Filmezni a fák között a legjobb!

Filmezni a fák között a legjobb!

A filmfesztiválok azért jók, mert ilyenkor több napig élvezhetjük a szélesvásznat, a pattogatott kukoricát, a jó hangminőséget, azaz végre vég nélkül mozizhatunk. És ha mindezt a szabad ég alatt tehetjük, az maga a mennyország. Legalábbis azoknak, akik nemcsak a laptop képernyőjén szeretnek filmeket nézni, hanem, mondjuk, az idei, azaz a 23. palicsi filmfesztiválon. A palicsi erdő (liget?) közepén levő nyári színpad napi két versenyfilmmel várta a mozizókat, de a Lifka Art Moziban, az Eurocinemában vagy a palicsi Abbáziában is filmezhettünk.

Évről ever minden július elején azt várom, hogy megjelenjen a palicsi filmfesztivál programja. Ilyenkor aztán legalább egy délutánom azzal telik, hogy megnézem a filmek előzetesét, elolvasok róluk egy-egy kritikát, megnézem, melyik alkotást ajánlják, melyiket nem annyira, és aztán szépen összeállítok magamnak egy listát azokról, amelyeket meg szeretnék nézni. Aztán persze ez a lista mindig változik, hiszen egy filmekről vagy más komoly témákról szóló beszélgetést nem mindig lehet abbahagyni csak azért, mert kezdődik a következő vetítés, ahogy egy-egy igazán jó film után sem mindig kívánok még egyet. Olyan ez, mint egy jó ebéd. Elég egy fogás, meg kell emészteni, nem hiányzik egy újabb, sőt a desszert sem.

Így, mindent egybevetve az idén kilenc filmet sikerült megnéznem, főleg a Versenyprogramból és az Új magyar film kategóriából. És az a legérdekesebb, hogy a végül díjat kapott filmek közül egyet sem láttam. Ezért most néhány nem díjazottról fogok írni. Van köztük olyan, amely csalódást okozott, és olyan is, amely meglepetést szerzett. Olyan is, amely után nem tudtam mit mondani, és olyan is, amelyet a moziból kilépve már el is felejtettem.

Neon démon (r.: Nicolas Winding) — A film, melyet nagyon vártam, az előzetesében ugyanis igazán csábító képeket vágtak egymás mellé, a filmben végül azonban csalódnom kellett. Egy modellnek készülő, babaarcú, fiatal lány karrierjének első lépéseit látjuk, a csillogás, irigység és féltékenység világából, ahol senki sem normális, mindenkinek van valami beteges vágya: így jelenik meg például egy nekrofil, leszbikus szereplő. A fő gondot a filmben az okozza, hogy főszereplőnket természetesen mindenki gyűlöli a modellvilágban a földön kívüli szépsége miatt, végül aztán fel is falják. A szó szoros értelmében. De ettől még nem lesz jó a film. Pedig lehetett volna. Klipszerű vágások, szép sminkek és egy elég buta befejezés. Ami viszont valóban meglepetés szerzett, az egy állat volt. Modellünk szobájába ugyanis valahogyan beszökik egy puma. Szépen mutat ez az óriási macska a képen.

Zoológia (r.: Ivan Tverdovsky) — A néni, akinek farka van. Mint az állatoknak. Ahogy a főszereplőnek, úgy a filmnek is ez a különlegessége, erről szól, e körül forog a minimalista történet. Ahogy egy szerelem elfeledteti ezt a Natasán olyan nagyon furcsán lógó testrészt. Választottja elfogadja ezzel együtt. Ráadásul sokkal fiatalabb is nála. Bolondoznak, röntgeneznek, állatkertbe szöknek be éjjel, ahol aztán kiderül, Petyának, a fiatal szeretőnek sajnos sokkal nagyobb izgalmat okoz a farok, mint Natasa maga. Nincs tehát más hátra, meg kell tőle szabadulnia. A film érdekes, de már az elején, néhány perc után lelövi a poént, nem hagyva ezáltal teret semmiféle izgalomnak, csodálkozásnak, onnantól kezdve már csak azt figyeljük, hogyan alakul a története ennek a faroknak, de sejthető, hogy semmin nem fogunk különösebben meglepődni. Hiányzott nekem belőle egy kis titok.

Tiszta szívvel (r.: Till Attila) — Kerekesszékes akciófilm és komédia, mely egyébként a közönségdíjat is hazavitte. Nem véletlenül. Közönségbarát mozi sok poénnal, némi magyar tarantinós beütéssel, a végén egy érdekes csavarral. A filmben valóban mozgássérült fiúk játszanak a főszereplő Thúróczy Szabolcs mellett, és remekül helytállnak. Természetesek, és saját tragédiájukból komédiát faragnak. Pörgős jelenetek váltják egymást, végigkövetjük, hogyan állnak össze a fiúk egy csapattá, intéznek el megbízásokat. Ez a pörgés a végén bennünk is megmarad, kipörgünk a filmről, és továbbpörgünk egy másikra. Bennem talán annyira nem hagyott nyomot, mint amennyire a film készítői szerették volna, de ajánlom minden NÉZŐnek megtekintésre.

Betonzaj (r.: Kovács István) — Kovács Pisti filmje. És végre megnézhettem. Már annyiszor sikerült majdnem, de most ez is megtörtént. Egy félórás rövidfilm, melyben egy fiatal bokszolólány egy nagy verseny előtt tudja meg, hogy terhes, vagyis kímélnie kellene magát. Női és sportolói dilemma felett győzedelmeskedik végül a versenyszellem, az edzések keményednek, Dia pedig egy anyatigris erejével támad és védekezik. Aztán következik a verseny és egy nagyobb ütés. És aztán a zuhanás. Mégis tudjuk — bár nem látjuk, mi történik ezután —, hogy nem fogja feladni a harcot, legyen szó sportról vagy gyermekről. Nagyon szerettem a filmet.

Ma Loute (r.: Bruno Dumont) — A francia humor mindig különlegesnek számít, a színe ebben a filmben inkább a feketébe hajlik. Arisztokraták érkeznek a festői szépségű tájba nyaralni. Helyi halászok kézben szállítják őket a sekély vizű folyó egyik oldaláról a másikra. Groteszk helyzetek, groteszk figurák. A nagyon kövér és a nagyon sovány rendőr, aki titokzatos eltűnések után nyomoz. Juliette Binoche a sápítozó arisztokrata, egy kislány (aki lehet, hogy fiú vagy fiú is) beleszeret az egyik halászba, közben vérfertőzésekre is fény derül (ez csak a néző számára újdonság, a film szereplői pontosan tudják), és megint megjelenik a kannibalizmus, most azonban mosolygunk, és bólogatva nyugtázzuk, hogy megint nem kell csalódnunk a francia filmben.

Utóélet (r.: Zomborácz Virág) — A lelkész apa pánikbeteg fiáról szól a film. Az apa egy erős, határozott, a saját elveit követő ember, aki kemény szigorral neveli gyermekeit és a családját. Aztán egyszer csak meghal, viszont a fia továbbra is látja, amint apja a nyomában bandukol, és furcsábbnál furcsább helyeken bukkan fel, például a pszichológusnál, a szekrény tetején. Ez a történet egészen nyugodtan átfordulhatna egy pszichothrillerbe vagy horrorba is, de nem ez történik. A fiú megpróbálja kideríteni, mi tartja itt az apját, miért nem tudja a lelke elhagyni ezt a világot. Aranyos film, szórakoztató, elgondolkodtató, és a temerini Petrik Andreát is láthatjuk benne remekül alakítani.

Az itt élő lelkek nagy része (r.: Buharov testvérek) — Ha Buharov-filmet nézünk, de erre ez különösen igaz, nem kell azt várnunk, hogy egy klasszikus síkon visz bennünket végig a történet, sőt még az sem biztos, hogy lesz történet. Az itt élő lelkek nagy része című alkotás egy őrült filozófiai tánc a falusi nénivel és a mumussal. De ha egészen máshogy definiálnánk, akkor sem tévednénk. Anarchizmus — na az van benne. Képtelen képek? — abból sincs kevés. És sok-sok ismerős a vásznon. Váratlan események és váratlan szereplők. Aki szereti az őrült filmeket, és van véleménye a dolgokról, az ne hagyja ki.

Egészében véve igazán sikeres és jó filmeket felvonultató volt az idei fesztivál is. Már alig várom a következőt.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ernelláék Farkasékkal Hajduéknál
Film
„A humort nem száműzhetjük”
Heti Interjúnk
  • Gyurkovics Virág
  • 2016.08.01.
  • LXXI. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink