home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Főszerepben a gyermekek
(K. E.)
2015.12.21.
LXX. évf. 50. szám
Főszerepben a gyermekek

Nemrégiben Óbecsén megtartották a XII. Ricsaj Népművészeti Fesztivált. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör színháztermében Cseszák Balázs néptáncoktató üdvözölte a részvevőket.

Elmondta, a főszerep változatlanul a gyermekeké, a találkozó pedig továbbra is alkalmat ad a tánccsoportoknak a szereplésre, ismerkedésre, tanulásra, miközben őseink hagyományába, életmódjába is betekintést kíván nyújtani. Ami megkülönbözteti a legtöbb gyermekfesztiváltól az az, hogy nem versenyjellegű.

A találkozó első napján népművészeti előadásokat hallhattak az érdeklődők, és Óbecse község népzenei hagyatéka címmel a helyi énekesek mutatkoztak be a Fokos zenekar kíséretében. Este táncházban rophatták a táncot kicsik és nagyok egyaránt.

Másnap az idei Kőketánc legjobbjai léptek színpadra: a helyi gyermekeken kívül a topolyaiak, a szabadkaiak és a kelebiaiak, vendégszereplőként pedig az Egerből érkező kis táncosok.

Ezzel egyidejűleg kirakodóvásárt is rendeztek, és a gazdag kínálatból mindenki kedvére válogathatott. A gyöngyből készült nyakékeknek, karcsatoknak, fülbevalóknak volt a legnagyobb keletjük, ám a kézzel festett üvegpoharak, csészék, dísztányérok, vázák, a fából készült nyakékek, dísztárgyak is gazdára találtak.

Arra is volt mód, hogy öt perc erejéig mindenki népi táncosnak érezze magát, hiszen fel lehetett próbálni a különféle népviseleteket is egy erre kialakított sarokban. Aki inkább kézműveskedni szeretett volna, az elsajátíthatta a fafaragás csínját-bínját, gyöngyöt fűzhetett vagy akár dísztárgyakat festhetett. Akinek pedig továbbra is táncolni volt kedve, a színpadon sajátíthatott el új lépéseket.

Az esti programban az idősebb korosztály alkotta néptáncegyüttesek léptek fel, a táncházban pedig — jó muzsika mellett — tovább folytatódott a mulatság.


A Petrence csoport produkciója


Kézműveskedő gyerkőcök

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..