home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ferenc pápa erdeje
Talpai Lóránt
2018.01.02.
LXXII. évf. 52. szám
Ferenc pápa erdeje

​​​​​​​Esőerdőt neveznek el a katolikus egyházfőről — Lezárult a legrendhagyóbb választási kampány Katalóniában — Fegyverszünetet köthetnek a téli olimpia miatt

Esőerdőt neveznek el a katolikus egyházfőről

Egy perui bennszülött közösség úgy határozott, hogy Ferenc pápáról nevez el egy amazóniai esőerdőt, mely 1800 hektáron fekszik a Madre de Dios folyó mellett. Az erdőt a Boca Pariamanu törzs lakja, ez a közösség 180 személyből, azaz 20 családból áll, és a Madre de Dios folyó mellett elterülő erdős területeken ez az egyetlen amahuaca népcsoport. A törzs az őserdőt Nihii Eupa Francisco névre kereszteli át (amahuaca nyelven: Ferenc pápa erdeje). Azért született ez a döntés, mert az őslakosok örömmel veszik, hogy a pápa erőteljesen küzd az éghajlatváltozás ellen. Ferenc pápa egyébként 2018. január 19-én felkeresi a tartomány fővárosát, Puerto Maldonadót. Ekkor a fővárosba, Limába is ellátogat.
 

Lezárult a legrendhagyóbb választási kampány Katalóniában

Katalónia eddigi legrendhagyóbb választási kampányát zárták a pártok, miután az egyik listavezető, Carles Puigdemont Brüsszelből vett részt a szavazók mozgósításában, egy másik elnökjelölt, az előzetes letartóztatásban levő Oriol Junqueras pedig a börtönből üzenve kampányolt az elmúlt hetekben. Junqueras pártja, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) éppen ezért a Madridtól több mint 70 kilométerre levő Estremerában található fegyintézet bejárata elé szervezett kampányeseményt napközben. Marta Rovira, a párt választási listájának második helyezettje azt mondta, a lehető legközelebb akartak lenni vezetőjükhöz, akit szerinte azért zártak be, mert tudják róla, hogy ő a legjobb jelölt az elnökségre. Egyúttal „több demokráciát” is kért, hogy a konfliktusokat párbeszéd útján rendezhessék. Végül a katalóniai választáson a liberálisok győztek, viszont a függetlenségpártiak szerezték meg a többséget. Ezáltal a liberálisok és a függetlenségi pártok is a győzelmüket ünnepelték.
 

Fegyverszünetet köthetnek a téli olimpia miatt

Elhalaszthatják a dél-koreai—amerikai hadgyakorlatot a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt, ha Észak-Korea felhagy a katonai provokációkkal. Ezt a szöuli elnöki hivatal egyik illetékese jelentette be. Korábban a februári játékokat rendező ázsiai ország elnöke is ugyanezt javasolta az NBC amerikai televíziónak adott interjújában — a halasztás azonban csak a téli olimpia idejére vonatkozik, beleértve a paralimpiai játékokat is. A phjongcshangi olimpiát február 9-e és 25-e között tartják meg, a paralimpiai játékok pedig március 9-én kezdődnek, és 18-áig tartanak majd. A dél-koreai elnöki hivatal szerint csak a halasztással szavatolható az olimpiai játékok biztonsága.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..