home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fiatal magyar vállalkozók sikertörténetei
Tóth Lívia
2016.10.28.
LXXI. évf. 43. szám
Fiatal magyar vállalkozók sikertörténetei

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016 — A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve elnevezésű programjának keretében elindította őszi körútját, amelyen a Példakép Alapítvány magyarországi példaképeinek előadását hallgathatják meg az érdeklődők.


A zentai közönség

A Példakép Roadshow az idén először kilépett az anyaországból, ugyanis résztvevői a hazai helyszínek mellett több határon túli városba is ellátogatnak: október 19-én Kolozsvárott, 20-án Csíkszeredában, 25-én Dunaszerdahelyen, 27-én Zentán voltak, november 3-án Beregszászon lesznek előadások.

A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat. Mostani rendezvényének célja, hogy a példaképek segítségével ösztönözze a helyi fiatalokat álmaik megvalósítására, kreativitásuk kiteljesítésére, saját vállalkozásuk beindítására.

A zentai találkozót, amelyre a fiatal vállalkozók mellett számos középiskolás jött el, a Városháza dísztermében tartották meg. Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője elmondta, 2012 óta hirdetnek tematikus éveket, amelyek eleinte az oktatásfejlesztésre, az anyanyelvű oktatás helyzetének javítására irányultak.


A zentai közönség

--A tavalyi évtől a gazdasági élet felé kezdtünk orientálódni, a szakképző intézményeket, szakközépiskolákat segítettük, ebben az évben pedig a fiatal vállalkozókra fókuszálunk. A programnak két fontos eleme és célkitűzése van: egyrészt szakmai, másrészt anyagi segítséget igyekeztünk nyújtani. Az utóbbi pályázat keretében valósult meg, amelyet fiatal vállalkozók részére hirdettünk meg. A kezdeményezést óriási érdeklődés kísérte, majdnem ezer pályázat érkezett, közöttük sok vajdasági is. Vajdaságból tizenöt projektumot támogattunk, a nyertesek a teljes igényelt összeget kapták meg – hangsúlyozta Pirityiné Szabó Judit és hozzátette, másik partnerükkel, a Design Terminállal a tavasz folyamán Szabadkán és Nagybecskereken jártak, ahol szakmai felkészítést, vállalkozói készségfejlesztést tartottak a fiatal vállalkozók részére. A Példakép Alapítvány viszont követendő példákat mutat be, mert fontos, hogy a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozók megismerkedjenek a jó magyarországi és külföldi gyakorlattal.

Az egybegyűlteket köszöntötte Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is. Az eseményen az MNT részéről jelen volt még Perpauer Attila és Madarász Gyula.


Madarász Gyula, Jerasz Anikó, Pirityiné Szabó Judit, Perpauer Attila

Az összejövetel moderátori szerepét Hajnal Virág, a Miniszterelnökség munkatársa, a 2016 – A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program koordinátora vállalta, aki bemutatta a jelenlévő vajdasági példaképeket is: Csikós Árpádot Tóthfaluból, a csantavéri Vert Mátét, Antal Mihályt Szabadkáról, az adai Gordos Mihályt és a zentai Guzsvány Szilvesztert.

A Példakép Alapítvány magyarországi példaképei, Magyar Vilma (Underguide Kft., ügyvezető, társalapító) Gál-Berey Tünde (Villámfordítás Fordítóiroda, tulajdonos, projektvezető), Nagy Zoltán (Boutiq’ Bar, tulajdonos, bártender), Ljasuk Dimitry (Global Plaza Kft., ügyvezető igazgató és tulajdonos) többek között arról beszéltek, mi késztette őket a vállalkozásuk megalapítására és hogyan tudták azt sikerre vinni. Kitértek arra is, melyek a vállalkozások buktatói, milyen nehézségek jelentkezhetnek, ecsetelték a jó cégvezető tulajdonságait, majd szívesen válaszoltak a jelenlévő középiskolások kérdéseire is.


Előtérben Magyar Vilma és Ljasuk Dimitry


Hajnal Virág a vajdasági példaképekkel


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..