home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Gyilkosság, terrorizmus, letartóztatások
2016.10.24.
LXXI. évf. 42. szám

Szerbeket tartóztattak le Montenegróban — Bombák a kormányépületnél — Golyózápor a fővárosban — Vučić kemény fellépést ígér — Vízum nélkül Kínába

Szerbeket tartóztattak le Montenegróban

Húsz szerb állampolgárt tartóztattak le, egyet még köröznek — jelentette ki Slavko Stojanović, a montenegrói rendőrség igazgatója. A montenegrói különleges állami ügyészség közleménye szerint a letartóztatottak terve az volt, hogy a vasárnapi parlamenti választások során fegyveres támadásokat intézzenek a polgárok és az állami intézmények ellen, valamint hogy elrabolják Milo Đukanović államfőt. A húsz szerb állampolgárt szervezett bűnözéssel és terrorizmussal gyanúsítják. Sajtóértesülések szerint a bűnbanda vezetője Bratislav Bata Dikić, a szerbiai csendőrség egykori vezetője volt. Aleksandar Vučić szerb kormányfő kijelentette, nincsenek adatai a letartóztatásról, Nebojša Stefanović belügyminiszter pedig azt mondta, a történtekről ő is csak a médiából értesült. (Večernje novosti)

Bombák a kormányépületnél

A belügyminisztérium illetékesei letartóztatták a 39 éves M. S.-t, aki Belgrádban, a kormány Nemanja utcai épületénél azzal fenyegetőzött, hogy bombákat fog felrobbantani. Azonnal a helyszínre érkezett a rohamrendőrség, a terrorelhárítás, a tárgyalócsoport és más rendőri egységek. A bejelentés hajnali négy órakor érkezett a mentőszolgálathoz, ezután a rendőrség több mint egy órát tárgyalt a férfival, mire sikerült őt letartóztatni. Az akció idején lezárták a kormányépületet és annak környékét, a városrészben a közlekedés is szünetelt. (Beta)

Golyózápor a fővárosban

Csütörtökön Belgrádban, a központi börtön épületétől nem messze meggyilkolták a Partizan szurkolóinak vezérét, a 29 éves Aleksandar Stankovićot (becenevén Sale Mutavi). A Blic napilap értesülései szerint a támadást a montenegrói maffia hajtotta végre. A lövöldözésben egy börtönőr is megsérült, életéért még küzdenek az orvosok. Stanković neve akkor vált ismertté, amikor nyilvánosságra került egy felvétel, melyen az látható, hogy három másik férfi társaságában megtámadja Miloš Vazurát, a Partizan Labdarúgóklub igazgatóját. Stankovićot letartóztatták, de nem indult ellene eljárás. A meggyilkolt férfit korábban öt év börtönre ítélték kábítószer-kereskedelem és fegyverrel való visszaélés miatt, büntetését azonban nem ülte le. (Blic)

Vučić kemény fellépést ígér

— Keményen le fogunk számolni azokkal, akik azt gondolják, hogy Belgrád utcáin kedvükre gyilkolászhatnak. Jól gondolják meg, hogy erősebbek-e, mint az állam. Szerbia le fogja őket győzni, bármi legyen is ennek az ára. Jobb lesz, ha szépen visszamennek abba az országba, ahonnan jöttek, mert hazánkban nem fognak ilyen dolgokat művelni — üzente meg a bűnözőknek niši sajtótájékoztatójáról Aleksandar Vučić. (RTS)

Vízum nélkül Kínába

A szerb kormány javaslatot terjeszt be Kínának, hogy a két ország polgárai vízummentesen utazhassanak — döntött a szerb kormány a Nišben megtartott vasárnapi ülésén. Ivica Dačić szerb külügyminiszter és Li Man-csang, Kína belgrádi nagykövete egyetértett abban, hogy ez a nap mindkét ország számára történelmi. — Szerbiának jelenleg hatvanhárom országgal van megállapodása a vízummentességről, de az a cél, hogy a lehető legtöbb ország irányában eltöröljük a vízumkényszert — jelentette ki Dačić. (Tanjug)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..