home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Gyanús fészek madara
Perisity Irma
2017.05.31.
LXXII. évf. 21. szám
Gyanús fészek madara

A krónikásnak az a dolga, hogy őszintén, tárgyilagosan, részrehajlás és szimpátia, esetleg előítélet nélkül írjon beszélgetőtársáról. Az idősödő férfit hallgatva nem tudom tiszteletben tartani a hivatás eme szabályát — megesett a szívem rajta.

— Azt állítják, azok, akik magányosan nőttek fel, sokkal óvatosabbak és tartózkodóbbak — mondja, és bólint, mintegy nyomatékosítva szavait. — Esetemben ez nem érvényes, vagy én magam vagyok rendhagyó. Alig voltam ötéves, amikor az apám furcsa körülmények között közlekedési baleset áldozata lett. A családban és a faluban is azt suttogták, hogy az üzlettársainak volt útjában. Apám ugyanis egy elég jól szituált parasztgazda volt, az apjától csaknem húsz hektár gyümölcsöst örökölt. Halála után néhány hónappal anyám is elhunyt, és én az apai nagymamámhoz kerültem. Már legényke voltam, amikor megtudtam, hogy apám szülei nem nagyon szerették anyámat, mert egy napszámoscsalád negyedik gyereke volt. Elég körülményesen kerültek össze, de amikor megszülettem, a nagyiék is megenyhültek. Valóban én voltam a megözvegyült nagymamám szeme fénye, egyetlen öröme.

Korán megtanultam, hogy az életben dolgozni kell — akkor is, ha biztos anyagi hátterünk van. Igaz, nekem nem kellett sokat szenvednem, de becsülettel végeztem mindent, amit a gyümölcsös és a vele járó munka megkövetelt. Letöltöttem a katonaságot, de nem sokat jártam szórakozni. Barátom is csak néhány volt, még a középiskolából. Nem udvaroltam komolyan, a lányok nem kapkodtak a tanyasi legények után még abban az esetben sem, ha azok tehetősek voltak. Illetve legkevésbé akkor — mert a gyümölcsösben, a földeken dolgozni kell, méghozzá keményen. Sokszor hallottam, hogy azokból a nőkből lesznek a legjobb feleségek, akik lánykorukban „kiélték” magukat. Így melegedtem össze egy más nemzetiségű, helyes lánnyal, aki azzal a boszniai férfival érkezett, aki nagyban vásárolta tőlünk a gyümölcsöt. A leányzó ügyesen csomagolt, mindig barátságos, jókedvű volt. Azt mondta, a boszniai kisvárosban, ahol él, időnként énekelni szokott a szálloda bárjában. Nekem ez is nagyon tetszett. Amikor a nagymamának felhívtam a figyelmét rá, ő csak annyit mondott: gyerekem, jól nyisd ki a szemed, mert ez a madár nagyon gyanús fészekből repült ide. Azt válaszoltam, hogy anyámat is gyanúsnak tartotta, mégis a menye lett, és végül jól megvoltak egymással.

A lány a harmadik évben már itt maradt. Annak rendje-módja szerint megesküdtünk, a szülei és egyik öccse is jelen volt a szertartáson, később azonban nem akarta tartani velük a kapcsolatot. Voltak furcsa tulajdonságai, téves lépései, de jól megértettük egymást, és egy lányunk is született. A nagymama rosszalló pillantásai és epés megjegyzései ellenére jól működött a kapcsolatunk. Annyi bizonyos, hogy nagyon szerette a jólétet, élvezettel költötte a pénzt, melyből, hála istennek, mindig volt elég. Miután a boszniai vevők eltűntek, lassan ideszoktak az oroszok. Nem akartam tudni, milyen úton-módon kereskednek, nekem csak az volt a fontos, hogy idejében jöttek, kifizették a megbeszélt összeget, és azonnal vitték a gyümölcsöt, még a tárolásért sem kellett fizetnem. A lányom iskolába indult, amikor a feleségem meglépett egy orosszal. Nemcsak a megtakarított pénzünket és az összes értékesebb holminkat vitte el, hanem még a kamionnyi almáért sem fizettek. Többé nem jött a vevő, csak néhány hónap múlva kaptam egy levelet, melyben arra kér a férfi, hogy írjam alá a mellékelt válási papírokat. Ezt én anélkül megtettem, hogy a feleségemet a rendőrséggel kerestettem volna. Hírét sem hallottam többé.

A kislánnyal nagyon nehéz volt megértetni az anyja eltűnését, de az idő tette a magáét. A gyerek felnőtt, befejezte a középiskolát, egyetemre iratkozott. Most harmadéves, nagyon büszke vagyok rá. Meg egy kicsit magamra is, én gátoltam meg ugyanis azt, hogy a történelem megismételje önmagát a családunkban, vagyis hogy ismét átverjenek bennünket. Merthogy a nyáron újból megjelent a faluban néhány boszniai kamion. Az egyik sofőrje, egy idősebb férfi bekopogott hozzánk, és lefoglalózta az egész évi termést. Volt vele egy jóképű fiatalember is, aki rögtön udvarolni kezdett a lányomnak. Az idősebb férfi visszament, a fiatal a faluban maradt, és a lányommal való viszonya egyre inkább elmélyült. Állítólag ő is egyetemista volt. Egy délután, amikor eljött a lányomhoz, kimentünk a gyümölcsösbe. Nem vittem magammal a telefonomat, ezért megkérdeztem tőle, hány óra van. A zsebéből kivett egy különleges zsebórát, és rögtön felismertem, hogy az nagyapáé volt. Összeállt bennem a kép. Amikor elmondtam neki, hogy a volt feleségem lopta el az órát, illetve miután a rendőrséget is elkezdtem emlegetni, kiderült az igazság. Az új vevőim a feleségem rokonai, akiket ő irányított hozzánk azzal a szándékkal, hogy ha sikerül a lányunkat elcsábítani, akkor nyílt útjuk lesz a vagyonomig. Fájó szívvel, de kijózanítottam a lányomat, és hála az égnek, most már minden rendben van. Mindezt csak azért mondtam el, hogy néha hallgassunk az öregekre. Nagyon sokszor csak ők ismerik fel, melyik madár száll ki gyanús fészekből!


A nyitókép illusztráció

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..