Filléres emlékek

Filléres emlékek

Ki ne fogadkozott volna már, hogy a legközelebbi takarításkor, meszeléskor, a lakás, a szoba vagy a konyha átrendezésekor megszabadul minden felesleges limlomtól?

Ezek lehetnek gombok, csatok, kitűzők, öngyújtók, tollak, kulcstartók — és persze kulcsok, melyekről már magunk sem tudjuk, mit nyitnak —, cédulákra felírt telefonszámok, szórólapok, használati utasítások, szép dobozok, kiürült boros- és sörösüvegek... A butéliák azért szaporodnak, mert finom volt a bennük levő nedű, vagy szép emlékünk fűződik ahhoz az alkalomhoz, amikor megittuk. Mindezek a kacatok lapulhatnak fiókokban, kosarakban, dobozokban, különféle táskákban, reklámszatyrokban. (Miközben ezt olvassa, emelje fel a kezét az, akinek nincs egy nagyobb nejlonzacskója megtömve a többi műanyag tasakkal!) Halmozódhatnak polcokon, sarokban, bútorok alatt, pincében, padláson, garázsban... Klasszikus eset, amikor van egy tágas garázsunk, viszont az autónk alig fér be, mert a falak mente körbe van rakva mindenféle ócskasággal.

Nálam például valamelyik zakóm zsebében, illetve táskám rekeszében szinte mindig található egy-egy „használt” színházjegy, és egy (vagy van az már kettő is) fióknyi régi színházi műsorfüzetet őrizgetek. Hogy a határidőnaplókat, egyetemi jegyzeteket, folyóiratokat, újságokat ne is említsem. Az utóbbiak például gondosan összezsinegezett csomagokban várják, hogy egyszer azt mondjam, no, ebből elég, és az egészet odaadjam a papírt gyűjtő kisiskolásoknak.

A világháló persze a lomtalanításra is kiváló ötleteket ad. Az egyik szerint a selejtezésre ítélt holmit rakjuk egy kupacba, és mindegyik darabnál kérdezzük meg magunktól: Igazán fontos ez számomra? Használom rendszeresen? Ha a válasz nem, akkor hozzunk gyors döntést, és sürgősen szabaduljunk meg a szóban forgó tárgytól. Mielőtt még habozni kezdenénk, hogy talán mégis jó lesz valamire, merthogy a gyűjtögetésnek ez a leggyakoribb indoka. Vagy a nosztalgia, esetleg egy soha be nem váltott ígéret, hogy megjavíttatjuk, megvarratjuk azt, ami elromlott, elszakadt.

Olvasom, hogy a japán Marie Kondo néhány évvel ezelőtt rendrakó kalauzt jelentetett meg, melyet több nyelvre lefordítottak, és hosszú ideig vezette a világ legnépszerűbb könyveinek listáját. Sőt, a szerző tanácsadó irodát is nyitott Tokióban a rendre vágyó kuncsaftoknak.

A minap rajtam is erőt vett a selejtezés kényszere, a lendületből azonban most is csak annyira futotta, hogy megtöltsek egy-két kisebb szemeteszsákot, majd Bródy János dalával nyugtassam meg a lelkemet: „Filléres emlékeim, oly drágák nekem, kidobni őket nincs erőm…”

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink