Egy túlélődrámát láthattunk, mely olyan ösztönöket ébreszt bennünk, és olyannyira kiszakít a komfortzónánkból, hogy biztosan sokáig nem fogjuk majd elfelejteni.

Végtelenül egyszerű, letisztult és gátlások nélküli ez a mozi, melynél több ponton is úgy éreztem, hogy szeretnék elmenekülni a vetítésről, viszont majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy hogyan ér véget a történet. Klausztrofobikus érzést kelt ez a film, melynek már a helyszíne sem mindennapi. Ezért talán valóban azoknak ajánlott, akik nem rémülnek meg, ha szűk helyen kell lenniük — mert ez a hatás vitathatatlanul a hatalmába kerít majd bennünket.

A koppenhágai metróba látogatunk, ahová Rie, a rettenthetetlennek tűnő PR-os hölgy érkezik, néhány jó sztori és izgalmas élmény reményében. Történik egy baleset, és az események egyre súlyosabb fordulatokat vesznek. Lassacskán úgy tűnik, hogy a sokak által technológiai csodának tartott metróvonal illegálisan foglalkoztatott munkásai és maga az építkezés helyszíne is — átvitt értelemben persze — saját urai és parancsolói ellen fordulnak. Egyszerre a szűk folyosók valódi börtönök lesznek, a félelem egyre tapinthatóbbá válik. Őrület, kétségbeesés keríti hatalmába Rie-t, Ivót, a horvát származású bányászt és Bharant, aki egy Eritreából származó munkás. Magukra vannak utalva ebben az egyre szűkülő föld alatti börtönben, sőt, még a tűz is fenyegeti őket. Éppen az irtózatosan szűk hely nyújtotta képi világ az, ami elkápráztatta a palicsi filmfesztivál zsűrijét is, hiszen Rasmus Kloster Bro mesterien kezelte a nem mindennapi helyiségeket. A kameramunka páratlan, a vágói szakértelem pedig csak további dicséretet érdemel.

A hangsúly persze hőseink belső monológjain és vívódásain van, a reményvesztettségen és azon, hogyan tudnak igazándiból saját testükbe zárva megbirkózni a tapinthatatlan, érezhetően jelen levő gonosszal — mely szerencsére nem valamilyen természetfeletti, sötét erő, hanem maga a koromfekete föld. Itt persze hosszasan lehetne vitatkozni a szinte már klisének tűnő témáról, az ember által szüntelenül egyre erőszakosabban kizsigerelt és kizsákmányolt természetről, sőt, akár még az ősanya elárulásáról is, mégis biztos vagyok benne, hogy tuti nem gondolkodunk majd ilyeneken, hiszen a Fúrófej annyira ijesztő és lebilincselő, hogy ezeket a következtetéseket legfeljebb csak néhány nappal a megtekintése után vonjuk majd le. Rie, Ivo és Bharan saját emberségük, túlélőösztönük határait feszegetik, miközben szinte szó szerint a halál ökölszorításából próbálnak megmenekülni. Várják a megváltást, azaz egy mentőcsapat érkezését, a reményt pedig, akár egy régi kalapácsot, hol elejtik, hol felveszik.

Rasmus Kloster Bro filmjének főszereplői Krešimir Mikić, Samson Semere és Christine Sønderris. A Fúrófej a dán rendező első alkotása, mely nagy sikert aratott azokon a fesztiválokon és nyilvános vetítéseken, ahol a közönségnek volt szerencséje belepillantani. Biztosak lehetünk benne, hogy még sokszor találkozunk majd az ifjú rendező nevével.