home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Gazdák találkozója Tordán
Kónya-Kovács Otília
2013.10.16.
LXVIII. évf. 42. szám
Gazdák találkozója Tordán

A tordai Kukoricafesztivál az idén rendhagyó módon a vállalkozók tanácskozásával kezdődött. Az újítás bevezetésének a hét testvértelepüléssel való gazdasági partnerség erősítése volt a célja.

A helybeli és környékbeli gazdák közül mintegy húszan érdeklődtek az esemény iránt, a többi csaknem harminc vendég pedig Pacsérról, Bácsfeketehegyről, Balástyáról, Bihartordáról, Zsombolyáról és Újszentesről érkezett.

Dobai János, a helyi közösség tanácsának elnöke kifejtette: jó alkalom ez arra, hogy a különféle régiók gazdái megismerkedjenek egymással, beszámoljanak a tapasztalataikról, és ha megtalálják a közös érdekeket, a jövőben akár együtt is pályázhatnak támogatásért, vagy egymást segítve jelenhetnek meg a piacon. A helyiek abban is bíznak, hogy újabb vállalkozók érkeznek Tordára, mert az munkahelyekkel kecsegtetné a fiatalokat.  

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke szerint ezek a találkozók azért fontosak, mert életet visznek egy-egy kis közösség mindennapjaiba, ugyanakkor erősítik a kapcsolatrendszerét azoknak az embereknek, akik ugyanabban a témakörben gondolkodnak és keresik a megoldásokat. Hozzáfűzte: Torda — annak ellenére, hogy a sokak által leírt Bánát közepén terül el — hatalmas életerőről tesz tanúbizonyságot.

A tanácskozáson több előadás hangzott el. Az egybegyűltekhez szólt Szalkai Nemes Valéria, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke, Juhász Bálint, a Tartományi Gazdasági Titkárság titkárhelyettese, Bunford Tivadar, a Vajdasági Fejlesztési Háló igazgatója és Szabó József, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója. A részvevők néhány helyi gazdaságot is meglátogattak.

A Kukoricafesztivál második napján kukoricatörő és szárvágó versenyt tartottak, amelyet Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke nyitott meg. Az érdeklődők ugyanakkor alkalmi kiállításokat is láthattak, a fakanál bajnokai viszont a hagyományos ételek főzőversenyén vehettek részt.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..