home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Gondolatok az év elején
2019.01.14.
LXXIV. évf. 2. szám
Gondolatok az év elején

Ilyenkor, év elején, az emberek többsége megfogad valamit. A többiek meg azt fogadják meg, hogy nem fogadnak meg semmit.

Vallási szempontból viszont bőven volna mit tenni, javítani önmagunkon, viselkedésünkön, hozzáállásunkon 2019-ben és úgy általában, mindennap. És talán ez a legnehezebb: belátni a hibáinkat, és új irányba indulni. De hogyan, miként? Mi az, amit egy istenfélő embernek érdemes megfogadnia az év elején? Lássuk, az általunk megkérdezettek mit gondolnak erről.

A csantavéri Utcai Róbert atyát nem kell bemutatni a Hét Nap olvasóinak. 2018-ban több programot is szervezett, elsősorban a hittanosoknak, akik mindig szívesen vesznek részt a nekik szánt, játékos, lelki napokon. Róbert — vagy ahogyan mindenki ismeri: Puby — atya a következő gondolatokkal vág bele a 2019. évbe:

— Hálát adva az ajándékozó Istennek, hogy megérhettem az új esztendőt, azzal a vággyal indulok a 2019. évnek, hogy sikerüljön még jobban felismerni a mindennapokban az Ő akaratát. Ehhez persze szükség van az én határozott lépésemre, hogy még több időt töltsek Vele az imáimban. Ezenkívül szeretnék sok elkeseredett embernek tanúságot tenni a személyes Isten-élményeimről, amikor a mindennapok aprónak tűnő tapasztalataiban megélem azt, hogy az Úr gondomat viseli, és a tenyerén hordoz!

Varga Szerénkének az év elején nincs sok kívánsága. 2019-ben is csak Istenre szeretne összpontosítani:

— A 2019. év még inkább fordítsa figyelmünket Istenre, az Ő gondviselő szeretetére. Isten a Gondviselő Atyánk, a Barátunk, Oltalmunk, a Szeretet forrása! A minap osztottam meg a közösségi oldalon az alábbi gondolatokat Szent Fulgentius ruspei püspök beszédeiből: „A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben!” Ennél többet nem is szeretnék mondani. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek boldog új évet!

Kovács Géza többször szerepelt lapunk hasábjain. Két évvel ezelőtt a hagioterápiáról is beszélt, emellett hitoktatóként, sőt, még meteorológusként is gyakran kikérik a véleményét. Ő is megosztotta velünk a gondolatait arról, hogy szerinte milyen újévi fogadalmakat érdemes tenni:

— A következő év a fejlődésben, a lelki és szellemi téren hozzon változást. Felismerni a saját rejtett képességemet, megszeretni önmagam. Keresni a másik emberben a jót, az értékeset. Hálát adni Istennek minden apró jó pillanatért. Ezt kívánom minden jóakaratú embernek!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..