Körmöci Petronella és Greguss Zalán hivatásos színészek, mindketten szeretnek a gyerekeknek játszani, tele vannak lendülettel, ötletekkel, így nem meglepő, hogy a hosszas előkészületek után belevetik magukat egy közös próbafolyamatba. Valami nagy-nagy csoda készül a nebulóknak.

* Miért döntöttetek úgy, hogy együtt fogtok dolgozni?

Zalán: — Nella kezdeményezte az egészet, ő már Kálló Bélával és Lackó Bálinttal is rendezett, illetve játszott gyerekeknek szóló előadást. Többször beszéltünk arról, hogy jó lenne együtt dolgozni, és ennek most érkezett el az ideje.

Nella: — Nekem önmagában már az is nagyon érdekes és izgalmas, hogy Zalán a Gyermekszínházban színész. Úgy érzem, ebből rengeteget tudok majd tanulni. Ő egészen másfajta hozzáállást képvisel, mivel sokkal nagyobb tapasztalata van a gyermekelőadások terén. Egyszer egy gyermekfesztiválon egy zsűriző színész olyan szépeket mondott a bábjátékról, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Zalánnal másfajta miliőből jövünk, viszont tudunk tanulni egymástól, és ki is egészítjük, inspiráljuk egymást.

* Mi a különbség a gyerek- és a felnőttközönség között?

Nella: — A gyerekek gond nélkül felszólnak a színpadra, ha nem hallják, hogy mit mond a színész, és kialakul egy érdekes kommunikáció. Mostanában a Népszínház repertoárján is vannak olyan előadások, amelyekben nem próbálok meg úgy csinálni, mintha nem ülne a nézőtéren több száz ember. A gyerekek könnyen belesimulnak a térbe, azonosulnak vele. Játszottunk már torna- és osztályteremben, művelődési házban, és azt figyeltem meg, hogy tisztelik azt a teret, amelyben játszunk. Vannak olyan települések, ahol nincs színház. Itt elsősorban a falvakra vagy a szórványtelepülésekre gondolok. Missziónak tekintjük azt, amit csinálunk, hiszen bejártuk a szórványt. Felléptünk már olyan közösségben is, ahol mindössze hat gyerek alkotta a közönséget, mert az egész faluban annyi gyerek volt. Hozzájuk nem jut el a színház, mert sok helyen nincs olyan művelődési ház, amely felfűthető. Igyekszünk úgy alakítani a produkciót, hogy beférjünk egy autóba, de nem szegényítjük az előadást, mert mi állítjuk össze a hang- és a fénytechnikát, valamint a kellékeket. Szeretnénk olyan előadást készíteni, amelyet akár egy osztályteremben is elő lehet adni. Szabadkán is gond olykor besétáltatni a kis elsőst a Népkörig vagy a Gyermekszínházig, így mi az iskolába visszük a darabot.

Körmöci Petronella (a szerző felvételei)

* Mennyire tudja megzavarni a koncentrációtokat a közönségből beszűrődő gyerekzaj?

Zalán: — Nagyon sok ilyen szituációban volt már részem. A tanárnak vagy a szülőnek kellene elmagyaráznia a gyerekeknek, hogyan illik a színházban viselkedni. Teljesen más az, amikor úgy szólnak közbe, hogy ők is részei az előadásnak. Ezt a produkciót úgy is készítjük, hogy ők is részt vesznek benne, segítenek megteremteni a jelenetek hangulatát. A darab három síkon fut majd, hiszen árny-, báb- és élőjáték keveréke lesz, és ezeket kombináljuk is. A gyerekek főleg a hangjukkal és hangjelzésekkel tudnak majd hozzátenni az előadáshoz.

Nella: — Ha azért szól bele az előadásba, mert utánozza az egyik szereplőt, akkor jó érzés, hiszen beleéli magát a színdarabba. Viszont vannak csínytevők, akik miatt már meg kellett állnunk. Megkérdeztük, hogy mi a baj, lát-e, hall-e rendesen. Ettől vagy megszeppen, vagy még jobban belendül. A színházi viselkedést is tanulni kell. Az volna az ideális, ha a gyerek a szüleivel kezdene színházba járni, és onnan venne példát. Az a legszebb, amikor az egyik gyerek csitítja a másikat, egymást nevelgetik.

* Beszéljünk a készülő előadásról!

Nella: — Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán a Pázmán lovagot visszük színre, ami azért érdekes nekem, mert ha kimondjuk a ballada szót, akkor valami szomorú tragédiára gondolunk, holott vannak vígballadák is. Lehet, hogy egy vígballada által föl lehetne hívni a gyerekek figyelmét a komolyabb hangvételű balladákra is. Óvodásoknak és alsós diákoknak szánjuk a darabot.

Zalán: — A színház az általános iskola felsős tanulóit érdekli a legkevésbé. A Gyermekszínház előadásai számukra már cikik, a felnőttszínházak darabjaihoz viszont még nem érettek. Ezt az előadást a kisebbeknek szánjuk. Az árnyjátékot úgy kell elképzelni, hogy a paravánon színes fóliákat is használunk, melyeken egy vár vagy egy fa lesz, tehát ezáltal is színesítjük a darabot. Az előadás humorát igyekszünk dúsítani.

Greguss Zalán

* Nincs kisegítő személyzetetek. Hogyan oldjátok meg az előadás technikai részét?

Nella: — Teljes fényben játsszuk a darabot. A hangok létrejöttében a gyerekek fognak segíteni lábdobbantással, két dió összekoccantásával vagy akár tapssal.

* Ilyen fiatal közönség esetében mennyi az ideális játékidő?

Nella: — Negyvenperces előadásokat ajánlatos készíteni, addig tartható fent a gyerekek figyelme. A tanítók is jobban szeretik, ha csengetéstől csengetésig tart a színjáték.

Zalán: — Maga a történet is három részből áll, és úgy készítjük el, hogy 10-15 perces lesz a bevezető, és ugyanennyi a második, illetve a harmadik rész is.

* Milyen anyagi támogatásból tudjátok létrehozni és utaztatni a produkciót?

Nella: — Fontos megemlíteni a tartományi titkárságot, mely mindig is támogatta ezeknek az előadásoknak a megszületését. Régebben a Szekeres László Alapítvány is segített. Egy dél-bánáti turnét csakis külső támogatásból tudunk megvalósítani. A helyiek ilyenkor úgy járulnak hozzá a vendégszereplésünkhöz, hogy szállásról gondoskodnak számunkra, mi pedig az útiköltségünket fizetjük. Nagyon szeretünk utazni, ami abból a szempontból is fontos, hogy új kapcsolatokra és barátságokra tudunk szert tenni. Még csak Felvidéken és Kárpátalján nem jártunk, oda is jó lenne eljutni egyszer.

Zalán: — Most valóban az a legfontosabb célunk, hogy a szórványt megjutalmazzuk ezzel az előadással. A Gyermekszínházban már nagyon régen nem kaptam meg azt az élményt, amelyet például Bánátban, ahol nagyon boldogok és hálásak az emberek a darab bemutatása után. Megérdemlik a színházat, és kell nekik.