A világ legszebb kuvasza lett a vajdasági Homokpusztai Haramia Gádzsó. A Németországban megrendezett világkiállításon ugyanattól a szabadkai tenyésztőtől három kutya ért el kiváló eredményt: a legszebb kannak választott Gádzsó mellett növendék korosztályban elsőként, összességében másodikként végzett HH Jobbágy, a szukák mezőnyében pedig a növendékek között HH Jégvirág dobogós lett.

Isidora és HH Jégvirág

Sinkovics Miljković Isidorát gyermekkorában megtámadta egy kis termetű kutya. Ettől kezdve hisztérikusan rettegett a kis testű ebektől, és elkezdett nagy testű kutyákkal foglalkozni.

— Tíz évvel ezelőtt egy szerelmi kapcsolatnak köszönhetően kerültek a kuvaszok az életembe. A páromnak volt egy törzskönyvezett kuvasz szukája, ám soha nem járt vele kiállításokra, és a kutyának kölykei sem születtek. Akkoriban hoztuk létre a birtokunkat, oda kellett egy őrző-védő, hiszen nem éltünk ott. Nyolc évvel ezelőtt tehát ezzel a céllal született meg az első alom, és ebből az alomból került ki egy csodálatos szuka, Akác, aki miatt én már soha nem fogok a kuvaszon kívül más fajtával foglalkozni. Amikor értékelünk egy kutyát, nemcsak a külső jellegzetességeit nézzük, hanem a jellemét is. Akác ilyen szempontból tökéletes volt: ha őrizni, védeni kellett, nem habozott, biztos voltam benne, hogy az életét adná értem — emellett hihetetlenül kötődött a családhoz, nagyon gyengéd volt a gyerekekkel is. Érdekesség, hogy a kutyákat nem kell megtanítani erre, mert velük született adottságuk.

* Nem csoda, hiszen ez évezredes ösztön...

— A kuvasz a legrégibb, legősibb kutyafajta a világon. Az eredeti feladata az volt, hogy a pásztorokkal legyen a levegőn, és védje a nyájat. A terelést a puli vagy más fajta végezte, a kuvasz azért volt ott, hogy megvédje a nyájat a ragadozóktól. Ez az életstílus ma már eltűnőben van, de elmondhatom, hogy a kuvasznak a modern világban is van helye, egy kertes házban szerintem remek házőrző. Szomorú, hogy már nem divatos fajta, a rendszerváltás után minden más, külföldről „behozott” kutyafajta keresettebbé vált, mint az ősmagyar kuvasz. A magyar állam a kilenc magyar kutyafajtát — köztük a kuvaszt — nemrég hungarikummá nyilvánította, ezzel is támogatva a tenyésztésüket, népszerűsítve őket. Kár lenne, ha egy ilyen kincs elveszne... Hogy milyen rossz is a helyzet, az abból derül ki, hogy a ’80-as, ’90-es években több ezer kölyök született évente, ma pedig alig kétszáz. Ez részben annak is betudható, hogy a kuvasznak sajnos nagyon rossz a híre. Sokan mondják, hogy jaj, a kuvasz bolond, megeszi a saját gazdáját, de ez nem igaz. Persze, ha az ember a hátsó udvarban, rövid láncon tartja, és egy-két naponta dob elé egy kis ételt vasvillával, akkor a kutyának semmilyen kapcsolata sem lesz az emberrel, és mondanom sem kell, szerintem normális, hogy egy ilyen eb megbolondul. De ha megfelelő körülmények között tartják, foglalkoznak vele, igazi társ. A kuvasznak különösen fontos a kapcsolata a gazdájával.

HH Gádzsó és HH Jégvirág

* Mitől szép egy kutya? Nekem minden kutya gyönyörű, mert nagyon szeretem őket, de mitől lesz díjnyertes?

— Vannak olyan anatómiai alapjellegzetességek, amelyek minden fajtánál megfelelőek kell hogy legyenek nemcsak a kiállítások miatt, hanem azért is, mert ha a kutya testfelépítése nem megfelelő, akkor nem tudja elvégezni a feladatát sem, melyre kitenyésztették. Például ha egy juhászkutya lábai egy kicsit csámpásak, már nem tudná ellátni a feladatát, nem tudna szaladni a nyáj után. Emellett vannak bizonyos előírások is, melyeknek meg kell felelni, megvan, hogy „papíron” milyennek kell lennie egy tökéletes kutyának: milyen legyen a feje, a füle, milyen sötét legyen a szájpadlása, milyen árnyalatú legyen a szőre... Amikor elmegyünk egy versenyre, a bírónak már van egy képe arról, hogy számára milyen a tökéletes kutya — az előírások szerint. A kiállításon bemutatott ebek közül próbálja aztán megtalálni azt, amelyik a legközelebb áll az általa alkotott ideális képhez.

