A nyolcadik alkalommal megtartott verseny minden bizonnyal örökre az emlékezetébe vésődött. Némely erőpróba a tökéletességének köszönhetően marad felejthetetlen, a monacói futáson azonban minden létező rossz elérte: fagypont alatti hőmérséklet, nyolc napon át zuhogó eső, hatalmas szélvihar, valamint sérülés, melynek következtében fel kellett adnia a versenyt.

— Monacóban van egy kórház, melyben szívbeteg gyerekeket műtenek, ápolnak. Többségük Indiából és az afrikai országokból érkezik. A futásból befolyt összeget — minden teljesített kilométer egy eurót ér — az ő javukra (repülőjegyre, kórházi ellátásra) fordítják. Nagyobb műtét után akár fél évig is a kórházban maradnak, majd családok gondozzák őket. Az idén 9021 részvevője volt a futamnak. Ha mindenki csak egyetlen km-t teljesített volna, már akkor is csaknem tízezer euró jött volna össze. Nem tudom, hogy mennyi pénzt gyűjtöttünk, abban viszont biztos vagyok, hogy néhány gyermek műtéti, kezelési és utazási költségét fedezi. Jó érzés, hogy ehhez én is hozzájárulhattam — mondta Elvira.

A maraton harmadik napján olyasmi történt, ami a futam nyolcéves történetében még sosem: meg kellett szakítani a versenyt a vihar miatt. Az öbölben végigsöprő hurrikán besodorta az üdítőállomást a tengerbe, a hajókikötő vas- és üvegépületét pedig kiszakította a helyéből, és a futók számára felállított kabinokra dobta. Eközben szerencsére senki sem tartózkodott benn, ellenkező esetben tragédia történhetett volna. A versenyzők barakkjait is feldúlta az erős szél, egy futó pedig kórházba került — meg is kellett műteni. A részvevők azt hitték, hogy a maraton ezzel véget ért, a szervezők azonban eltakarították a romokat, rendbe tették a pályát, és másnap reggel hét órakor folytatódhatott a verseny.

Elvira egyedül vágott neki a nagy útnak. Nyolc nap alatt nyolc maratoni távot kívánt teljesíteni, sérülése azonban közbeszólt, és a hatodik után fel kellett adnia a versenyt.

— Szünet nélkül esett, és a futók lábán vér– és vízhólyagok keletkeztek. Egy délután én is fájlalni kezdtem a nagylábujjamat, ám — miután megláttam, hogy az orvosok, masszőrök ajtaja előtt milyen hatalmas sor áll — úgy gondoltam, hogy inkább alszom egyet, és az orvosi kezelést másnapra hagyom. A lakókocsiban azonban beütöttem az ujjam egy székből kiálló szögbe, és a fájdalomtól aludni sem tudtam. Ha már aludni nem tudok, akkor kimegyek futni — gondoltam, a sebet azonban nem ragasztottam le. Az egész napos futás következtében elviselhetetlen fájdalom lett úrrá rajtam, így soron kívül fogadott az orvos — akkor már 40 fokos lázam volt. Megnézték a sebemet, és mivel nem reagáltam az alkoholos vattával való borogatásra, mentőt hívtak, és bevittek a kórházba. Kiderült, hogy vérmérgezést kaptam. Antibiotikummal kezeltek, tetanusz elleni oltást és egy nagy pólyát kaptam. Így lett a tervezett nyolcból hat maratoni táv, de ezzel is meg vagyok elégedve.

Azon gondolkodott, hogy a verseny vége előtt hazautazik, ám a szervezők meggyőzték, hogy maradjon. Nem bánta meg, hiszen olyan élményben volt része, amelyben nagyon keveseknek.

— A záróünnepségen kaptam egy serleget a verseny fővédnökétől, II. Albert monacói hercegtől (a verseny történetében én voltam a második atléta, aki kórházba került), és közös fotó is készült rólunk. Találkoztam Didier Deschamps világ– és Európa-bajnok francia labdarúgóval, a trikolórok jelenlegi szövetségi kapitányával, aki a különdíjakat biztosította — újságolta Elvira.

A 2013. év az eddigi legsikeresebbnek számít a Paligo Palus Ultra-maratonklub történetében. A csapat tagjai bármely versenyen vettek is részt, mindenhonnan érmekkel, legtöbbször arannyal tértek haza. Dulity Éva és Boris Milodanović személyében két ösztöndíjasa is van a klubnak.

— Svájcban, Belgrádban, az Ultra-Balatonon és a palicsi versenyünkön is több érmet szereztünk. Minden versenyzőm kiemelkedően jól teljesített az idén: a felnőttek közül Igor Vojnić Zelić lefutotta a Spartathlont, Nikola Kujundžić a Mont Blanc-on az ultramaratont, Madarász Puskás Karolina Belgrádban, a huszonnégy órás versenyen egyéni és pályacsúcsot döntött, Toldi Koncz Marianna pedig a Baja—Zombor közötti távon ért el kiváló eredményt. Egy szó, mint száz: a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki bizonyított. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy az Év Sportolója díjra nem egyéneket jelölök a klubból, hanem az egész csapatot — fejezte be a beszélgetést Jánosi Elvira.