenki azonnal tudomást szerez, az esemény bekerül a híradóba, sőt, a legjelentéktelenebb történés is óriásira felfújható. Balla Laciék mesélnek róla, hogy minden éjszaka egy faxkészülék segítségével küldték a közleményeket, hogy a külvilág tudomást szerezzen róluk, mert úgy érezték, ez adja meg nekik a védettséget. Egyébként ez számomra is új terep, mert eddig csak egy húszperces dokumentumfilmet készítettem Klein Dávid hegymászóról néhány évvel ezelőtt. Az iskolában annak idején Almási Tamástól tanultam a dokumentumfilmezést, ami nagyon érdekes volt, de én alapjában véve a játékfilmes gondolkodást képviselem. Ezt az utat jártam eddig is, és valószínűleg ezután is, de szakmailag ez a munka hatalmas kihívás. Erre a történetre nem lehet úgy felkészülni, mint egy fikciós film esetében, hiszen az interjúknál újabb és újabb irányokat fedezünk fel, és ezer útja van annak, ahogyan reagálhatunk rájuk.

* A tervek szerint milyen utóéletre számíthat a film?

— Valószínűleg „fesztiváloztatjuk” majd a világban, és meglátjuk, hogy a televíziós bemutató után, melyre valószínűleg az ősz folyamán kerül sor, milyen fogadtatásban részesül. Én bízom benne, hogy azok, akik megnézik, kapnak egy szép történetet a korról és az emberi lélekről. Az az időszak, ahogyan el is hangzik a beszélgetésekben, nem csak a vajdasági magyarokról szólt, viszont egy konkrét helyzetben, pillanatban éppen őket érintette leginkább. A film az embereket, az emberi történeteket helyezi előtérbe egy értelmetlen háborúban.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..