* Beszéljünk egy kicsit a díjnyertes kutyáról, Gádzsóról, mely Apró István magyarkanizsai tenyésztő tulajdonában van.

— Érdekes, hogy ennek a kutyának az apja és a nagyapja is világgyőztes volt. A nagypapa erdélyi, az apuka magyarországi volt, ő pedig itt, Vajdaságban él. Ritkaság, hogy három generáción át sikerül egy ilyen eredményt megtartani. Gádzsóról azt kell tudni, hogy sokszor versenyzett már itt, Szerbiában és Magyarországon is, mindig szép eredménnyel. Szerbiai győztesként került ki Lipcsébe, és ott lett világbajnok. Érdekesség egyébként, hogy Gádzsó igazi munkakutya, egy tanyán él, a semmi közepén, más kutyák, lovak, szárnyasok, kecskék, birkák között. Innen, a tanyáról vezeti a gazdája a versenyekre, és innen vitte el Németországba is, ahol nyert.

Homokpusztai Haramia Gádzsó, a gazdájával és a bíróval

* Most egy kicsit szomorúbb téma... Azt látom, hogy manapság már a pénz az úr, és van, aki ezért bármire képes. Ha valaki beleszeret egy kutyafajtába, és szeretne kölyköt vásárolni, kezdőként, laikusként hogyan tudja kiszűrni, hogy ki az, aki valóban jó tenyésztő, és ki az, aki csak „gyártja” a kiskutyákat? Csak az árban van különbség?

— Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Sajnos az a helyzet, hogy a vásárlók többségét semmi sem érdekli, csak a kutya ára. Nem kell neki a törzskönyv, mert nem akarja kiállításra vinni, tenyészteni. Értem én, hiszen itt élek, tudom, hogy a pénz mennyire fontos. Viszont a kutya családtag lesz, legalább tíz évig. Ilyenkor nem szabad spórolni azon a 20-30 eurón, hiszen a jó tenyésztő csakis egészséges kölyköt ad el. Az én kutyáim például többszörös szűrésen estek át, éppen azért, hogy soha ne adjak el beteges, esetleg életképtelen kölyköt, mellyel aztán a vásároló hónapokig szaladgálhat az állatorvoshoz. A törzskönyv egyfajta garancia arra, hogy ilyesmi nem fordulhat elő. Érdemes körültekintően választani, elmenni a tenyésztőhöz, megnézni, milyen a viszonya a kutyáival, és ez alapján választani, nem pedig aszerint, hogy melyik kölyök mennyibe kerül.

* Beszéljünk röviden azokról a kutyákról is, amelyek „hibásak”. Makkegészségesek ugyan, de nem felelnek meg a standardnak, nem mehetnek kiállításokra. Mi lesz az ő sorsuk? Ebben a témában is lehet horrortörténeteket olvasni az interneten...

— Néha előfordul, hogy olyan kiskutya születik, amely egészséges, normális méretű, jellemében tökéletes, viszont például a fülei nem állnak a standardnak megfelelően. Én ezt tenyésztőként már idejében felismerem, és fel tudom mérni, hogy noha kiállításra nem vihetem a kutyust, de törzskönyv nélkül eladhatom, mert látom, hogy kiváló házőrző vagy a család kedvence lehet belőle. Azt is el kell mondanom, hogy én a természetesség híve vagyok, soha nem szelektálok, igyekszem nem beleavatkozni a természet rendjébe. Ha egy szuka megfial, nem babusgatom, nem őrizgetem, hagyom, hogy az anyai ösztön működjön benne. A kuvasz egyébként is egy elképesztően ellenálló fajta, az első szukám tizenhárom évig élt, és azt sem tudtuk, mi az, hogy állatorvos. Soha nem volt beteg. Úgy ért véget az élete, hogy egy éjjel csendesen elaludt. Az előző napon még ugatott az udvarban. Manapság azonban már annyira beleavatkoztunk a természet dolgába, hogy léteznek olyan mesterségesen kreált fajták, amelyek — bocsánat a kifejezésért — semmirevalóak, hiszen mindenre allergiásak, csak különleges eledelt ehetnek, nem bírják a hideget/meleget, és folyton betegek. A kuvasznál ilyen nincs. A kuvasz bármit megeszik, bírja az éghajlati változásokat, volt olyan, hogy a kutyák nem az istállóba mentek be aludni, hanem kint, a térdig érő hóban töltötték az éjszakát. Próbálom ezt az ösztönösséget, természetességet megőrizni náluk.