home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Folytatódik Zentán a volt laktanya felújítása
Tóth Lívia
2017.03.01.
LXXII. évf. 9. szám
Folytatódik Zentán a volt laktanya felújítása

Zentán ebben az évben folytatódik és jövőre valószínűleg be is fejeződik az a három évvel ezelőtt megkezdett beruházás, amelynek célja a volt laktanyai komplexum egyik épületének a felújítása és átalakítása.

— Újabb szerződést írtunk alá a Tartományi Nagyberuházási Igazgatósággal a volt zentai kaszárnyában megkezdett munkálatok folytatására — jelentette be az önkormányzatban megtartott sajtótéjékoztatón Ceglédi Rudolf polgármester. A projektum összértéke 18 millió dinár, amelynek 80 százalékát, vagyis 14 millió dinárt tartományi forrásokból biztosítunk, a maradék 20 százalékot pedig a saját költségvetésünkből tesszük hozzá. Ha a jövő évben is sikerül ekkora összeget előteremteni, akkor 2018 végére teljesen befejeződhet annak az épületnek a felújítása, amelyben a Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet raktárai kapnak helyet. A dokumentáció kiköltöztetésével három olyan objektum is felszabadul, amit eddig a levéltár használt: egy épület az inkubátorház területén, az Ady Endre 1-es szám alatt lévő ház és a városháza tornyában egy terem. Ezeket a létesítményeket a jövőben més célokra hasznosíthatjuk.

Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja az elhangzottakhoz hozzáfűzte, a VMMI két raktárhelyisége már elkészült, hamarosan még kettőben szerelik fel a polcrendszert. Ez azért is fontos, mert az intézet a folyóiratok, könyvek, saját kiadványok stb. mellett a különböző hagyatékok őrzését is felvállalta, ide kerül például két neves vajdasági alkotó, Deák Ferenc és dr. Gerold László hagyatéka is.

A leváltár részére ebben a szakaszban az épület emeleti részét teszik funkcionálissá, ahol már elkészültek a vezetékek és a szigetelés, valamint szükség van a nyílászárók cseréjére is.    

Újságírói kérdésre Ceglédi Rudolf polgármester elmondta, a volt kaszárnya területén más épületekre is elkészült a kivitelezési tervdokumentáció. A gerontológiai intézet esetében már az építkezési engedély is megvan, remélik, az idén lesz a tartományban vagy a köztársaságban olyan pályázat, amelyen erre a célra sikerül eszközöket szerezni. Egy diákszállás jellegű objektumot is szeretnének kialakítani, amelyre nagy szükség lenne a város turizmusának fejlesztéséhez. Mindezek mellett a laktanya fennmaradt területének a megvásárlásáról is folynak a tárgyalások.   

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..