Giccsparádé és parádés giccs — avagy Rokon Ilonka, akinek Vass Szabolcs a becsületes neve

Giccsparádé és parádés giccs — avagy Rokon Ilonka, akinek Vass Szabolcs a becsületes neve

A 2017. évi Podolszki József publicisztikai pályázat győztes írása

Rokon Ilonka még egyetemre jár. És kávézni a szomszédba. És mindenhez kenyeret eszik, a szerb határon a szerb, a magyaron pedig a magyar útlevelet készíti ki, mindig tudja, hol szoktak állni a rendőrök, mindig hazaviszi az üres műanyag dobozokat, hogy legyen mibe pakolni, és néha ő is hogymondjákozik. Ha pedig az a hülye kutya ugat, megnézi, mi baja. Vass Szabolcs foglalkozását tekintve az Újvidéki Művészeti Akadémia grafika szakának hallgatója, emellett a Facebookon berobbanó Rokon Ilonka profilnak szellemi és vizuális atyja. Rokon Ilonka pedig rajta kívül mi is vagyunk, mi mind, akik itt élünk, és azok is, akik már nem itt élnek, de itt éltek, akik azonosulni tudnak minden egyes szavával, akik tudják, milyen a vajdaságiak szavajárása, milyen a vajdasági létérzés. Rokon Ilonka vissszarepít minket oda, ahol vagyunk. Szembesít minket önmagunkkal. Nem tesz nevetségessé, mégis megmosolyogjuk sorait/sorainkat. Tipikus vajdasági mondatokat illeszt odaillő és oda nem illő vizuális környezetbe. Muskátli nyílik a tévé tetején. Meg is kerestem Ilonka-Szabit. Otthonában, a Facebook közösségi oldalon. Ahol tőmondatokban kommunikálunk, ahol nem mindig használunk nagybetűt a mondat elején, s ahol szmájlikkal mosolygunk.
 
„Hálló. ugye jól tudom-e hogy te vagy az Ilonka? A rokon. nem akarsz egy interjút nekem valamikor? erről is meg arról is meg ilyenről olyanról, ahogy már egy interjú alakulni szokott.”
„Én csinálom. Mozse! Hogy — mikor?”
„Hát ezt kitalálom. hol vagy bazirozva?”
„Városilag hétfőtől Szerdáig NS utána Kishegyes, péntek szombat köv.hét Szeged”
„szerdán meddig NS?”
„Szerdán ameddig, ki kell még találnom”
„Akkor lehetne aznap.”
„Taman. Addig még egyeztetünk, emlékeztetőül?! Mert Gethas vok nem jár az ész...”
„Igyál sok teát.”
„Azér, mert nem húztam papucsot.”
„Akkor hol legyen a mikor hónap? Radio Café? Olyan fél egykor mögfelel?”
„Durván. Majd cimázlak.”
 
És aztán leültünk, és elkezdtünk beszélgetni immár egy egészen más hangnemben.
 
 
* Kezdjük azzal, kedves Ilonka, hogy maga még egyetemista is, ha jól vagyok informálva. Vagy már befejezte?
 
— Tegeződhetünk. (Nevet.) És nem. Egyáltalán nem fejeztem még be. Grafikus vagyok itt, Újvidéken, a Művészeti Akadémián. Ez képgrafika, nem kommunikációs, tehát nem dizájn, amit a Rokon Ilonkával is csinálok, hanem egyszerű grafika. Középiskolában dizájnra jártam, s elegem lett belőle. Meguntam.
 
* Miért?
 
— Azért, mert a dizájn egyrészt nem giccs, valahol viszont mégis az, hiszen mindenben van egy kis giccs. Mostanában nagyon sokat tanulmányozom a giccs fogalmát, elméleti írásokat olvasok. Mindenki valamilyen szinten a publikumnak akar megfelelni. A dizájnban egyértelműen a megrendelő diktál. Az alkotó kibontakozhat, de csak a megrendelő koreográfiáján belül. Csonkítva van a szabadsága. Ezért nem tudja a dizájn autentikus szinten utolérni a szépművészetet. A szépművészeti alkotásoknak meghatározható esztétikai értékük van. A dizájn esetében pedig az történik, hogy eleve egy árucikk reklámozására szolgál. Nincs akkora autoritásod. Persze ez is egyfajta irányzat. Nemrég tértem vissza Pécsről, ott voltam erasmusos cserediák, és ott is például dizájnt tanultam.
 
* S milyen volt a pécsi egyetemi létezés?
 
— Érdekes. Sok mindenben más. Ami a legjobban megfogott, az a tanár-diák közötti kapcsolat. Iszonyatosan jól működik. Szerbiában túl hideg a tanár-diák közötti kapcsolat. Van egy nagy távolság köztük. Ott nem. Többször is együtt söröztünk. Jókat beszélgettem a tanáraimmal az ott töltött időszakban. Szakmáról, de akár magánéletről is, és ez a hülye tanár-diák gát átszakadt. Egyébként lehet, az is közrejátszik, hogy jobban tudok magyarul, mint szerbül, jobban meg tudom fogalmazni a gondolataimat, érzelmeimet, de itthon nem találkozhatok a tanáraimmal egy kocsmában vagy kávézóban.
 
* Érdekes ez, amit mondasz, mert én is pozitívan emlékszem vissza a szegedi egyetemistaéveimre, azzal, hogy nem volt mihez hasonlítanom, Szerbiában soha nem jártam egyetemre. Nekem ez volt a normális, amit te mondasz. Voltál Pécsett, s most visszajöttél. Mennyi van még a végéig?
 
— Sok. Nagyon sok. Tavaly októberben írtam volna be a mestert, csak közben megnyertem az Erasmust. A mi egyetemünkön az alapképzésem négy éve alatt nem volt lehetőség Erasmusra pályázni, így azt mondtam magamban: mit képzelnek ezek, akkor is megpályázom. Írtam egy e-mailt, hogy én egy nagyon ambiciózus művész vagyok, s igaz, hogy késve tudnám átadni, de mit tehetek? Azt írták, hogy kevés az esélyem, de küldjem be a pályázatom. Minden értelemben hátrányos helyzetből indítottam, hisz eleve késve s a hat dokumentációból ötöt átadva jelentkeztem. Egy papír hiányzott, mert szakoktatói ajánlást vasárnap nem igazán lehet szerezni. Aztán két héttel később kaptam az értesítést, hogy várják az ajánlást, mert megnyertem az ösztöndíjat. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy nem írom be a mestert, minek siessek vele. Ezt egyébként is csak a szüleim siettetik, olyan ez nekik, mint a védőoltás. Ha nem írod be most azonnal a mestert, akkor meghalsz. Francokat. Ezek a legszebb éveink, akkor miért ne lehetne belőlük nyolc. A szüleink fejében az van, hogy gyorsan fejezzük be az egyetemet, találjunk munkát, aztán ház, család, és el vagyunk intézve, sínen van a gyerek. Ez is egyébként egy giccstendencia. Létezik egyfajta társadalmi elvárás, melyet rád mint egyénre rá akarnak erőltetni.
 
* Giccs. És Rokon Ilonka. Honnan jött neked ez az ötlet? Hiszen már egy-két éve folyamatosan készíted a különféle képeslapszerű alkotásokat, melyeket főleg a Facebookon lehet látni.
 
— Ha megnézed, látszik a képeken, hogy hülyéskedésből kezdtem bele, és a mai napig organikus módon működök. Soha nem fizettem Facebook-hirdetést. Ismerősök kezdték megosztani, ajánlgatni az oldalt. Annyit én is csalok, hogy ha valaki lájkol (kedvel) egy Rokon Ilonká-s posztot, akkor meghívom, hogy kedvelje az oldalt is. De nem akarok ebből brandet gyártani.
 
* Pedig már egy kicsit azzá vált szerintem. Főleg a fiatalok körében.
 
— Lehet, de nem szeretném, ha ezt például összekevernék a magyarországi (hasonló jellegű, de merőben más) Tibi Atya oldallal. Nem akarom erőltetni, és napi szinten ezzel etetni az embereket. De hogy honnan is indult az egész? Újvidéken hatan laktunk együtt, s egyik nap készítettem valami bográcsost ebédre. Az evés közben az asztalnál elhangzott néhány hasonló jellegű poén. Ki szedjen először… vagy: egyikünk nem volt éhes, a másik rávágta, hogy jó, akkor szedjél csak egy kis levét... Ez nagyon megtetszett, s elkezdtem gyűjteni ezeket a frázisokat. Először csak mi szűk körben röhögtünk rajta, nem terveztem nyilvános megjelenést, de híre ment, és elkezdtem publikálni a képeket.
 
* A giccs mint téma néhány éve a TAKT-on (Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) is központi téma volt. Ott is részt vettél?
 
— Ez a TAKT három éve volt, és valamiért nem tudtam rajta részt venni, egy napot voltam csak kint. Eleinte mindenki meg volt rökönyödve, hogy hogy lehet egy képzőművészeti tábor toptémája a giccs, hisz egy ilyen táborban a szépművészettel kellene foglalkozni. Itt sem az volt a cél, hogy giccset hozzunk létre, hanem a giccs mint téma adta meg a kezdő löketet, az inspirációt. Mindenki körbejárta a témát, és irgalmatlanul jó munkák születtek. Az egyik legjobb TAKT volt. S lehet, hogy annak, hogy nem lehettem ott, hatása volt mindarra, hogy másfél évvel később elindult a Rokon Ilonka.
 
* S honnan gyűjtöd a Rokon Ilonká-s projektben felhasznált aranyköpéseket? Vannak adatközlők, mint egy néprajzos gyűjtésnél? Valamiért azt gondolom, hogy aki ebben él, az hallja ugyan ezeket a mondatokat, de nem látja ezek abszurditását és „vajdaságiságát”. Neked van erre füled? Egyébként minél több Rokon Ilonká-s képet látok, nekem is érzékenyebb lett a „hallásom”, s ez nagyon szórakoztató. 
 
— Nem tudom. Nincs egy konkrét személy. Sokszor én is magamra ismerek egy-egy mondatban.
 
* Szerintem mindenki, aki itt él, hasonlóan van vele.
 
— Igen. Azzal, hogy én analitikusan figyelem az életet és az embereket magam körül, s felhasználva ezt a tapasztalást, a Rokon Ilonká-s képeken keresztül tudósítok a hétköznapiságról, szembesítem vele az embereket, ezáltal kiemelem a hétköznapiság monotonitásából. Az idézeteket olyan vizuális világba ágyazom be, amelyet a legújabb digitális globalizációnak köszönhetünk. A magabiztos dilettantizmus diadala, hogy az emberek elkezdtek olyan idióta montázsokat készíteni, ami valami borzasztó. A giccs mint terminológia kétszáz éve létezik. Ebben a magabiztos dilettantizmusban régen, amikor még nem volt számítógép s nem volt Photoshop, az emberek fogtak egy vásznat, és festettek egy hipernaturalista tájképet. Ehhez szükségük volt ecsetre, festékre és egy kis sarokra, ahol bepiszkították a dolgokat. A giccsnek van egy sajátossága, ez pedig az, hogy nagyon pedáns. A giccsszemlélet pedig arra szolgál, hogy ne legyen semmi piszkos, szülessen egy szép és jó piktormunka. Azáltal, hogy van ez a digitális lehetőség, teljesen higiénikus körülmények között leülsz a számítógép elé, és elkezdesz dolgozni. Mert valaki ezeket a giccses montázsokat megcsinálja, sorozatban gyártja, és még többen vannak, akik ezt imádják, s viszik, mint a cukrot. De az benne a trükk, hogy a giccs az nem tárgy. Azaz nemcsak tárgy, hanem egy életérzés. A művészet a holnapnak szól. Mindig volt és most is van egy profetikus karaktere. Amikor történészek egy letűnt kort tanulmányoznak, azt legjobban a művészeten keresztül tudják érteni, ebből vonható le legtisztábban, hogyan gondolkoztak az emberek. A mai korban divatos digitális montázsokból is kiolvasható ez. Én nem akarom ezeket az embereket megváltoztatni, talán csak szembesíteni néhány dologgal, és leleplezni őket önmaguk előtt. Senkit sem lehet erőszakkal megváltoztatni. Aki eléggé fejlett, hogy megértse a képek üzenetét, az a poént is érteni fogja benne.
 
* És az még nagyon pozitív, hogy ezáltal senkit nem teszel nevetségessé, hisz ezeket a frázisokat rendszeresen használjuk. Tagadhatjuk, de így van. Ha nevetségesek is, csak olyan formában, mint mikor magunkon röhögünk.
 
— Lehet, hogy van benne egy adag szarkazmus, de nem negatív. Megsértődhet valaki rajtuk, de bennem nincs sértő, bántó szándék. A giccs az szeretet, nincs benne negativitás. Én elfogadtam, hogy a giccs eleve a szociális rétegben tetőzik. Sokan azért szeretik, mert rossz kulturális nevelést kaptak, de nem tehetnek róla, hisz ebbe születtek.
 
* De a vajdasági közeget nagyon szépen leírja a Rokon Ilonka. A túlzott udvariaskodást vagy a ki nem mondott gondolatokat. Az is érdekes, hogy találkozok emberekkel, akik csomószor használják az idézetek, már mint Rokon Ilonka szavait, nagyokat nevetnek, s szerintem ezek után ezek az emberek már úgy fogják használni ezeket a mondatokat, hogy eszükbe jut, hogy ez mennyire jellemzően aranyos. Az intuitivitás tudatossággá formálódik. Egyébként vannak vele nagyobb távú terveid, vagy marad a Facebook platformja?
 
