home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Finom ételek, jó borok, kiváló hangulat
Tóth Lívia
2016.03.07.
LXXI. évf. 9. szám
Finom ételek, jó borok, kiváló hangulat

A bor sokak szerint a természet egyik legcsodálatosabb adománya, hiszen a bánatra jó orvosság, az öröm mellé pedig kiváló társ. A szakemberek szerint azonban ez a kiváló nedű csak akkor tárja fel az igazi lényét, amikor közösségben isszák.

Bizonyára ez a gondolat vezérelte Báló Vitoldot, a zentai Syrah Borház ifjú tulajdonosát is, hogy I. Zentai Borbál elnevezéssel mulatságot szervezzen. A házigazda hagyományteremtő szándékkal indította útjára ezt a rendezvényt, melynek hangulatát a segítőivel nem éppen olyannak álmodta meg, mint amilyen a mai bálokban általában lenni szokott.

Az estélyi ruhás hölgyek és a sötét öltönyös urak a Royal Hotel gyönyörűen feldíszített báltermében gyülekeztek — a dekorációt a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Mimóza virágüzlet szakemberei készítették.

Az esemény fővédnöke, Ceglédi Rudolf polgármester elmondta, több oka is volt annak, hogy vállalta ezt a felkérést. Az egyik a bál jótékonysági színezete, a bevétel egy része ugyanis abba az alapba kerül, amelyből a zentai kórház CT-gépét szeretnék majd megvásárolni. A másik támogatandó cél pedig a közösségépítés, illetve a borkultúra előtérbe helyezése, hiszen ez is hozzájárulhat a város turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Dr. Magyar Lóránt az egyház képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Rendhagyó áldásában kifejtette, minden nagy tett egy kicsivel kezdődik, egy megfogalmazódó gondolattal, melyet nemcsak továbbvisznek, de a megvalósulásáért meg is küzdenek azok, akik kitalálták.

A különleges borvacsora a tiszakécskei Petőné Fazekas Irén menüsora alapján állt össze. Előételként kacsamájszeleteket kínáltak palacsintaágyon, gránátalmás mesclun salátával, körtés túróhabbal, mangókaviárral, melyhez Zvonko Bogdan sauvignon blanc borát ihatták a vendégek. A cipóban tálalt gombakrémleveshez DiBonis-féle chardonnay barrique került a poharakba. A harmadik fogás zsályás sous vide csirkemellsteak volt sütőtökös rizottóval és céklacsipsszel, melyet a Brindza-féle rozé tett teljessé. Ezután következett a borókás marhaszelet burgundi mártással, burgonyafánkkal, narancsos áfonyaöntettel és a Kovačević-pincészet Aurelius nevű vörösborával. A desszert csokoládétorta volt, illetve a Mačkov-pincészet camerlot-ja.

A Midnight táncsoport nyitókeringője után Varga Ágota zentai énekesnő és zongorista lépett fel, majd a Night Cruisers Band gondoskodott a jó hangulatról.

Az I. Zentai Borbál főbb szponzorai a már említett Mimóza virágüzlet és Royal Hotel mellett az Alltech, a Tisa Travel, a Capriolo, a Meka Trade és a Solutions cégek voltak, illetve a Magyar Nemzeti Tanács. A Hét Nap és a Pro Media médiatámogatóként segítette a rendezvényt.













Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..