Azt gondolom, nem én vagyok az egyetlen ember, aki hőbörög, ha átverik. Nemegyszer megesett velem, hogy amikor otthon kicsomagoltam a felvágottat, már a puszta látványától is felfordult a gyomrom. Ilyenkor, ha időm és energiám engedte, visszavittem a ,,dög”-öt az üzletbe, és reklamáltam. Az eladó többnyire elnézést kért, majd kicserélte a romlott árut. Az otthoni DVD-lejátszónkat kétszer kellett visszavinnem, a számítógép hangszóróját mindössze egyszer, de így jártam a DVD-íróval és a memóriakártyával is. Sajnos, nincs mindig türelmem visszabattyogni az üzletbe vagy a piacra, ilyenkor aztán az áru a kukában végzi. Például dobtam már ki ,,frissen'' megvásárolt penészes sajtkrémet, romlott tejfölt, tejet, gombát, csirkét meg dohos kenyeret, péksüteményt, rossz DVD-t és CD-t. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én ilyenkor átverve érzem magam, hiszen a pénzemért cserébe nem kapok semmit sem.
A piacon is gyakran megfordulok, és igencsak bosszant, hogy az otthoni mérlegem időről időre kevesebbet mér, mint az árusoké. Az alma nem egy kiló, hanem 900 dekagramm, a répa sem fél kiló, hanem 450 dkg stb. Legalább friss az áru - gondolom magamban -, és eszembe jut, hogy e sanyarú gazdasági helyzetben a piacosoknak is meg kell élniük valamiből. Mindig arra törekszem, hogy olyan háztartási cikket vegyek, amely hibátlanságáról előzőleg megbizonyosodtam, és olyan élelmiszert, amely nem ártalmas az egészségre. Például amióta megtudtam, hogy a nagyobb csirkefarmokon hogyan tartják és mivel etetik a jószágokat, azóta nem vagyok hajlandó csomagolt, fagyaszott szárnyast boltban vásárolni. Az új termékektől - legyen az műszaki árucikk vagy élelmiszer - is ódzkodom, és amikor otthon valami tönkremegy vagy elavul, ezért ki kell cserélni, már előre rettegek, hogy újat kell venni.
Az autóvásárlást is jól megjártuk. Mindmáig átkozom azt a napot, amikor elhatároztuk, hogy a régi autónkat újabbra cseréljük. A régi egyetlen baja az volt, hogy régi, egyébként az állapota kifogástalan volt. Egy ugyanolyan típusúra, de fiatalabbra cseréltük. A martonosi kereskedő - aki azóta egy autókereskedést is nyitott - azt állította, hogy Németországból hozatta be a járgányt, a papírok is ezt igazolták. (Később, amikor kinyomoztam az eredetét, kiderült ki, hogy Franciaországból szállították Németországba.) A kereskedő azzal érvelt, hogy a személyautó kitűnő állapotban van, és garantál a minőségéért, ezért nem is volt hajlandó engedni az árából. Körülbelül 400 euróval fizettem többet a reális értékénél. A kereskedő meggyőzött az igazáról. Arra gondoltam, hogy inkább fizetek többet, de legalább jó legyen az, amit veszek! Az meg sem fordult a fejembe, hogy esetleg át akarnak vágni. A boldogság fél napig tartott, ugyanis hamar rá kellett jönnöm, hogy megint becsaptak. A gondok akkor kezdődtek, amikor körülbelül 20 kilométer megtétele után kigyulladt a checkengine lámpa. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy előzőleg számítógép segítségével törölték az autó memóriájából a hibákat, hogy könnyebben túl lehessen adni rajta. Nagyon rossz érzés volt tudomásul vennem, hogy bepaliztak. Ma már ott tartunk, hogy egy új autó árát ráköltöttük az idén 9. évét betöltő járműre. A járulékos meghibásodásokkal számol az ember, de én úgy gondolom, hogy az ilyenekből nálunk kicsit több volt a kelleténél: féltengelycsukló, vezérmű, szelepszárszimering, termosztát, 4 új gumi, akkumulátorcsere, Lambda-szonda- meghibásodás, és akkor még a rozsdás kipufogó cseréjére sort sem kerítettünk. Ez még hagyján, mondhatni, de a rossz katalizátorra és a kopott motorra nem lehet mentség. Ezek javítása egyenként is pár száz euróba kerül. A kocsivásárlás óta majdnem egy év telt el, és természetesen a martonosi kereskedő hallani sem akar arról, hogy az elszenvedett károkat valamilyen módon kompenzálja. Értem én, hogy mindenki a minél nagyobb haszonra megy, de aljas dolognak tartom, ha valaki a nagyobb haszon érdekében átver másokat. Mondtam is az autókereskedőnek, az a szerencséje, hogy nyugodt természetű vagyok (mások erre azt mondanák, hogy erélytelen meg pipogya). Ha mondjuk, egy vérmesebb, többségi nemzettársunkat veri át, akkor biztos, hogy a történet másképp alakul. Talán a kereskedő is erre számítva vérszemet kapott, és élt a lehetőséggel.
Mindent összevetve: én csak a pénzem után futok, de azért vannak dolgok, melyeket nem lehet pénzért megvenni: ilyen például a tisztesség, a szavahihetőség, a becsület. Bár lehet, hogy ez másoknak nem számít.
Mindezek után meg vagyok róla győződve - bár lehet, hogy ezzel csak vigasztalom magamat -, hogy a külföldről behozott autók 99 százaléka silány. Egyvalami biztos: az, hogy többet nem vásárolok használt autót, inkább járok biciklivel, busszal meg gyalog...
Úgy vélem, ebben az országban a fogyasztó teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, és mivel nincs érdekvédelem, ha kár éri az embert, akkor magára vethet, futhat a pénze után.