— Voltak elég komoly hullámvölgyeim, amikor azt kérdezgettem magamtól, hogy mi a francnak is csinálom én ezt. Sokszor elkedvetlenedtem, aztán kaptam néhány pozitív szakmai visszajelzést, ami motivált. A Symposionban nemsokára megjelenik tíz Rokon Ilonká-s képeslap, a Forum Könyvkiadó is tervez kiadni ősszel egy könyvet, ez egy gyűjtemény lesz erről a tudósításról. Már a címén is gondolkoztam... Arra gondoltam, hogy a Létezni emberi dolog a megfelelő cím. Ez is azt jelezné, hogy elfogadjuk, hogy ez van. Sablonszerű mondatok minden nyelvben vannak. Gondolj csak a szerbben a: „— Gde si brate? — Evo me. — Šta ima? Ništa.” semmitmondó párbeszédre.
 
* Ez most a fő projekted. Emellett még mit csinálsz?
 
— Vannak projektjeim, melyeket ki sem állítottam, és nem is mutattam meg senkinek. Például az egyik komolyabb a maszkok, melyeket APN motorkerékpárblokkokból készítek. Ezeket sem publikáltam még, nem is erőltetem, pedig már van több mint huszonöt kiégetett maszk és festmények is róluk. Nem bírok párhuzamosan dolgozni, menedzselni magam és teóriákat is olvasni. Most abban az időszakomban vagyok, hogy van időm és kedvem is olvasni, de tudom, hogy jön az az időszak, amikor majd dolgoznom kell, és erre nem jut majd idő. Ami manapság még nagyon fontos, az az önmenedzselés. Na arra végképp nincsen energiám.
 
* Művészet mint árucikk. Jó dolog ez szerinted?
 
— A giccs arról szól, hogy a művészetből árucikket akarunk csinálni. Szépművészeti alkotásokat is vehetünk egy vödörnyi pénzért, de fontosabb az eszmei értékük. Ezért is megfizethetetlenek az átlagemberek számára. A giccs pedig elérhető áron akarja neked eladni magát. Világszinten egy nagyon undorító dolog zajlik. A gazdagok ki akarják zsákmányolni a szegényeket. Létezik az a bizonyos demokrácia, az embereknek van valamekkora mértékű szabadsága, nem rabszolgaságban élnek. Mi marad hát? Úgy tudják a szegényeket kizsákmányolni, hogy manipulálják őket. Reklámokkal és pszeudorealitásokkal etetik őket, hogy eljátszhassák, hogy gazdagok. Meghatározzák, hogy milyen termékeket fogyasszanak, ők pedig olyan ideálokat kezdenek követni, amelyek elérhetetlenek számukra, ezért elégedetlenek lesznek. A boldogság elérésének pedig rohadtul nem ez a módja. Minden megvásárolható reprodukció formájában. Szegény Mona Lisa a világ legnagyobb ringyója lett, pedig nem is rossz kép, csak azzá lett. Minden művészeti tankönyv tetején ott mosolyog. Pedig ez a legnagyobb hülyeség; venni egy reprodukciót, bekereteztetni, és kirakni a faladra. Eljátszani, hogy birtoklod az eredeti művészeti alkotást, ezáltal eljátszani, hogy gazdag vagy.
 
* Te mit gondolsz, meg fogsz tudni ebből élni?
 
— Biztos, hogy nem. Szegénységre vagyok ítélve, ha a művészetből akarok megélni. Jelen pillanatban is dolgozom a Mashol.net folyóiratnak, amit éppen az Erasmusnak köszönhetek. Felutaztam egyik nap Pestre, és úgy alakultak az univerzum rezgései, hogy jókor voltam jó helyen, találkoztam Sinkovics Ede képzőművész kollégával, valószínűleg azért, hogy emlékeztessem rá, hogy létezem, ő pedig egy hét múlva találkozott egy francia férfival, aki Pesten él, és éppen akkor indított egy online folyóiratot, ahová kellett neki egy cikkillusztrátor. Edének eszébe jutottam, beajánlott, s október óta napi szinten rajzolok neki. Most októberig Kishegyesen élek, ahol a falunapra szervezek egy iskolatablókból álló kiállítást. Az a célom, hogy ha már falusi vagyok, akkor valamilyen szinten átengedjem magam a falusi életérzésnek, ezért nem szeretnék egy — számukra megfoghatatlan — fine-artot bemutatni a falunapon. A tablókon pedig több generáció látható egymás mellett, így a nézők részeseivé válnak a kiállításnak. Közelebb hozom hozzájuk. Emellett pedig Rokon Ilonka is megjelenik majd a falunapon, mégpedig a piacon, hiszen Ilonkának mégis egyik legadekvátabb helye a kishegyesi piactér.

A nyitóképen Vass Szabolcs (Szerda Zsófi felvétele)

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink