home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Filmszakmai továbbképzés gyakorlattal rendelkező fiatalok számára
2016.08.22.
LXXI. évf. 33. szám

A DUNAVERSITAS EGYESÜLET tizenötödik alkalommal, idén a KÖZSZOLGÁLATI MÉDIAAKADÉMIA ALAPÍTVÁNY szervezésében indítja el egyéves mozgóképszerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára.

Az egyesületet a magyar szellemi élet jeles képviselői alapították azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű televíziózás számára képezzen kreatív szakembereket.

A 2016. szeptembertől 2017. júniusig tartó tanév hallgatói havonta egyszer, háromnapos foglalkozáson vesznek részt (szerda–csütörtök–péntek), amely elméleti előadásokból, dramaturgiai- és műhelygyakorlatokból áll. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozására, a forgatás előkészítésére, a felvett és összeállított anyagok elemzésére kerül sor. Az oktatás költségeit a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány biztosítja.

Fő tantárgyak: A filmnyelv alapjai, A kép és a hang kifejező eszközei, Dramaturgiai ismeretek, Mozgókép-elemzés, Filmtörténeti ismeretek.

A Mesterkurzuson a filmes szakma rangos képviselői – filmrendezők, operatőrök, filmesztéták, hangmérnökök, fotóművészek, televíziós szerkesztők – oktatnak. A vezető tanárok nagy filmpedagógiai tapasztalattal rendelkező rendezők, operatőrök: DR. BUGLYA SÁNDOR Balázs Béla-díjas, a Sapientia Egyetem tanára, DR. HORVÁTH Z. GERGELY Balázs Béla-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, LUGOSSY LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas, Érdemes művész.

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 5.

A jelentkezéseket e-mailen várjuk a csibi.margit@mtva.hu címre.

A jelentkező küldje el rövid szakmai életrajzát, valamint egy 15–20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható filmtervet, legfeljebb 2 gépelt oldal terjedelemben. 2016. szeptember 17-én Budapesten lesz a felvételi vizsga, amelyről a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést.

A felvett hallgatók ösztöndíjban részesülnek és térítésmentesen vehetnek részt a képzésen. A Mesterkurzust sikeresen elvégzők oklevelet kapnak, ennek feltétele az előadások rendszeres látogatása és a közös munkában való aktív részvétel.

A filmterv címe: „Hétköznapi történet”
A pályázó a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyes, megtapasztalt élményét válassza témának. Törekedjen arra, hogy filmterve elbeszélhető történet formáját öltse, figyelembe véve, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből. A mű gerincét a nézők számára átélhető, szituatív jelenetek sora adja.

A kreatív dokumentumfilmes kurzus céljainak gyújtópontjában a Kárpát-medence mozgóképi felfedezése áll. Határainkon innen és túl azokat az emberi történeteket kívánjuk összegyűjteni és alkotó módon feldolgozni, amelyek az elmúlt két évtized változó és változatlan társadalmi jelenségeit tükrözik.

A szervezők:

DUNAVERSITAS EGYESÜLET

KÖZSZOLGÁLATI MÉDIAAKADÉMIA ALAPÍTVÁNY

SÁRA SÁNDOR
Kossuth-díjas, a Magyar Mozgókép Mestere


 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..