Festők a víz útján

Festők a víz útján

A tikkasztó hőség ellenére szaporán dolgoztak és varázsoltak az ecsetek Zenta Fő terén, a zenepavilonban. Képzőművészek munkái értek egymásba a vásznakon, vagyis összeértek az alkotóutak.

A Zentai Művésztelep ötven évvel ezelőtti, 1968-beli happeningjét felidézve ismét összegyűltek a képzőművészek, hogy maradandót alkossanak. A rendezvény részvevői az idei művésztelep alkotógárdájának tagjai voltak, név szerint: Ágoston Lóránt, Bakos Anita, Barna Ákos, Balla Kolozsi Valéria, Csernik Attila, Dancsó Andrea, Gubik Korina, Kincses Endre, Kókai Eléna, Lázár Tibor, Maurits Ferenc, Szabó Kornélia, Szalma Viktória, Torok Melinda, Török István és Vajda Emese. 


A szerző felvételei

A zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a szegedi Porta Novum Kft. és Magyarkanizsa önkormányzata közreműködésének jóvoltából elindult a Cultstream, avagy A víz új kultúrája című IPA-projektum, mely átível a Magyarország és Szerbia között húzódó határon.

Szarka Mándity Krisztina, a Zentai Városi Múzeum munkatársa elmondta, az augusztus 6-ától 12-éig tartó művésztelep idei témájának kiválasztásakor figyelembe vették a művésztelep történetét, és hogy milyen utat járt be napjainkig.

— Az ötven évvel ezelőtti happeningre való reflektálás során még a zenei válogatás is a múltat próbálja megidézni. Érdemes végigkövetni a mű útját az alkotási folyamat kezdetétől a múzeumba jutásig. Van egy olyan út is, amelyet soha nem láthatunk, hiszen az alkotók fejében él. Ezúttal nem rögtönöznek a művészek, mint 1968-ban, viszont nem csak az akció és a pillanat a fontos ahhoz, hogy legyen egy nagy happening. Ezek a munkák az öröklétnek készülnek.

Az alkotóknak volt némi felkészülési és ráhangolódási idejük, mivel értesítették őket a témáról, ennek ellenére mindenki igyekezett a Tisza menti nyári életérzést is megragadni.

A csütörtöki közös festés után a művészek másnap lehajóztak a festőállványukkal a Halászcsárdához, és ott színesítették a vásznat.

Egyébként nem csak a képzőművészet kapott szerepet a programsorozatban. Az érdeklődők megtekinthették Lázár Tibor Vitamin, kokain, protein című performance-át Fodor Kinga és Szabó Róbert előadásában. Az 1968. évi happening részvevőivel — Petrik Tiborral és Török Istvánnal — való beszélgetés után a zEtna Kiadó szerzői, Beszédes István, Döme Szabolcs, Hernyák Zsóka, Sinkovits Péter, Vicei Károly és Szögi Csaba olvastak fel irodalmi alkotásaikból.

Az élményekben gazdag rendezvénysorozat egy fontos megállója volt annak a hatvanhat éves útnak, amely a Zentai Művésztelep mögött húzódik. Ha kedvet kaptak az utazáshoz, akkor látogassanak el a Zentai Városi Múzeumba, ahol a városnapi rendezvénysorozatig tekinthetők meg az alkotások.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink