home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ha kedd, akkor Topolyai Téli Esték
Bíró Tímea
2018.02.28.
LXXIII. évf. 8. szám
Ha kedd, akkor Topolyai Téli Esték

Topolyainak már csak azért is jó lenni, mert a város gondoskodik arról, hogy a kedd esték a tél ellenére színesen és érdekesen teljenek.


(Sihelnik József felvétele)

A Művelődési Ház és az Arcus Környezetvédelmi Egyesület jóvoltából nagy hagyománya van a Topolyai Téli Esték nevű előadás-sorozatnak, melynek egyre nagyobb a látogatottsága.

Csípe Tímeától, a Művelődési Ház igazgatónőjétől megtudtuk, hogy a 2000-es évek legelején, a Topolyai Múzeum megalakulásakor Múzeumi esték néven indult meg az előadás-sorozat a Művelődési Ház kiállítótermében.

— Én 2006 óta vagyok valamilyen szinten mozgatórugója a rendezvénysorozatnak, és mivel a Művelődési Ház meg az Arcus Környezetvédelmi Egyesület a szervezője, a programot Topolyai Téli Estékre kereszteltük át. Általános koncepciója van az előadás-sorozatnak, mely minden évben február első keddjén indul, és nyolc egymást követő esten át tart. Négy előadást a Művelődési Ház, négyet pedig az Arcus szervez. Az Arcus értelemszerűen a természetvédelem területéről merít, a Művelődési Ház pedig a humán és a társadalomtudományokat érintő témákból válogat. Igyekszünk úgy felállítani a sorrendet, hogy a két szervező előadásai váltogassák egymást. A Művelődési Ház előadásit illetően fontos elmondani, hogy a közönség kívánságát teljesítve az egyik előadás mindig egy úti élmény, beszámoló egy utazásról. Vannak visszatérő vendégeink, viszont új neveket is szeretünk megismertetni a közönséggel. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy többek között olyan előadókat láthattunk már vendégül, mint Gábrity Molnár Irén, Káich Katalin, Raffai Endre művészettörténész, dr. Sági Zoltán vagy Raffai Judit. Szép számban látogatják az előadásokat, van úgynevezett törzsközönségünk is, és gyakran a pótszékeket is kihasználjuk. Február 6-án került sor az idei első előadásra, melyen Nagy Tibor történész által kapcsolódtunk a Mátyás király emlékévhez. Ő visszatérő vendége a Topolyai Téli Estéknek, nagyon szeretjük az előadásmódját. Február 20-án Takács Rajmund szociográfus tart előadást Sorsunk nagyító alatt — társadalomtörténeti gondolatok címmel. Március 6-án Makra Péter Szegedről utazik Topolyára, hogy elkalauzoljon bennünket Indiába. Nyitottak vagyunk az irodalmi estek iránt is, így március 20-án G. Nagy Lilla Imola Délvidék titkai című könyvét mutatjuk be. Lilla egy magyarországi származású lány, aki jelenleg Topolyán él, és a fiatal kora ellenére nagyon érdekes az életútja, egy kicsit erről is szól a könyv.

A szervezők fontosnak tartják, hogy topolyai előadókat is hallhasson a közönség, és igyekeznek olyan témákat a programba illeszteni, amelyekre az iskolás tanulók is felfigyelhetnek.

Miklós Csongor, az Arcus Környezetvédő Egyesület elnöke elmondta, hogy ismeretterjesztő, oktató és természetvédelmi előadásokat tartanak az érdeklődőknek.

— Úgy gondoljuk, hogy sokat beszélünk a környezetvédelemről, ám nagyon keveset tudunk róla, ezért is fontosak ezek az előadások, és sikerült is kivívunk az emberek figyelmét erre a témára. A mi részünkről is érkeznek vendégek a városba, meghívunk ismert hazai előadót is, valamint topolyai személyek is bemutatkoznak, hiszen ők ismerik leginkább a környékünket. Február 13-án egy visszatérő vendég, Szabados Klára, a Természetvédelmi Intézet munkatársa Tájvédelem és tájértékek címmel tartott előadást a Topolyai Völgyei Természeti Park kapcsán. A külföldi előadónk az idén Szegedről érkezik dr. Gallé Róbert személyében, akinek a Nyolc lábbal a földön — érdekességek a pókokról című előadását hallgathatja meg a közönség február 27-én este. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon izgalmas beszámolóra számíthatunk, melyben különféle egzotikus pókokról is szó esik. A hazai előadónk Sihelnik József természetvédelmi mérnök lesz, aki oszlopos tagja az Arcusnak, és a madárvédelemről beszél majd. A negyedik előadónk Vinkó Tamás, a Palics—Ludas Közvállalat szakmunkatársa lesz, vele még egyeztetés folyik a témát illetően.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..