home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Filmtabletták
Brasnyó Zoltán
2017.01.11.
LXXII. évf. 1. szám
Filmtabletták

Az űr most is elnyeli majd a sikolyainkat. Megnézhető az első Alien: Covenant előzetes — Készülőben az önálló Boba Fett spinoff? — Új Dűne film is lesz. Megvalósulhat egy eleve elátkozottnak tartott projektum? — Az új év legkevésbé meglepő híre: mindenhol tarolt a Zsivány Egyes

Az űr most is elnyeli majd a sikolyainkat. Megnézhető az első Alien: Covenant előzetes

Valami abszurd, egy kissé talán beteges megfontolásból a Fox éppen karácsony napján tette nyilvánossá a hamarosan bemutatandó Alien: Covenant első hosszabb előzetesét. Az már a kétperces összevágott anyag legelején kiderül, hogy a film és a trailer is kizárólag felnőtt nézőknek szól, de ami ezután következik, arra csak a legvadabb (legoptimistább) álmainkban gondoltunk. Az új Alien film inkább tűnik hagyományos szörnymozinak, mint filozofikus gondolatokkal átszőtt eredetsztorinak, mint amilyen a Prometheus volt. Érdekes, hogy ez utóbbi filmet inkább a kritikusok, mintsem a nézők szerették. Az előzetesben sötét, baljós, ijesztő képek villannak fel, sőt egy zuhanyzós jelenet is van, mely leginkább a Péntek 13-at juttatja eszünkbe. Már az első bemutató is csak erős idegzetűeknek szól. Ha a film is ilyen lesz, akkor jobb, ha nyugtatót is viszünk magunkkal a moziba. Az Alien: Covenant a tervek szerint 2017 májusától lesz látható.

Készülőben az önálló Boba Fett spinoff?

Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke még 2015-ben felcsigázta a Star Wars-rajongókat, hogy a Boba Fett film a rövid távú tervek közt szerepel, és a lista tetején található. Csupán arra kérte a közönséget, legyen türelemmel. Az idén szeptemberben Bob Iger, a Disney elnöke viszont már azt nyilatkozta, hogy 2020-ra terveznek egy „új Star Wars filmet”, melyhez megtalálták az írót is. A My Entertainment World honlapjára egy héttel ezelőtt felkerült egy bejegyzés, mely minden kétséget eloszlat: Londonban forog majd a Boba Fett film, ráadásul egy eredettörténet lesz. A galaxis leghíresebb fejvadászának első lépéseit és kalandjait ismerhetjük meg a rövid leírás szerint. Hátradőlni azonban még könnyelműség lenne, hiszen amíg nincs konkrét rendező és író, addig bármely projektum könnyen lecserélhető másra. Bízzunk a Disney és a Fox józan ítélőképességében.

Új Dűne film is lesz. Megvalósulhat egy eleve elátkozottnak tartott projektum?

Mozijegyet ugyan még nem foglalhatunk rá, de egyre valószínűbb, hogy Denis Villeneuve leforgatja a Dűne filmet. Az Érkezés és a 2017 vége felé várható Szárnyas Fejvadász: 2049 rendezője szeptemberben nyilatkozta, hogy nagy rajongója a távoli jövőben játszódó sci-fi remekműnek, Frank Herbert leghíresebb regényének. A megfilmesítés joga november végére átkerült a Legendaryhez a Paramounttól, és a pletykák szerint máris nekiláttak az előkészületeknek. A Dűnét először a ’70-es években szerették volna megfilmesíteni, de az Alejandro Jodorowsky rendezésében tervezett projektum elbukott, majd David Lynchnél landolt a forgatókönyv. A világ egyik legelismertebb és legjobb direktorzsenije egy megosztó és anyagi szempontból katasztrofális filmet készített. A 2000-es években két tévésorozatot is forgattak, de ezek sem érdekeltek senkit. Így hát újabb filmadaptációval azóta sem mert senki megpróbálkozni.

Az új év legkevésbé meglepő híre: mindenhol tarolt a Zsivány Egyes

A Disney eredetileg 120-130 millió dolláros nyitányt jósolt a Zsivány Egyesnek, de a film végül 155 milliót kalapozott össze az első hétvégén. Ezzel az eredménnyel szinte minden korábbi decemberi bemutatót maga mögé utasított. Az egyetlen kivétel Az ébredő Erő. A régóta várt hetedik Star Wars film nem kevesebb mint 248 millió dollárral nyitott 2015 végén. A Zsivány Egyes a Csillagok háborúja történet egyik mellékszála, mely kronológiai sorrendben előbb volt, mint a legújabb rész, de később, mint az előzménytrilógia (jedi lovag legyen a talpán, aki követni tudja). Már néhány nappal a bemutatása után a 2016. év 15. legjobb bevételt produkáló filmje lett a tengerentúlon. Sőt, mind a kritika, mind a nézők imádják.


Nyitókép: Wikimedia.org

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..