Garázsba a képekkel!

Garázsba a képekkel!

​​​​​​​Egy garázs nem csak az autó parkolására való. Sokkal több lehetőség rejlik benne, mint gondolnánk. Ezt fedezte fel Lak Róbert is, aki kihasználva az üres teret, gondolt egyet, és alkotásaiból szó szerint saját bejáratú kiállítást rendezett be a garázsában. Ezután mondja valaki, hogy nem találékonyak a fiatal művészek!

Terméktervező technikusnak indult Szegeden, majd tett egy kanyart, és most már jogosan mondhatjuk rá, hogy festővé vált. Eleinte grafikusnak készült, ahogy ő mondja, mindig mást csinált, mint amit kellett volna, de aztán a festészetnél kötötte ki csónakját. Szerényen fogadja dicsérő szavainkat, amikor belépünk a térbe, mely valóban lenyűgöző: úgy érezzük magunkat, mintha Berlin vagy Barcelona egyik művésznegyedében járnánk. Valahonnan halk komolyzene szól, mely a képek hangulatával éppen ellentétes atmoszférát teremt, de ketten együtt, a zene és a képek tökéletes összhangban vannak. Nem sietünk, leülünk egy kicsit beszélgetni.

— Volt ez a garázs, és már tavaly nyár óta gondolkodtam azon, hogy valamit kezdeni kellene ezzel a térrel. Egyébként is szerettem volna egy kicsit áttekinteni az elmúlt két év termését, de ezt egy panellakásban nem tehettem volna meg, sőt, még egy ház sem elég nagy ahhoz, hogy az egyik szobájában az összes alkotásom elférjen. Kivittem hát a garázsból azt a néhány dolgot, amely benne volt, és szép lassan elkezdtem kialakítani a most látható kiállítást.

* Mi alapján helyezted el a képeket, sorozatokat?

— Figyeltem, hogy melyik falra melyik illik. A két nagy ablakot például eleve el akartam takarni, és éppen volt két akkora képem. Milyen érdekes, hogy az ablak kerete egy festmény kerete lett. Én is szeretek itt üldögélni és nézelődni, megfigyelni ezeket a képeket.

* Át is látod őket, és lett egy privát múzeumod. Egyébként ennek az az oka, hogy máshol nem adtak teret a munkáidnak, és mintegy lázadásként azt mondtad, francba veletek, megcsinálom én magamnak?

— Egy kicsit ez is benne van, de igazából nem nagyon tudok olyan helyet, ahol ennyi képet meg tudnék mutatni. A szabadkai Klein House Social Barban volt már kiállításom, melynek nagyon örültem, és ott, mondjuk, eléggé sok kép elfért, de lényegesen kevesebb, mint amennyi most itt.

* És ha jól láttam, csak a Facebookon reklámoztad.

— Igen. És elkezdtek jönni az emberek. Meglepően sokan. Voltak olyanok, akikre nem is számítottam. Még Belgrádból és Újvidékről is érkeztek barátaim.

 

* Meddig lesz „nyitva” a kiállítás?

— Szerintem július 20-áig, mert elmegyek a TAKT-ra, így nem lesz időm augusztus végéig ezzel foglalkozni, viszont nem szívesen hagynám itt a munkáimat.

* Tervezed-e, hogy máskor is hasonló célra használod ezt a teret? Nagyon jó itt ülni.

— Gondolkoztam rajta, csak nem látom át, mikor lenne rá időm, és azt sem tudom, hogy Szabadkán maradok-e. Nem biztos, hogy szeretnék itt élni. Nem is az enyém a garázs, csak bérlő vagyok. Ha az enyém volna, akkor talán jobban megfontolnám ezt a lehetőséget.

* A főbérlőd látta már?

— Igen, volt itt. Azt mondta, ő mindentől fél, számára ezek a képek is eléggé ijesztőek, de egyébként rendben van.

* Hogy lehetnek valaki számára ijesztőek ezek az arcok? Nekem például nem azok, szeretem az extremitást.

— Az expresszív fogalma egy kicsit a jellememmel egybefonódva alakult ki. Grafikusan indult, aztán volt egy periódus, amikor főleg fröcsköltem, utána találtam meg az arcokat, a festészetnek ezt a formáját. A fej és az arc. Jelenleg nem tudok ennél kifejezőbb formában alkotni. Most már napi kényszeremmé vált, hogy fessek.

* És hová szeretnél menni?

— Sok tervem volt, de most Budapest az esélyes befutó. Látok benne lehetőséget.

 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Libaságok Tiszaszentmiklóson
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink